Zene
A hazai jazz nagyágyúi léptek fel Szegeden
A Szegedi Jazz Napok a műfaj egyik legrangosabb magyarországi eseménye.
Mentális fejesugrás egy zenei vulkánba – Koroknay Andrással beszélgettünk
Koroknay Andrást eredetileg reggae basszusgitárosként készültem bemutatni, de a beszélgetésünk végére kiderült, hogy már rég túlnőtt ezen a címkén. András amellett, hogy rengeteg különböző stílusú zenekarban teszi teljessé a hangzást, elkészítette első szólólemezét is, amin már nem csak a basszusvirtuóz és a zeneszerző, de a produceri oldalát is megismerhetjük. Interjú.
Magyar kiadvány vezeti a Roots Music Report brit blues lemezlistáját
A Roots Music Report brit blues slágerlistájának élére kúszott Dionne Bennett Magyarországon készült korongja, a Sugar Hip Ya Ya. Little G Weevil anyaga, a Live Acoustic Session a 7. az akusztikus blues albumok sorában.
„Itt senki sem mondja azt, hogy jösztök" − Interjú a Bohemian Betyars új lemeze, a Gubancos kapcsán
„Ne sírj, anyám, ha semmire kellek, napot lopok, de enyém a lehet, enyém a lehet, és én elkapom, nem vesztem el még oly nagyon" − éneklik a betyárok az új lemezen, ezzel is előrevetítve a Gubancos hangulatát. Az albumon remekül kiegészítik egymást a nihilista, életigenlő dalok és a melankolikus hangvételű számok − többek között ezekről mesélt nekünk a banda egyik tagja, Szűcs Levi.
75 éves Frenreisz Károly
November 8-án hetvenöt éves Frenreisz Károly rockzenész, basszusgitáros, énekes, zeneszerző, a Metro, majd az LGT tagja, a Skorpió együttes vezetője.
Rejtett összefüggések is megmutatkoznak a műsorban – Simon Izabella és Várjon Dénes a Kamara.hu fesztiválról
Idővel – tapasztalhatja bárki – egyre fontosabb lesz a gyermek- vagy ifjúkori emlékek felidézése, a visszatekintés gyerekünk, unokánk első szavaira, lépéseire. Az emlékezés néha felszabadít, máskor fájdalmat okoz, de mindenképp fontos eszköze a művészetnek. Ez tükröződik a Zeneakadémia Kamara.hu fesztiváljának koncertjeiben november 18. és 21. között. A sorozat művészeti vezetőivel, a Simon Izabella és Várjon Dénes zongoraművész házaspárral beszélgettünk.
Száz éve született Cziffra György
Száz éve, 1921. november 5-én született Budapesten a virtuóz improvizációs képességű zongoraművész, Cziffra György.
Premier a Kultúra.hu-n: hallgasd meg Pátkai Rozina új lemezének első dalát!
„Árnyéka vagyunk valamennyien.” Két Pilinszky-vers, ahogy még nem hallhattad!
Japán kvartett nyerte az idei Bartók Világversenyt
A Quartet Integra kapta a 12 ezer eurós első díjat a vonósnégyeseknek megrendezett 2021-es Bartók Világverseny vasárnapi eredményhirdető gálaestjén.
Tiszta forrásból dolgozhatnak – 60 éves a Bartók Archívum
Az ünnepi alkalomból nyílt kamarakiállításon bemutatták Bartók Bélának Székely Zoltán hegedűművésszel folytatott levelezését, köztük egy olyan kuriózumot is, mint hegedűversenyének részletét.
Rappel csábítaná vissza a fiatalokat a klasszikus zenéhez
Október elsején kezdte meg hároméves igazgatói mandátumát a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia élén György Levente. A gyergyókilyénfalvi származású muzsikus intenzív németországi operaénekesi karriert hátrahagyva tért haza Erdélybe. Zsizsmann Erika kérdezte őt a Maszol.ro oldalán.
Hosszú merülés utáni első levegővétel – íme a Deep Glaze új videója
Négy hosszú év telt el azóta, hogy a Deep Glaze lemezt adott ki – ez idő alatt rengeteg tagcserén és hullámvölgyön estek át, míg a zenekar elnyerte mostani, végleges formáját. Az alapító Yorgos Goletsas és Dimitris Topuzidis mellé igazi zenei nagyágyúk csatlakoztak: Gyányi Marcell (makrohang, Dresch Quartet) és Klausz Ádám (Barabás Lőrinc Quartet, Szeder) már két éve szerves részei a zenekarnak és a dalszerzésnek, illetve legfrissebb tagjuk Csernovszky Márk (Szagos Hörigekkók, Deus Ex), akivel teljessé vált a kép.
Pénteki kultúrrandi Farkas Krisztina „Volkova” énekessel
Bár Farkas Kriszti, azaz Volkova gyerekkorában még recepciós karrierről álmodozott, a közönség nagy örömére végül a zenészi pálya mellett döntött. A ZUP-ból, a Muzsik és Volkovából, a Napfonatból és a Folkfonicsból ismert énekesnő e heti kultúrrandi-vendégünk volt.
Egyre mélyebben a nyúl üregében – a magyar újhullámos trap nyomában
Az utóbbi években megszaporodtak hazánkban az újgenerációs trap előadók, nem is véletlenül: népszerűségük nem pusztán a streaming adatokban mérhető, de egyre többször találkozhatunk velük telt házas klubkoncerteken és fesztiválszínpadokon is. Cikkünkben igyekszünk utánajárni, kik is ők, honnan jöttek és merre tarthatnak.
A Pannon Filharmonikusoknak a Musikvereinban indul sorozata
A harmadik főváros meghódítására készül az együttes.
Ian Anderson: A Jethro Tull legjobb dalait hozzuk Budapestre
November 12-én újra Magyarországon ad koncertet a Jethro Tull. A progresszív rock több mint fél évszázada alakult brit nagyágyúja a Budapest Kongresszusi Központban lép fel, és a legjobb dalait fogja előadni.