Robert Nesta Marley, avagy ismertebb nevén Bob Marley 1945. február 6-án született egy aprócska jamaicai faluban. Mivel édesapja fehér, édesanyja fekete bőrű volt, már gyermekként sokat szenvedett a faji megkülönböztetés miatt. 14 évesen Kingstonba költözött, itt ismerkedett meg későbbi zenésztársával, Neville Bunny Livingstonnal és Peter Toshsal. Ekkoriban Jamaicában rendszeresek voltak az utcai összecsapások, tüntetések, a gyarmati uralom, a magas munkanélküliség és az embertelen körülmények miatt. A zene ekkoriban vigaszt jelentett, az emberek a mindennapok nyomorúságát kiénekelték, kitáncolták magukból. „Trenchtownban minden a zene körül forgott, és én úgy szívtam magamba a zenét, mint növény a táplálékot” – mondta Bob Marley.
Nagy hatással volt rá Joe Higgs, a modern jamaicai zene egyik alapítója, aki nemcsak gitározni tanította, de a rasztafarianizmus tanaival is megismertette, és az ő segítségével alapította meg zenekarát, a Wailerst. Jamaicában először a Simmer Down című dala lett sláger, világszerte pedig Catch a Fire című albumuk jelent meg először, ezt követte a Burnin’, amelyen az I Shot The Sheriff című dal is helyet kapott. Ezt a számot dolgozta fel Eric Clapton, ami Bob Marley nemzetközi karrierjét is beindította.
A Bob Marley and The Wailers előadásában az amerikai és nemzetközi listák előkelő helyein végeztek az olyan, mára kultikusnak számító dalok, mint a No Woman, No Cry, a Rastaman Vibration, a Redemption Song, a One Love, a Get Up, Stand Up vagy az Is This Love. Bob Marley ikon lett, aki a szeretetről és az egységről énekelt, világszerte ismertté tette a reggae-zenét és Jamaicát. Hazájában szinte prófétaként tisztelték, egy békekoncerten még a szemben álló politikusokat is képes volt kézfogásra ösztönözni. Fellépésein mindig kiállt a szabadság és a függetlenség mellett, 1978-ban megkapta az ENSZ Békemedálját. 1980-ban fellépett a zimbabwei függetlenségi ünnepségen, 1981-ben pedig Jamaicai Érdemrenddel tüntették ki.
Tragikusan fiatalon, 36 évesen hunyt el rákban. Szellemisége, zenei és társadalmi munkássága a mai napig hatással van a legkülönbözőbb generációba tartozó zenészekre.
A Ladánybene 27 megalakulására nagy hatást gyakorolt Bob Marley, a zenekar munkásságának egyik fontos pillére Bob Marley dalainak teljes körű és autentikus szándékú bemutatása. 1996-ban megjelentettek egy Marley-emlékalbumot, és számos emlékkoncertet adtak.
Az összefogás jegyében február 7-én az Akvárium Klubban fellép többek között Sena, Szélinger Anna CéAnne, Bottah Rankin, Schober Andor Tálti, Balázs Miki, Hascu Bratosin Bratika, Nagy Stewe és Domokos Norbi, akik a slágerek mellett a kevésbé ismert Bob Marley-dalokat is eléneklik.