A magyar költészet napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján. Az idei kínálatból készítettünk egy sokszínű, határon inneni és túli válogatást.

Mivel ez a nap idén hétfőre esik, a programok egy részét egy nappal előrébb hozták, így semmi akadálya nem lehet már a vasárnap verses eltöltésének sem.

A Balaton körül

Balatonfüreden megvárják a születésnapot. A helyi programok helyszíne a Kisfaludy Galéria, az Anna Grand Hotel díszterme és a Vaszary Galéria/Irodalmi Szalon. Aki szeret hosszan ünnepelni, április 12-én elmehet Sümegre, ahol a könyvtárban Szálinger Balázs a humoros Petőfiről fog beszélni, aznap 17 órától pedig Keszthelyen, a Pajti kávézóban új, kiadás előtt álló, Koncentráció című kötetéből is elhangzanak versek.

Budapest

Hagyományteremtő rendezvénnyel, Irodalmi Kavalkáddal ünnepli a költészet napját a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a POKET április 10-én, az Akvárium Klubban és az előtte lévő téren. A programok hangsúlyosan Tamási Áron születésének 125. és Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulójához kötődnek. Lesz koncert, gyermekprogram, színházi előadás, szabadtéri kiállítás, irodalmi beszélgetés, könyvbemutató, kézműves-foglalkozás, a POKET Zsebkönyvek 4. születésnapját pedig kvízzel és születésnapi esttel teszik emlékezetessé.

Az egész napos összművészeti fesztivál teljes programja itt böngészhető végig.

A Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyen a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Makám együttes Ady-koncertjével és irodalmi tematikájú sétákkal várja az érdeklődőket a költészet napja alkalmából. Április 10-én fél öttől Ady Endre sírjánál a Makám Együttes Ady-estje lesz látható. A közel negyven éve alapított, Krulik Zoltán vezette legendás Makám zenekar évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai világzenei életnek. Ezúttal a 2019-ben kiadott, Ady dalok –  Budapest éjszakája szól címet viselő lemezüket adják elő. Elhangzik többek között A föl-földobott kő, a Párisban járt az Ősz, az Őrizem a szemed és az Adja meg az Isten című vers is.

12 és 14 órakor indulnak az irodalmi témájú séták. Az Ami bennem lélek… és A Nyugat című sétákon a magyar irodalom nagyságait idézik meg a sétavezetők. A koncerten és a sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, részletek itt olvashatók.

A Vígszínház társulata Nemes Nagy Ágnes életművéből válogat, az érdeklődőket április 10-én 15 órától várják versekkel és versmegzenésítésekkel.

A Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvényét, a Versmaratont április 11-én 10 és 22 óra között tartják a Magyar Rádió Márványtermében. A szerzők tizenkét órán át olvassák fel Az év versei 2022 antológiában megjelent költeményeiket. Minden órában egy-egy, a békéről szóló, közvetlenül a Versmaratonra készült verset hallhatnak a vendégek és a nézők. A programot online is lehet követni a Magyar Napló Kiadó és a Magyar Írószövetség Facebook-oldalán.

Közös énekléssel, illetve a VII. kerület fontosabb közösségi helyeit érintő verskommandóval ünnepli a magyar költészet napját az Örkény István Színház. Április 11-én 10 és 16 óra között erzsébetvárosi hivatalokban, irodaépületekben, éttermekben, kávéházakban és boltokban tűnnek fel a színház művészei. 14 órától a Madách téren több mint ezer diák közreműködésével József Attila Tudod, hogy nincs bocsánat című versét éneklik el közösen, a zeneszerző, Radványi Balázs, valamint Mácsai Pál és a társulat tagjainak kíséretében

Varró Dániel a Klebelsberg Kultúrkúriára lesz hivatalos április 11-én 10 órától. A költő zenei partnerei Radványi Balázs, a Kaláka tagja, Balog Péter gitárművész lesznek. Nagy érdeklődésre tarthat számot az a produkció, amelyben egy Varró-verset Radványi Balázs és maga a költő közösen énekelve adnak elő, amire korábban még nem volt példa. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan szintén fiatalokat várnak a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központba délelőtt 11 órára, Turek Miklós versszínházi monodrámájára. A szőlőszem Petőfi Sándor életéről és költészetéről, kizárólag versei felhasználásával készült.

18 órakor az Aranytízben Kollár-Klemencz László, Lukácsy Katalin, a Muzsik és Volkova, Török Máté, valamint az aznapi versmondó verseny legjobbjait hallhatja a közönség. Ugyanekkor kezdődnek a Marczibányi téren, a Marczi Közösségi Térben a költészet napi rendezvények. Bálint András Radnóti-estje után pedig éjszakába nyúlik a versmaraton, amelynek sztárfellépői 20 órakor Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand, 21 órától Rák Kati színművészek lesznek, de érkeznek színészhallgatók is, sőt bárki, akinek kedve van, elmondhatja a számára fontos, kedves költeményt.

A slam poetry az Egyesült Államokban az 1980-as években jelent meg önálló előadói műfajként, a hazai kezdet 2006-ra tehető. Azóta hatalmas népszerűségre tett szert ez a kötetlenül kötött műfaj, ami a költészet, a színház, sőt a zene közös metszetében létezik. A költészet napján az Eötvös 10-ben a befutott slammerek mellett a középiskolásoknak meghirdetett Szabad a slam! verseny legjobbjai is fellépnek 19 órától.

A budapesti művelődési házak eseményeit itt böngészhetjük végig.

Debrecen

A Csokonai Színházban a költészet napja alkalmából április 11-én 14 órától a Szívlapátot játsszák. Az Országos Széchényi Könyvtár Facebook-csatornáján első alkalommal látható a Vershaza című kiállításához készült felvétel, amelyen Ráckevei Anna mondja el a Himnuszt. A színház művészeivel találkozhatnak az érdeklődők a 19. alkalommal, az idén „egy paleolit távirat” címmel megrendezendő Debreceni Költészeti Fesztiválon is, ahol Varga Klári Nemes Nagy Ágnes-verseket mond, Bakota Árpád pedig Borbély Szilárd Bukolikatájban című könyvének bemutatóján olvas fel.

A fesztivál április 9. és 14. között várja az érdeklődőket. Nemes Nagy Ágnes pályáját kerekasztal-beszélgetésen irodalomtörténészek és költők részvételével idézik fel, de fókuszba kerül Borbély Szilárd önéletrajzi elemeket az antikvitás motívumaival ötvöző kései lírája is. Fellép Szabó T. Anna és Dés András, sőt lesz szavalóverseny is.

Fülek

Pénteken az Ady/Petőfi című előadással kezdődik a LiteraTúra kilencedik éve tartó rendezvénysorozata. Az előadást követően a nézők a színművészekkel és Bognár Péter költővel beszélgethetnek. Az idei sorozat az Irodalom másképp alcímet viseli, mivel az irodalom és más művészeti ágak fúzióit igyekeznek bemutatni a szervezők. A programok vendégei szlovákiai és magyarországi írók, költők, műfordítók színművészek, zenészek lesznek, sőt szerepcserékre is sor kerül: az író zenél, a zenész pedig az író bőrébe bújik.

Kolozsvár

Április 11-én este ismét látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes előtt tisztelgő Két hold világa című sorsjáték. Az előadás Szorcsik Kriszta és Bogdán Zsolt tolmácsolásában, naplók, levelek, interjúk, esszék és versek felhasználásával mutatja be Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs mély emberi és szakmai kapcsolatát.

Veszprém

A Petőfi Színház és a V-Busz Kft. szokás szerint elindítja a Versbuszt. Különleges élményben lesz része annak, aki a megjelölt járatra száll fel: a buszokon a színház művészei mondanak verseket.

Idén sem marad el a Fizessen verssel színházjegyet! akció: egy elszavalt vers idén is szabadon választható színházjegyet ér. A Latinovits–Bujtor Játékszínben a Pilinszky100 című esten Módri Györgyi, Kulcsár-Székely Attila, Pásztor Márk és Oberfrank Pál kalauzol a költő életművében. Részleteket a programokról itt találunk.

A nyitóképen a soproni verskommandó. Fotó: Soproni Petőfi Színház