Zene

„A Herculanum valahol félúton van Gounod Faustja és Verdi Don Carlosa között” – Vashegyi György Félicien David művéről

Herculaneum kikötővárost, amint Pompejit is, Krisztus után 79 augusztusának végén utolérte a végzet: a Vezúv kitörése nyomán teljesen elborította a pusztító vulkáni törmelék. Igaz, meg is védte a teljes enyészettől, de feledésre ítélte a 16. századig. Az antik városban játszódó, a 19. század közepén keletkezett, Herculanum című operáról is megfeledkezett az utókor. Mígnem egy bő évszázadot átugorva, a huszonegyedikben kezdik ismét életre kelteni Félicien David alkotását.

Ellehetetlenül a vidéki operajátszás? – a zeneigazgatók Ókovács Szilveszterrel egyeztetnének

A Magyar Állami Operaház február elsejétől megszünteti a „kikérők” rendszerét, azaz az Operában próbáló énekesek nem dolgozhatnak párhuzamosan vidéki intézményekben. A vidéki nemzeti színházak zeneigazgatói szerint ezzel ellehetetlenül a Budapesten kívüli operajátszás.

Kóbor Jánosra, az Omega énekesére emlékezünk

Életének 79. évében meghalt Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja. A magyar könnyűzenei élet meghatározó alakját hétfőn érte a halál.

Egy tizenéves fiú viszontagságait követhetjük végig a Soharóza és Jónás Vera közös lemezén

A nyolcas sáv címen adott ki meselemezt a Soharóza és a Jónás Vera Experiment. A sztori Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain fut végig, és miközben a főszereplő képzeletbeli barátaival kommandózik vagy az iskolai bulira készül, a hallgatók a tizenéves gyerekek nehézségeiről, vágyairól és kihívásairól is látleletet kapnak. A zenei anyag nagy része a karantén időszakában született meg online, a váltakozó prózai és zenés részekhez a két formáció tagjai adják hangjukat.

Bemutatkozik Sallai Laci szólóprojektje, a Captain Average

Sallai László tagja a Felső Tízezernek, a Galaxisoknak, a Platon Karataevnek és a The Somersault Boynak is, idén azonban egy új zenekarral jelentkezett, amelynek első albuma december 2-án jelent meg Heaven Capitulates címmel.

Premier – OliverFromEarth és a Tha Shudras: instahun

Szórakoztató utcai performanszban világít rá egy központi társadalmi problémára az OliverFromEarth és a Tha Shudras instahun című dalának klipje.

Bemutatták Bay Zoltán innovatív hangsugárzóját a BMC-ben

Bay Zoltán magyar mérnök találmánya, a BAYZ hangsugárzó paradigmaváltást hozhat az audiotechnikában. A hangfalat csütörtökön mutatták be a sajtónak a Budapest Music Centerben (BMC).

Beatles-könyv jelent meg az angol kiadással egy időben

Get Back címmel az eredeti angol kiadással egy időben magyarul is megjelent a Beatles együttes utoljára kiadott lemezének készítését megörökítő könyv, amelyet szombaton Egerben mutatnak be.

Harminc éve együtt vándorolnak – Beszélgetés a Parno Graszt együttessel

Zsúfolt az autentikus cigány muzsikát játszó Parno Graszt zenekar naptára: egy fotózáson tudom csak elkapni őket egy interjúra. Amint megérkezem, rám ragasztják a jókedvet, mellettük igazán nem lehet karót nyelten ülni. Vándorlásról, családról, szegénységről és jövőképről beszélgettünk.

Eleven Költők Társasága – Zsille Gábor: Kőszáj

Hallgassátok meg a József Attila-díjas költő kő hívószóra született versét az Eleven Költők Társaságának tolmácsolásában!

Így hangzik az LGT ikonikus dala húsz művész feldolgozásában

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt, amelynek rádiós premierje csütörtök reggel volt a Petőfi Rádióban.

„Az ismeretlen felfedezése és a lelki béke megtalálása foglalkoztatott” − új lemez a Deep Glaze-től

Nemrég megjelent klipes daluk, a Morning Light már előrevetítette a változást a hazai és nemzetközi sikereket is elérő Deep Glaze háza táján. Három új bandataggal bővült a csapat, a zenei arzenált pedig a szintetizátorok előtérbe kerülése színesíti.

Eleven Költők Társasága – Bék Timur: Elképzelt rend

Félig elképzelt rend terül/el dohányzóasztalán. //Alul fényképek, felül /egyedüllét, nem magány.

„Nem szeretnék csak a fióknak írni”

Még harminc sincs, és műveit már nemcsak itthon, de külföldi hangversenytermekben is játsszák. A NASA marsjárójának ihletésére született Mars Mission című műve hamarosan több hangversenyen is felcsendül majd. Beszélgetés Molnár Viktor Junior Artisjus és Istvánffy Benedek-díjas, kétszeres Kodály-ösztöndíjas zeneszerzővel.

Devát is jelölték a Music Moves Europe díjra

Magyar előadót, Devát (Takács Dorinát) is jelölték a 2022-es Music Moves Europe díjra, amely az EU kortárs könnyűzenei elismerése.

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Tíz fiatal művész vehetett át Junior Prima Díjat a magyar zeneművészet kategóriában kedden Budapesten.