6523ecf3bdbcb94ee35b1053.jpg

Mácsai Pál, Csuja Imre és Für Anikó is verset mond a kisföldalattin

Újra versek szólalnak meg a világörökség részét képző Millenniumi Földalatti Vasút állomásain: a kortárs és klasszikus költemények a három nyári hónap egy-egy hetén lesznek hallhatók a BKV és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésének köszönhetően.

Július 15. és 21. között hétfőn Zalán Tibor Ablakok című versét Baj László, kedden Szőcs Petra A többi Gréta legyen boldogabb című költeményét Holecskó Orsolya, szerdán Petőfi Sándor Pató Pál úr című versét Csuja Imre előadásában hallhatják az utasok. Csütörtökön Géczi János Ismét a rózsákról című költeménye Őze Áron, pénteken Varró Dániel Randi című verse Mihály Péter előadásában szólal meg a kisföldalatti vonalán található állomásokon. Szombaton Weöres Sándor Öröklét című költeményét Mácsai Pál mondja el, vasárnap pedig Áfra János Föld, víz, levegő című versét hallhatják utolsónak Für Anikó előadásában az utasok.

Ez is érdekelheti

A közösségi közlekedés kulturális élménnyé alakul

Czompó Gáborral, a Vers a parton, illetve a Vers a peronon projekt kitalálójával az idei nyáron is felcsendülő versekről beszélgettünk.

Vers a peronon: három hét a költészet jegyében a kisföldalattin