Strobel Zsigmond Simon néven jött a világra a Zala vármegyei Alsórajkon. Apja kántortanító, anyja parasztlány volt. A budapesti iparművészeti iskolában, majd Zala vármegye Deák-ösztöndíjasaként Bécsben és Párizsban tanult, nyaranta Stróbl Alajos és Telcs Ede műtermében dolgozott. 1905–1908 között az Országos Mintarajziskola növendéke volt. Finale (1911) című szobrával 1912-ben elnyerte a Rudics-díjat, amelynek összegéből olasz, francia és belga tanulmányútra ment. Első köztéri feladatát 1913-ban kapta, de Horváth Mihályt ábrázoló szobrát csak 1934-ben állították fel Szentesen. Az első világháborúban sajtóreferensként szolgált, 1916-ban megnősült.
Első gyűjteményes kiállítását 1917-ben Budapesten rendezték meg az Ernst Múzeumban. 1918 őszén hetek alatt mintázta meg az Őszirózsás katona figuráját, a Tanácsköztársaság idején 1919-ben a Képzőművészeti Tanács Jóléti Bizottságának tagja volt, ennek ellenére vezető szobrász lett a Horthy-korszakban. Egy sor első világháborús hősi emlékművet készített, az ő műve volt a Szabadság téren felállított – később eltávolított – irredenta szoborcsoport Észak alakja.
A Magyar Képzőművészeti Főiskola professzoraként 1924-től 1961-ig oktatta a felnövekvő szobrásznemzedékeket. Műveit lendület, jó karakterábrázolási készség, Rodin hatásáról tanúskodó elegáns mintázás jellemzi. A Vénusz születése című aktszobrával 1929-ben a barcelonai világkiállításon aranyérmet nyert (több példánya látható ma is köztereken és múzeumokban). Az 1930-ban készült Szent Imre-szobra ma is a budai Móricz Zsigmond körtéren áll. Művészportrékat is készített, amelyek közül kiemelkednek az Iványi Grünwald Bélát (1924), a Györgyi Dénest (1923) és a Pásztor Jánost (1934) megörökítő alkotások.
A húszas-harmincas években többször járt Amerikában és Angliában, 1935-ben kiállítása volt Londonban. Számos ismert személyiséget mintázott meg, köztük G. B. Shaw-t (1932), a királyi családot (1937) és az arisztokrácia tagjait. 1938-ban megnyerte a Madách-szoborpályázatot, és őt bízták meg a Horthy István-emlékmű (Horthy Miklós kormányzó fia 1942. augusztus 20-án az orosz fronton repülőbalesetet szenvedett) tervezésével is, de egyik sem valósult meg. Egy másik Horthy István-emlékművét – Ad astra (Csillagok felé) – 1943-ban Siófokon állították fel. (Az emlékműnek a háborúban nyoma veszett, 2013-ban a másolatát avatták fel Siófokon.)
Pályája a második világháború után sem tört meg. Íjász kompozíciójának (a Műjégpálya előtt áll) hatására Kliment Vorosilov szovjet marsall, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke őt választotta ki a felszabadulás második évfordulójára elkészítendő gellérthegyi emlékmű megalkotására. A legenda szerint a szobrász a Horthy István-emlékművet formázta át a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva. Ez azonban tévhit, amelyet számos alkalommal tisztáztak, az általa tervezett emlékmű egészen más konstrukció lett volna a fennmaradt gipszmakett alapján. Az azonban igaz, hogy a politikai változások között ügyesen manőverező művész egyes motívumokat átemelt régebbi alkotásaiból. A győzelmet szimbolizáló bal oldali sárkányölő mellékalak azonos azzal, amelyet az 1928-as nyíregyházi első világháborús emlékműhöz faragott. A szoborcsoport a rendszerváltozás után több változáson is átesett, és a főalkotás, a 13 méteres Géniusz vagy Szabadság-szobor, a pálmát tartó női alak – amelyet 1956-ban és 1992-ben is le akartak bontani – mára a főváros egyik szimbóluma lett.
Kisfaludi 1950-ben részt vett a Sztálin-szobor pályázatán, s őt bízták meg az új Kossuth Lajos téri Kossuth-emlékmű főalakja (ma az Orczy-kertben látható) és a Millenniumi emlékmű Kossuth- és Rákóczi-alakjának megalkotásával. Készített Lenin-szobrot Szombathely és Kecskemét számára, Egerben Végvári harcok című szoborcsoportját állították fel, Kodály Zoltán, Szakasits Árpád, Izsó Miklós, Csajkovszkij mellszobrát is megalkotta, csaknem ötven szobra áll magyarországi köztereken. Az előző rendszerhez kötődő alkotásaiból az 1990-es években jó néhányat – többek között a gellérthegyi emlékmű szovjet katona alakját – a budatétényi Szoborparkba szállították.
Kisfaludi Strobl Zsigmond a klasszikus, neobarokk szobrászat képviselője volt, a monumentális szobrokon, portrékon kívül kisplasztikákat, köztéri domborműveket, síremlékeket is készített.
1930-ban Corvin-koszorút, 1950-ben és 1953-ban Kossuth-díjat, 1952-ben kiváló művészi címet kapott. Visszaemlékezései 1969-ben jelentek meg Emberek és szobrok címen. 1975. augusztus 14-én halt meg Budapesten, a Fiumei úti sírkertben található sírját saját műalkotása díszíti. Művészi hagyatéka Zalaegerszegre került, a Göcseji Múzeumba, szülőhelyén emlékszobát alakítottak ki.
