Nagy hírű, bajor származású nyomdászdinasztia utolsó tagja volt. Ősei a 18. század elején települtek be Magyarországra, és sorra alapították nyomdáikat, könyvkereskedéseiket Budán, Pozsonyban és Kassán. Apja, Landerer Mihály János halála után tízévesen örökölte meg a pozsonyi és pesti nyomdát, de nem készült nyomdásznak: bölcsészetet tanult, majd kadétiskolába járt. Csak nagykorúságának elérése után, az örökség átvételekor szánta rá magát a családi mesterség folytatására, és tanulta ki a kőnyomtatást Bécsben.
A nyomdák tényleges vezetését 1824-ben vette át, s felismerve Pest egyre nagyobb jelentőségét úgy döntött, az itteni nyomdát részesíti előnyben. Pozsonyból több gépet Pestre vitetett, a rendi diéták helyszínén ugyanis csak az országgyűlési kiadványok készültek, s 1848-ban, amikor az Országgyűlés Pestre költözött, örökáron el is adta ottani nyomdáját.
1838-ban, a nagy pesti árvíz idején tanúsított magatartásáért Pest város díszpolgára lett. A nyomda fejlesztése azonban rendkívül költséges volt, és a húszezer pengőforint adósságot felhalmozó Landerer 1840-ben társult Heckenast Gusztáv könyvkereskedővel. Az 1841-ben bejegyzett, a pesti Belvárosban a Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán álló Horváth-házban működő nyomda és kiadóvállalat 1863-ig viselte a történelmi nevezetességre szert tett Landerer és Heckenast nevet. A tulajdonosok londoni tanulmányútjuk alkalmával megismerkedtek a legmodernebb technikákkal, és új gépekkel tértek haza, a technikai újítások révén övék lett az ország egyik legkorszerűbb, a külfölddel is versenyképes nyomdai vállalkozása.
Üzletpolitikájuk a magyar nyelvű könyveket részesítette előnyben, de az igazi bevételekre az újságkiadásból tettek szert. A szigorú cenzúra, a Habsburgok magyarokkal szemben ellenséges és gyanakvó politikája miatt lapengedélyt nem volt könnyű szerezni, de Landerer – aki kiváló kapcsolatokat ápolt a bécsi udvarral és kortársai egy része szerint a titkosrendőrséggel is – 1841-ben megszerezte a jóváhagyást egy újság megindításához.
mert azt remélte, így a cenzúra keretei közé szoríthatja Kossuth ténykedését. A rövid idő után már ötezer előfizetővel rendelkező, hetente kétszer megjelenő Pesti Hírlap történelemformáló jelentősége mellett a sajtótörténetben is úttörő szerepet játszott a politikai vezércikk műfajának meghonosításával. A cenzúrával folyamatosan küszködő, éjt nappallá téve dolgozó Kossuth azonban egyre kényelmetlenebbé vált a hatalom számára, s Metternich kívánságára Landerer mondvacsinált anyagi vitákat kezdeményezett, amelyek nyomán Kossuth 1844-ben lemondott a lap szerkesztéséről, nem túl hízelgő szavakkal emlékezve meg „Landerer és Heckenast urak minden mértéket meghaladó szennyes piszkosságáról”.
Azt máig nem tudni, Landererék 1848 tavaszán értesültek-e a márciusi ifjak szándékairól, de az biztos, hogy március 14-én nagy mennyiségű papírt hozattak, és reggelre minden munkásukat berendelték. Heckenast másnap nem ment be a nyomdába, de Landerer ott tartózkodott, amikor a sokezres tömeg élén megjelentek Petőfiék és azt követelték, nyomtassák ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot.
A márciusi ifjak ezt meg is tették, Landerert bezárták az egyik helyiségbe, és kinyomtatták a szabad magyar sajtó első termékeit. Azt sem tudni, hogy a nyomda tulajdonosainak magatartása mögött őszinte meggyőződés, avagy üzletüket féltő óvatosság, minden eshetőséggel, politikai fejleménnyel számoló „munkamegosztás” húzódott meg.
Landerer és Kossuth útjai nem sokkal később ismét találkoztak, a felelős magyar kormány pénzügyminisztere Landerert bízta meg az első magyar bankjegyek, a Kossuth-bankók kinyomtatásával, az ehhez szükséges bankjegynyomda felállításával és vezetésével. A nyomda a kormányt követve a szabadságharc alatt Debrecenben, ismét Pesten, Szegeden és Aradon működött, a gépeket a bukás napjaiban Lugos felé menekítették, de útközben megsemmisültek.
Heckenast egyedül vezette a nyomdát. A súlyos betegség gyötörte Landerer 1854. február 1-jén halt meg Vác melletti birtokán, a nyomda Heckenast tulajdonába ment át, de még kilenc évig viselte a Landerer és Heckenast nevet. Heckenast Gusztáv 1873-ban eladta vállalatát a Franklin Társulatnak, amely az ezt követő hetven évben meghatározó szerepet játszott a magyar könyvkiadásban.
Az egykori Landerer-nyomda, az 1817-ben Pollack Mihály tervei alapján épült belvárosi Horváth-ház 2022-ben történelmi emlékhely lett.
