MAT_6824_16.jpg

Véget ért a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban

Évadzáró társulati üléssel zárult a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban. Az ünnepi eseményen díjakat és elismeréseket is átadtak.

Idén négy nívódíjast ismert el a Nívódíj-bizottság: Kiss Gergely Máté Jászai-díjas színművészt, Tokai Andrea színművészt, aki egyben megkapta Borbély Szilárd Nincstelenek című előadásban nyújtott alakításáért az Országos Színházi Találkozó zsűrijétől a legjobb női szerep díját is. Nívódíjban részesült a Jászai-díjas Varga Klári és a tánctagozat tagja, Rut Nache López.

A Thália Nyakkendő Vándordíjat idén Vranyecz Artúr vehette át. A Neményi Lili-díjat Antoni Norbert, a Rubányi Vilmos-díjat Udvarhelyi Péter kapta. A Csanak József mecénásról elnevezett díjat a színház márciusban elhunyt operatitkára, Hunya Szilvia poszthumusz kapta meg. A Halász János országgyűlési képviselő alapította Ígéretes pályakezdő díját Komlódy Márk vehette át. A Láthatatlan segítő díjat Paluska Nóra gazdasági összekötő kapta. A Ráckevei Anna által 2018-ban alapított és hozzá az idén csatlakozó Tóth Attila műszaki vezető által gondozott Mesteremberek díját a társulat szavazatai alapján Baltás János kellékes vehette át. A Kardoss Géza Alapítvány különdíját pedig Kránitz Richárd kapta.

MAT_6737.jpg
Vranyecz Artúr a Thália Nyakkendő Vándordíjjal

Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen igazgatója külön elismeréssel jutalmazta az évad legjobbjának választott Dosztojevszkij: Ördögök című előadást. Elismerést adott át a María de Buenos Aires című tangóoperában nyújtott alakításáért Újhelyi Kingának, valamint az év kulturális együttműködőjének, a Lautitia kóruscsaládnak.

Pataki András, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke adta át a Kelemen László-díjat Hajdu Imelda színművésznek. Mátyássy Szabolcs igazgató nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte Miske László Jászai-díjas színművészt, aki 32 éve tagja a társulatnak. 

A 2023/24-es évadban 15 bemutató volt a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen négy játszóhelyén, csaknem 88 ezren váltottak jegyet színházi eseményeinkre, a látogatottság 76 százalékos volt. A következő, 2024/25-ös évadban 15 új bemutató mellett 14 műsoron maradó előadással, vendégjátékokkal és fesztiválokkal várják a vendégeket.

Fotók: Máthé András / Csokonai Nemzeti Színház Debrecen

Ez is érdekelheti

Kiss Gergely Máté: Muszáj a saját életemet elégetnem a színpadon

Sokszor érzi úgy, nincs önbizalma, de legalább el tudja játszani. Csaknem húsz éve áll színpadon, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban pedig izgalmas szerepek találják meg, néha mégis azt gondolja: gólyalábazni és az utcaszínházban játszani a legjobb dolog a világon. Dosztojevszkij krisztusi, romlatlan Miskinjének érzékletes-szép alakításáért öt évvel ezelőtt díjat kapott, most pedig az orosz író egy másik darabjában az antikrisztust játssza.

Bocsárdi nyerte a legjobb rendező díját az Országos Színházi Találkozón

A Kaposváron tartott seregszemle legjobb rendezés díját Bocsárdi László kapta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Iráni konferencia című előadásának színre viteléért.  A legjobb női szereplő a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen Nincstelenek című darabjában játszó Tokai Andrea lett, a legjobb férfi szereplőnek járó elismerést ifj. Vidnyánszky Attila érdemelte ki a Vígszínház Sirály című produkciójában mutatott teljesítményéért.

„Mindegyik előadás szívügyünk” – Mátyássy Szabolcs a vidéki életről és első debreceni évadjáról

Az új debreceni színidirektor a szegedi deszkák prózai színészeként kezdte pályáját, majd zeneszerző lett, és 14 éve a Színművészeti Egyetem tanára, adjunktusa. Művészi útja idővel egyre komplexebbé vált, a megszerzett végzettségek és a kollégák biztatása pedig új kihívások vállalására sarkallta.

Nincs itt semmi… látnivaló

Borbély Szilárd Nincstelenek című regényének adaptációja a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban méltó megemlékezés a szerzőről, és elősegítheti a múltból megmaradt, társadalmilag mégis bennünk élő ellentmondások felszínre hozását, a róluk való beszélgetést.