„Az ördög Gencsen járt, és fát hozott. Az emberek megrémültek, kapát, kaszát fogtak, hogy elkergessék. Az ördög megédett (megijedt), és rémületibe ott az úton kűvévá’t. Még mast is ott áll az a kű.”
A népi lelemény kifogyhatatlan. Két vasi falu, Ják és Gencsapáti környékén római kori oszloptöredékek találhatók, a nép ördögköveknek nevezte el őket. Létezésük okára számos történet próbált magyarázatot keresni, és az ördög szerepe mindegyik változatban csaknem egyöntetűen fontos.
A népi találékonyság a természet adományainak veszteség nélküli felhasználásában is kifogyhatatlan. A falusi emberek az agyagból, iszapból, homokból és növényi töredékből tapasztott vályogot használták a házaik felépítéséhez, és fát meg nádat a befedésükre. Használati tárgyaik is mind a természetben megtalálható anyagokból, évszázados megfigyelések és tapasztalatok alapján készültek. A Szombathely melletti Herényben született Bárdosi János etnográfus, a szombathelyi Savaria Múzeum néprajzi osztályának vezetője ezt a tapasztalatot igyekezett közkinccsé tenni, amikor szabadtéri néprajzi múzeum alapítása mellett döntött.
1973-ban az ország második szabadtéri néprajzi múzeumaként nyílt meg Szombathelyen a Vasi Skanzen, ahol ma 27 település 39 építménye látható. A múzeumfalu a jellegzetes vasi települési formákat igyekszik leképezni: egyrészt a falusi települések jellegzetes formáját követi egy főutca házsorával, másrészt az Őrségre jellemző szeres típusú, még a honfoglalás korából megmaradt települési formát igyekszik bemutatni az elszórtan, nagyobb távolságban álló házakkal. Természetesen a szakrális építmények is helyet kaptak itt, hiszen nélkülük ugyanúgy nem létezett falusi település, mint a gazdasági, állattartó építmények nélkül. A házakat igyekeztek a legautentikusabban kialakítani és berendezni: a füstös konyhák füstösek, a tisztaszobákban a takarosan berendezett, ritkán használt vendégváró bútorok, textíliák árulkodnak egykori tulajdonosaik vagyoni helyzetéről.
A borospincék is településenként különböztek: a vasi szőlőhegyek savanyú borainak tárolását eltérően oldották meg Csipkereken, Velemben vagy Petőmihályfán, mint ezt a szabadtéri múzeum területére áttelepített építményekben is láthatjuk.
Szakrális építmények közül a perenyei kápolna és a molnaszecsődi harangláb épült meg a skanzenben, és a jellegzetes, út menti feszület sem maradhatott el: ez Körmendről érkezett ide. A bozzai torkos pajtának, az őrségi hajlított és kerített házaknak, valamint a kenyeri csigás kútnak pedig már a nevük is izgalmas.
A múzeumfalu legnagyobb épülete egy vízimalom a Szombathely melletti Szentkirályról, amelyben most új kiállításon mutatnak be néhány, a vidékre jellemző tárgyat. Itt látható a már korábban említett bodonkút Gersekarátról, amely egy két-háromszáz éves tölgyfából készült, és legalább száz évig szolgálta a környék lakosait. A víz tisztaságát az állatoktól a forrás fölé helyezett, a famatuzsálemből kivájt kútkáva védte. Látható a kiállításon egy bödönhajó is, amely az egyetlen fatörzsből faragott csónakok, archaikus, már az emberiség őskorában használatos vízi eszközök közé tartozik. A vasi változatra Rábahídvégen, a Rába mélyén bukkantak rá, és onnan került a múzeumba. Az ördögkövek legendája és a vőfínyek (vőfélyek) helyi szokásai egyaránt megismerhetők a tárlaton, akárcsak a még ma is élő tájnyelv fordulatai. Mert az ország nagyobb részében ma már nem is értik, hogy mit jelent a baca, a banga, esetleg az ökörborgyu kifejezés. Eláruljuk: mindegyik az ostoba embert.
Fotók: Budai Kriszta / Kultúra.hu
