D_KOS20220408053_16.jpg

Kis fesztiválok, nagy élmények

Idén sem telhet el a nyár fesztiválok nélkül. Most azoknak sem kell búslakodniuk, akik őrült tombolás és tömegszörfölés nélkül szeretnének kikapcsolódni a különböző összművészeti programok során. Hoztunk három eseményt, ahol családias környezetben, kreatív energiák felhasználásával lehet eltölteni az időt.

Waldorfeszt

Június 27–30., Nagymaros

Június utolsó napjaiban a művészeté és a kikapcsolódásé lesz a főszerep a nagymarosi Törökmezőn, ahol idén újra megrendezik a Waldorfesztet. A színes zenei felhozatal koncertjei mellett  a látogatók kreatív foglalkozásokon, közösségi programokon, beszélgetéseken és akár még satipatthana meditáción is részt vehetnek. A fesztivál öt színpadán különböző feltörekvő zenekarok, waldorfos baráti társaságok, dj-k és neves magyar előadók mulattatják a Dunakanyarba érkezőket. Fellép többek között a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, a Besh o droM, a Platon Karataev és Szabó Balázs Bandája is. Az elektronikus zene kedvelőinek sem kell aggódni, sőt a klasszikus zene kedvelői is találhatnak számukra érdekes előadókat. A nappali programok a kreativitás, alkotás és aktív kikapcsolódás jegyében zajlanak, társasozni, agyagozni, zsonglőrködni, rajzolni és izgalmas beszélgetéseken részt venni egyaránt lesz lehetőség, de színházi és gyermekprogramokkal is készülnek a szervezők.

Visegrádi Nyári Színház

Július 17–24., Visegrád

Délelőtti gyermekelőadások, esti szabadtéri színházi produkciók és stand-up estek várják a családdal érkező művészetkedvelőket a visegrádi Fórum Színházban július 17-24. között. Az eseménysorozat elődje a 2023-ban megrendezett Lepencevölgyi Nyár nevű minifesztivál, mely a Fórum Színház és a Thermál Hotel Visegrád együttműködésének köszönhetően jött létre. A Lepencevölgyi Nyár pozitív fogadtatását látva idén Németh Kristóf hagyományteremtő szándékkal megalapította a Visegrádi Nyári Színház kulturális-szórakoztató-színházi fesztivált. Tíz előadással készülnek a rendezvénysorozatra. Az érdeklődők megnézhetik többek között a Lúdas Matyi mesejátékot, a fedett, klimatizált színházteremben, meghallgathatják a Hurrá Zenekar koncertjét, vagy akár a Love.hu című romantikus vígjátékot is megtekinthetik július 22-én, a szabad ég alatt.

SZINkópé 

Július 19–21., Szeged

A SZINkópé fesztivál helyszíne az újszegedi Erzsébet Liget lesz, a szervezők pedig a Kövér Béla Bábszínház társulatának tagjai. Izgalmas családi kavalkáddal készülnek, ahol a legkisebbek és legnagyobbak egyaránt megtalálhatják a számukra szimpatikus programokat. Július 19-én 18 órakor fesztiválnyitogató és hangulatteremtő óriásbábos utcai menetre várják az érdeklődőket a Roosevelt téri játszótéren, innen indul a színes, játékos vonulás. A hétvégén 10 és 19 óra között napi öt bábelőadás várja a fesztiválozókat, de lesznek koncertek is. A Tiszavirág téren fellép a Kövér Béla Bábszínház zenekar, a Rutkai Bori Banda és a Kiskalász zenekar, a sétányon pedig a SkálaKópé zenekar és a Dodók menete mellett feltűnik megannyi játék is, köztük a Kövér Béla Bábszínház saját fejlesztésű társasjátéka, a Port Ciggedin. Jön Kádár Ferkó fotószínháza, lesz Tekergőtér és Banyaforgó, de Felhővadászat és Emeld a magasba! darus játék is. A szegedi civilek és intézmények izgalmas foglalkozásokkal várják az érdeklődőket a Sirály téren, a Ponty tér pedig a legkisebbek birodalma lesz ezen a hétvégén. 

Ez is érdekelheti

A hétvégén Pilisborosjenőn lesz a világ közepe

Június 28-án és 29-én, Pilisborosjenőn első alkalommal rendezik meg A Nagy Attraktor Bábfesztivált, amely nullától 99 éves korig minden korosztály számára kínál felhőtlen és ingyenes szórakozást.

Denagyvilág, a Dunakanyar szerethető kis fesztiválja

Zenész, zenei menedzser, grafikus, nyomdász, fotós és még számos kiváló szakmabéli összefogásával jött létre tavaly első ízben a Denagyvilág fesztivál, amely az első és rendkívül sikeres próbaszezon után idén már rendes üzemmódban július 5. és 7. között várja a közönséget Szigetmonostoron.

Egy hónap múlva indul a 33. Művészetek Völgye

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja kereken egy hónap múlva nyitja meg kapuit, ismét zenével, irodalommal, művészettel és vidám fesztiválozókkal töltve meg tíz napon át Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd utcáit. Július 19. és 28. között közel háromezer program közül válogathatnak az érdeklődők.

Korniss Péter az Ördögkatlan díszvendége

A 17. Ördögkatlan Fesztivál július 30-a és augusztus 3-a között több száz programmal várja látogatóit, melyek között a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint különböző színházak előadásai is szerepelnek. A visszatérő fellépők között ott van Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, a 30Y és Lovasi András, Kern András és a Bëlga zenekar pedig idén először lesz a fesztivál közreműködője.