Az üvegművészettel még a végtelen is megragadhatóvá válik

A tárlaton díjazott, SZUE című alkotása a Szegedi Úszó Egylet medencéjét idézi. Az üveg felületén megjelenő hullámok és fénytörések, akár a víz felülete, torzítják, organikussá teszik a szabályos négyzeteket. Művének célja, hogy interakcióba vonja a nézőket úgy, hogy a térbeli helyzetük megváltoztatásával a tárgyban zajló mozgás illúzióját keltse. Mintha a víz hullámai kerülnének kölcsönhatásba a medence csempézetével.

Alkotásaiban fontos elem a transzparencia. Áttetsző felületei nyitottak, keret nélküliek, az üveg belső oldalain megjelenő tükröződés által pedig a végtelenbe futnak. Éppen a születésnapján beszélgettünk vele kezdetekről, alkotásról, családról és a művészetéről.

Mikor és hogyan kezdődött az utad a művészet világában? Rögtön tudtad, hogy az üvegművészet felé kell venned az irányt?

Miskolcon kezdődött minden. Művészeti középiskolába jártam. Eredetileg grafika szakra készültem, sajnos nem sikerült bekerülnöm, viszont betekintést nyertem egy kerámiaműhelybe, ami teljesen elbűvölt, így kerámia szakon kezdtem. A mintázás nagyon közel állt hozzám. Jártam egy évet Sopronba is, utána pedig a MOME-ra. A MOME-előkészítőn elvittek bennünket egy üveggyárba. Azt hiszem, ez volt az a fordulat, amelynek hatására a kerámiáról üvegre váltottam. Megtetszett a felületek transzparenciája. Így nem volt kérdés, hogy a MOME-n már üvegtervezés szakra jelentkezem.

Nemcsak az, hogy üveggel, agyaggal, betonnal vagy vászonnal dolgozom, hanem az is, hogy milyen más anyagot jelenítek meg általuk. A transzparencia, a tünékenység vagy a végtelen kérdése visszatérő gondolat a munkáimban, így gyakran jelennek meg a víz vagy a levegő őselemei. Még akkor is ezekhez az elemekhez nyúlok, amikor kvázi eszköztelen vagyok. Így történt, hogy egy művésztelepen azzal kísérleteztem, hogy hangjegyeket festettem egy betonfelületre, amelyek csak akkor látszottak, amikor a felület nedves volt. Láttatni szerettem volna, hogy mennyire tünékeny is a hang.

Mesélnél a kísérletezés, az anyagválasztás folyamatáról?

Az üveggel mint anyaggal való kísérletezés tele van meglepetéssel. A törékenység, deformálódás, tükröződések mind-mind tartogatnak váratlan helyzeteket a folyamatban. Ehhez egyedül kell lennem. Ráhangolódni, gondolkodni, figyelni kell. Persze van az a feltöltődés is, amit a családdal való utazás vagy a gyerekekkel eltöltött idő jelent. Viszont a munka része magányos. És ez tényleg kétkezi munka. Kézzel csiszolom a felületeket. Lassan, hogy az anyag tulajdonságai ne rejtsenek olyan véletlenszerű eseményeket, amelyek visszafordíthatatlanok.

Ez a véletlenszerű esemény mindig hiba?

Ahogy vesszük. Van olyan hiba, amivel nem lehet vagy nem akar az ember megbarátkozni. Viszont létezik olyan véletlen, ami új utakat nyit. Ez pedig izgalmas. Az üveg érzékeny anyag. Előfordulhat, hogy a már majdnem elkészült alkotás is eltörik, például polírozásnál, túlhevülés következtében. Ezt nem lehet javítani. De akad olyan is, hogy a „hiba” inspiráló lehet. Például a Medence sorozatom bizonyos darabjainál a tökéletes kék szín elmozdul a fakó felé.

Ezek számomra az idő nyomát jelenítik meg. A kiüresedett terekben láthatóak igazán a használatból eredő nyomok, így sejthetjük az egykori emberi jelenlétet.

Hogy telnek alkotóként a mindennapjaid egy kiskamasz és egy kisiskolás mellett?

Mint mondtam, nekem idő, csend és egyedüllét szükséges a munkához. Két gyerek és a mindennapok logisztikája mellett kicsit átalakult az alkotás. Mostanában előre lejátszom a folyamatokat, sokat gondolkozom, így fejben mindig előbbre járok. Sokkal ritkábban tudok a műhelyben lenni, mint korábban, vagy ahányszor szeretnék. Budapest belvárosában van, és nagy segítség lesz, ha sikerül egy helyet találni az otthonunkhoz közel. Emellett még Szegeden is tanítok üvegtervezést és formatant, így elmondhatjuk, hogy nem unatkozom a hétköznapokon.

Milyen hatással vannak a gyermekeid a munkáidra?

Arra mindenképpen hatással vannak, hogy mikor és mennyit tudok alkotni a nap folyamán. De a műveimben szimbolikusan vagy csak nagyon finom utalással jelennek meg az életem eseményei. Például a Szimbiózis elnevezésű kiállításom az egyik gyermekem születésére utalt, a Turning Point című alkotásom pedig az életemben akkor zajló fordulópontokra.

Az alkotásaidban milyen üzeneteket rejtesz el a befogadók számára?

Nagyon szeretem a tárlatvezetéseket, és szeretek mesélni ezekről az „üzenetekről”. Jó érzés kapcsolatot teremteni a látogatóval, interakcióra bírni a tárgyakkal. Az üveg átlátszósága számomra rengeteg lehetőséget rejt. Kísérletezem azzal, hogy hogyan tudok létrehozni olyan alkotást, amely több érzékszerv által is érzékelhető.

Installatív módon értelmezem a munkákat, így sokszor az adott térre szabom, ahova a kiállítás kerül. Fontos, hogy a néző számára olyan tárgyat hozzak létre, amely megnyugtatja, lelassítja a gondolatait. Jó, ha általuk képessé válik az elmélyülésre és koncentrálni tud a műre. Egyfajta relaxáció lehet így a befogadás élménye. A cél, hogy „tapasztalja meg a saját jelenvalóját”.

A Medence sorozatom darabjainál, mint a SZUE esetében is, abból indultam ki, hogy a víztükröt nézve egyfajta meditatív állapotba kerülhetünk. A hullám és a rajta megcsillanó fény a mozgás illúzióját kelti, és a néző helyzetének megváltoztatásával mindig új perspektívát mutat. Ebben az esetben mindig csak az ember mozog, és ezáltal ő alakítja a látványt is. De lehet alakítani az üres tereket az elhelyezéssel is. A magasságot módosítva is lehet erősíteni a perspektívák játékát.

A víztükör inspirálta, hogy tükörszavakból álló mondatokat, gondolatokat rejtsek egyik-másik darabba, mint például „inni a tavat”. Ez is a vég nélküliség gondolatát hivatott erősíteni.

Ahogy említetted, a víz visszatérő motívum a munkáidban, ahogyan a víztükrön megcsillanó és a látványt olykor módosító fényhatások is. Neked a fény vagy az árnyék a fontosabb?

Elsőre azt tudom mondani, hogy a fény. Hiszen a hullámfelületen két effektust is képez: egyrészt letükröződik a víz alsó részére és fénynyaláb lesz belőle, másrészt eltorzítja a medencék geometrikus rácsozatát. Kísérletezem azzal is, hogy a fény beérkezési szögének irányát változtatom. Ez árnyékfoltok létrejöttét okozza, de az egyes testek árnyékát is izgalmasnak találom, mert a lebegés érzését keltik.

Minden művész számára fontos, hogy legyen tere, ahol meg tudja mutatni önmagát az alkotásain keresztül. Van olyan kiállítási élményed, amely emlékezetes maradt?

Nagyon szeretem a csoportos tárlatokat. Jó együtt dolgozni és létezni a térben más művészekkel. Azok a kiállításaim lettek emlékezetesek számomra, amikor az együtt létrehozott munkák mellett még volt lehetőség interaktív elemek megjelenítésére, új dolgokkal való kísérletezésre is.

Ilyen volt 2019-ben az EJTECH technológiai és művészeti laboratóriummal közösen megálmodott tárlatunk a Trafóban. Olyan kérdésekre próbáltunk válaszokat találni, mint hogy hogyan használhatjuk a digitális technológiákat, a különböző halmazállapotú és tapintható anyagokat az emberi érzékelés természetes kiterjesztéseként, és hogyan térképezhetjük fel érintéseink hatásmechanizmusát egy üvegszobor vagy egy textilfelület által.

Nagyon megtetszett, hogy a nézőt aktivitásra készteti, bemutatói pozícióba állítja, ezzel erősítve az ember és a műtárgy közti kapcsolatot. Végül én is készítettem organikus, színes darabokat. Ezekből látható is pár a weboldalamon.

Két villámkérdést tartogattam a beszélgetésünk végére. Az üveg számodra törékeny vagy erős? A víz pedig illékony vagy örökké alakuló állandó?

Az üveg számomra erős és nehéz. Légiesnek tűnik, hiszen áttetsző – ami a kedvencem a jellemzői közül –, de a súlya miatt sok korláttal kell szembenéznem mind a megmunkálása, mind a szállítása szempontjából.

A víz egyértelműen az örökké átalakuló állandó, a végtelenség szimbóluma számomra.