Zene

Támogasd a zenészeket − cserébe privát koncertet adnak neked!

A Banding és a Photon elindította közös szolgáltatását, a „Dalok bentre” projektet, aminek keretében különleges, zártkörű koncerteket szerveznek ismert hazai előadókkal.

150 éve született Lehár Ferenc

Százötven éve, 1870. április 30-án született Lehár Ferenc, az egyik legnépszerűbb magyar operettszerző.

Rendkívüli pályázatokat hirdet a Hangfoglaló Program

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma 60 millió forintot szán közönség bevonása nélkül rögzítendő koncertfelvételek támogatására, amelyek létrehozásán zenekarok és profi technikusok közösen dolgoznak.

Dalközpontú urbánus album Subicz Gábortól és zenekarától

Virtuóz jazzfunk koncertzenekarként indult, Octopus című albumukkal azonban új hangzások felé veszi az irányt a Subicz Gábor vezette Subtones.

„Kócos kis ördögök voltunk" − Sztevanovity Dusán 75

Bár hatéves koráig csak szerbül beszélt, ma már az egyik legnagyobb magyar szövegíró. Az egykori Metró együttes Prima Primissima díjas tagja, Zorán és Presser szerzőtársa 75. születésnapját 10 kiemelkedő dalszövegével ünnepeljük.

Szörényi Levente 75 − 10 ikonikus dal a zeneszerzőtől

A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző a beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a Fonográf együttes gitáros-énekese, számos rockopera, köztük az István, a király zeneszerzője. Születésnapja alkalmából 10 fontos dalát válogattuk össze.

„Az, ami, úgy, ahogy" − megjelent Yank első szimfonikus lemeze

Herold Jánost a CAFe Budapest fesztiválon rögzített koncertanyagról kérdeztük, ami teljes mértékig eltér eddigi stílusától.

Az Operaházból ellopott könyvritkaságok tértek haza Londonból

A Magyar Állami Operaház levéltárából eltulajdonított, 17. századi könyvritkaságok tértek vissza Magyarországra.

Négy perc súlytalanság: íme az új dal Apey negyedik lemezéről

Itt hallhatod először Áron 'Apey' Andris új dalát a nyáron megjelenő, negyedik szólólemezéről.

Rekordszámú jelentkezés az idei Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

Minden korábbinál több, összesen 47 országból 255 fiatal művész adott le érvényes jelentkezést a Zeneakadémia szeptemberben megrendezendő IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyére, amelyre különleges hangfajok képviselői is neveztek.

Bővíteni a népzenét szeretők körét – ötéves a Halmos Béla Program

Liber Endre, a kollégium vezetője szerint az elmúlt években hiánypótló szakmai programokat támogattak.

Gryllus Dániel 70

A több mint ötven éve működő Kaláka zenekar vezetője, zenésze a járvány miatti bezártságban is aktív és számos terve van a közeljövőre, közben pedig két jelentős díjat kapott.

Szobakoncertek, magas színvonalon

Öt előadóművészt válogattunk össze, akiket a Facebookon követhetünk.

Pénteki kultúrrandi Szendrey-Nagy Olivér énekes-dalszerzővel

Péntekenként megjelenő sorozatunkban különleges, sokszínű alkotókat mutatunk be.

Meghirdette új bérleteit a Zeneakadémia

Már megvásárolhatók a Zeneakadémia 2020. őszi bérletei, a koncerteken mások mellett Julia Lezsnyeva, az Il Giardino Armonico és Isabelle Faust, Emmanuel Pahud és fúvós partnerei, valamint számos kitűnő magyar muzsikus lép fel.