A Hiperkarma és a Bëlga búcsúztatja a nyarat a Bartók Feszt’-en

Program

Augusztus utolsó szombatján immár harmadik alkalommal rendezik meg a Bartók Feszt’-et, amelynek keretében több mint negyven – többek között – könnyűzenei, művészeti, gasztronómiai és gyermekeknek szóló program várja az érdeklődőket a Szent Gellért téren és a Műegyetem rakparton.

A tavalyi Bartók Feszt' egyik emlékezetes pillanata. Fotó: Szabó Roland
A tavalyi Bartók Feszt' egyik emlékezetes pillanata. Fotó: Szabó Roland

Augusztus 31-én ismét összegabalyodnak a Bartók-negyed szereplői, megtöltik a Szent Gellért teret és a Műegyetem rakpartot, hogy a harmadik Bartók Feszt’-en újra megmutassák, miért ez a környék Budapest egyik legélhetőbb, legszerethetőbb és legkreatívabb része. Idén először nulladik napja is lesz a fesztiválnak, hogy mielőtt a bartókos közreműködők kiköltöznének a rakpartra, az érdeklődők mehessenek hozzájuk vendégségbe, és a szervezőkkel közösen járhassák be a negyed legjobb helyeit.

A fesztivál főnapjának délelőttjére és kora délutánjára felépül egy civil falu, melynek sátraiban ott lesznek azok a helyi, budapesti és országos csoportok, szervezetek, amelyek a szervezők által is vallott értékeket képviselik, illetve ahol gyermek- és családi programok, kézműves foglalkozások, workshopok és beszélgetések várják a látogatókat. Ahogy minden városnak van bevásárlóutcája, úgy a Bartók Feszt’ civil falujában is megnyílik egy közért, ahol kézzel készült, minőségi, egyedi termékek, például sajtok, lekvárok, egyedi bevásárlószatyrok és kerámiaedények lesznek kaphatók.

A Bartók Feszt’ programjából természetesen a koncertek sem maradhatnak ki: délutántól olyan népszerű zenekarok és előadók foglalják el a Zsigmond és a Dezső színpadokat, mint Дeva, Co Lee, Gerendás Péter, illetve a Hiperkarma, a Bëlga, az Analog Balaton, a Lázár Tesók, a Bohemian Betyars, valamint az Ivan & the Parazol. Mindemellett a Bartók-negyed éttermei, bisztrói és sörözői közül is jó néhány kitelepül a rendezvény helyszínére, így gasztronómiai kalandozásokban is része lehet majd a látogatóknak.

A Bartók Feszt' programjairól bővebb információ a rendezvény honlapján olvasható.