Zene
Toplistás a Besh o droM 20
Közzétette első negyedéves toplistáját a régió zenéit szemléző Balkan World Music Chart, amelyben – egyetlen magyar lemezként – szerepel a Besh o droM 20 éves jubileumi albuma.
Szikra-díj 2020: A Gryllus testvérek kapták az életműdíjat
Immár negyedik alkalommal ítélték oda a legjobb keresztény szellemiségű előadókat elismerő Szikra-díjat. A díjátadó a koronavírus-járvány miatt ezúttal jelképesen zajlott le szerdán. Az életműdíjat Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos kapta.
Bonyolult világunkról mesél új lemezén a Felső Tízezer
Március 31-én jelent meg A bonyolult világ címmel a Felső Tízezer harmadik nagylemeze, ami erőteljes továbblépés a zenekar korábbi albumaihoz képest.
„Ha a belső szinteket jól éled meg, tök mindegy, hány négyzetméteren vagy”
„Azt hiszem, tudok egyszerre vizet hozni és azon elmélkedni, hogy miért ég a ház" – Müller Péter Sziámival a járványhelyzetről, a karantén megéléséről, a politizálásról és a „kötelező olvasmányokról" is beszélgettünk.
Csík János és a Mezzo rendhagyó karanténklipet készített
A Csík Zenekarból ismert zenész, énekes és a csapat az Ülök a kávéházban című dalhoz forgatott kisfilmet, amellyel az otthonmaradást propagálják.
26 fiatal nyert állami zenei ösztöndíjat
Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészek számára. A rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl az ösztöndíjak segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában.
Táncoljunk a kicsivel! – 5 klassz gyereklemez
5 gyereklemezt ajánlunk, amelyek feldobhatják az otthon ülős napokat.
Az autistáknak írt dalt a Belvárosi Betyárok
Az Autitkok című dal az autizmussal élőkért és környezetüknek készült.
Személyes dalok a 15 éves Kiscsillag hatodik lemezén
Alapvetően személyes dalok csokrát kapja a hallgató az idén 15 éves Kiscsillag hatodik lemezén. A napokban megjelent Tompa késekről a zenekar alapítója, vezetője, Lovasi András beszélt.
LGT-slágerrel mondanak köszönetet magyar zenészek
A Locomotiv GT Neked írom a dalt című slágerének átdolgozásával mondanak köszönetet magyar zenészek mindazoknak, akik a koronavírus-járvány idején erőn felül dolgoznak.
Digitális könyvtár és koncertsorozat a Concerto Budapesttől
A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar ingyenes koncertsorozatot hirdet Hősök tiszteletére címmel, valamint megnyitotta ingyenes digitális könyvtárát is.
Erkélykoncertek a Budai Vigadó teraszán
A Hagyományok Háza minden délben koncerttel jelentkezik Corvin téri székházának teraszáról. Az eseménysorozat április 22-éig az intézmény Facebook oldalán követhető.
Lajkó Félix és a VOLOSI az elmúlt 5 év legjobb 50 albuma között
A világ legelismertebb világzenei szaklapja, a londoni székhelyű SONGLINES listázta az elmúlt 5 év legjobb 50 lemezét, amelyek közé – egyetlen magyar kiadású albumként – bekerült Lajkó Félix és a lengyel VOLOSI közös lemeze.
Maradj otthon, nézzél tévét! – Világvége-hangulat Lovasi dalaiban
A YouTube-on közvetített PIMxA38 Maradj otthon, nézzél tévét beszélgetésen Lovasi András mesélt a Kispál-dalszövegek világvége-hangulatáról.
Indul a Müpa Home közvetítéssorozat
Szerdán este 19 óra 30-kor indul a Müpa Home közvetítéssorozat, az intézmény virtuális koncerttermében a Nemzeti Filharmonikusok játékát lehet megtekinteni Kovács János vezényletével.
Ők az idei Bartók–Pásztory-díjazottak
A kuratórium 2020-ban Kelemen Barnabás hegedűművésznek, a Zeneakadémia tanárának és Zombola Péter zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat. Az átadó ünnepséget szeptember 3-án tartja az egyetem.