Éric Alfred Leslie Satie néven született az alsó-normandiai Honfleur nevű francia városkában 1866. május 17-én. A párizsi Conservatoire növendékeként zongorát és zeneelméletet tanult, de kellő motiváció híján két és fél év után félbehagyta tanulmányait. 1884-ben kezdett komponálni, ekkortájt jelentek meg apja kiadásában első szerzeményei is, zömmel szalonzenék. Nevét első szerzeményeitől Erikként használta. 1885-ben visszavették a konzervatóriumba, ahonnan később eltanácsolták, mert tehetségtelennek tartották.
1887-ben, önkéntes katonai szolgálata után elköltözött otthonról, és a bohém művésztanyának számító Montmartre-on élt 1898-ig. Zongoristaként állást vállalt a Fekete macska mulatóban, és megkezdte a Gymnopédies kiadását, amelyet a Gnossiennes című zongorakompozíciói követtek (zongoradarabjaiból többet Debussy és Poulenc hangszerelt meg). Barátságba keveredett a párizsi művészvilág képviselőivel, Stéphane Mallarméval, Paul Verlaine-nel és Claude Debussyvel is. Tagja volt A Templom és a Grál Katolikus Rózsakeresztes Rendjének. 1892-93-ban komponált műveiben középkori zenei formákat és gregorián motívumokat használt fel. Később kilépett a rendből, saját egyszemélyes közösséget hozott létre Útmutató Jézus Nagyvárosi Egyháza névvel, ekkor született meg liturgikus műve, a Messe des Pauvres (Szegények miséje).
(Instrukcióként ennyit írt hozzá: Tanácsos felkészülni rá, a legmélyebb csöndben, mozdulatlanul.) A darabot életében nem adta ki, és arról sem tudni, hogy valaha játszotta volna.
1905-ben, csaknem negyvenéves kabarézongoristaként beiratkozott Vincent d'Indy Schola Cantorum iskolájába, ahol ellenpontot tanult. Ekkoriban ismerkedett meg Jean Cocteau-val, Szergej Gyagilevvel, Pablo Picassóval és Georges Braque-kal. 1912 táján kezdték felfedezni rövid, humoros című, szöveges megjegyzésekkel ellátott zongoradarabjait (Az álmodozó hal, a Körteformájú darabok, a Bürokratikus szonáta). 1916-ban barátaival együtt megalkotta a kubista manifesztumnak szánt formabontó, egyfelvonásos balett réaliste-jét, a Parádét, amelyet 1917-ben Gyagilev Orosz Balett-társulata mutatott be Picasso díszletével és kosztümjeiben, Léonide Massine koreográfiájára. A premier után bajba került, mert sértő levelezőlapot írt egyik kritikusának. Egy hét elzárásra ítélték, de Winnaretta Singer, de Polignac hercegné közbenjárására elengedték, és megbízást is kapott tőle egy Szókratészről szóló zeneműre, amelyet Vie de Socrate címmel 1918 elején mutatott be neki. Röviddel a Parádé megírása után tagja lett a Ravelhez köthető Les Nouveaux Jeunes nevű, fiatal zeneszerzőket tömörítő csoportnak.
1919-ben megismerkedett a dadaizmus elindítójával, Tristan Tzarával és Man Ray-jel is, akivel rögtön el is készítették a világ első objet trouvé (ready-made) alkotását, amely nem más, mint egy vasaló, a talpához ragasztott szögekkel. 1922-re fiatal művészek kis csapata, az École d'Arcueil (Arcueili Iskola) alakult ki körülötte (1898-től Arcueil-ben élt, amely ma Párizs külvárosa), ekkor készítette Francis Picabiával Relache című balettjét, amelyet Rolf de Maré társulata, a Ballets Suédois mutatott be 1924-ben. Az előadás szünetében mutatták be René Clair szürrealista filmjét, az Entr’acte-ot, amelynek kísérőzenéjét jegyezte.
Satie 1925. július 1-jén halt meg. A legenda szerint az állatbarát komponista utolsó lakhelyére az általa etetett kóbor kutyákon kívül haláláig senki sem léphetett be. A szegényes arcueili szoba rejtekében a gyászoló barátok a szétszórt kottalapok és a féltve őrzött emléktárgyak mellett hét bársonyöltönyt és hihetetlen mennyiségű esernyőt találtak, valamint számos sosem hallott vagy elveszettnek hitt szerzeményére bukkantak. Ezek között volt a Vexations, a Genevieve de Brabant, továbbá befejezetlen vagy kiadatlan színpadi művek, sok gyakorló feladat a Schola Cantorum idejéből, rengeteg cím nélküli zongoramű, amelyeket később publikáltak.
A különc zeneszerző, aki írónak és grafikusnak sem volt utolsó, a huszadik századi avantgárd irányzatok (repetitív és minimálzene, dodekafónia) előfutára volt.
Cage 1963-ban New Yorkban egy revüszínházban tizenkettedmagával adta elő a darabot, a művészek húszpercenként váltották egymást. Az eseményen ott volt John Cale is, a Velvet Underground későbbi alapítója. A kompozíció Magyarországon legutóbb 2024 júniusában 34 józsefvárosi zenész előadásában hangzott el. A meditatív darabot csaknem egy napon át játszották. A korábbiaktól eltérően különböző hangszereken és különböző zenei stílusokban adták elő, a zongora mellett szitár és cimbalom is megszólalt.
