Már a világ legnagyobb zenei kiadói is perelnek a mesterséges intelligencia miatt

Művészet

A Sony Music, a Universal Music Group és a Warner Records két startupcéget perelnek szerzői jogsértés miatt.

Mariah Carey. Fotó: Angela Weiss / AFP
Mariah Carey. Fotó: Angela Weiss / AFP

Azt állítják, hogy mindkét cég – a massachusettsi székhelyű Suno és a New York-i Udio – zenéket lop, hogy aztán hasonló műveket hozzon létre. Ilyen például a Prancing Queen, amelyet még az elhivatott ABBA-rajongók is nehezen tudnának megkülönböztetni a banda eredeti dalától, de a keresetben hivatkoznak Mariah Carey All I Want for Christmas is You című karácsonyi slágerére és a The Temptations My Girl című számára is.

Az Amerikai Hanglemezipar Szövetség által hétfőn bejelentett per a szerzők, hírszervezetek és más csoportok által indított keresetek hullámának részét képezi, amelyeket más mesterséges intelligenciát használó cégek ellen indítottak. Szerintük a szerzői jogok semmibe vétele, a felvételek nagykereskedelmi lopása az egész zenei ökoszisztémát fenyegeti.

Korábban a mesterséges intelligenciát használó cégek azzal érveltek, hogy a szerzői joggal védett művek engedély nélküli felhasználása bizonyos feltételek mellett szabályos, például szatírák és híradások esetében. A támogatók szerint pedig a gépi tanulás hasonlít ahhoz, ahogyan az emberek korábbi művek olvasása, hallása és megtekintése útján tanulnak.

A perekre alig néhány hónappal azután kerül sor, hogy nagyjából kétszáz művész, köztük Billie Eilish és Nicki Minaj is aláírtak egy levelet, amelyben felszólítanak a mesterséges intelligencia zeneiparban való felhasználásának leállítására.

A cikk forrása itt olvasható.