Az Egyesült Államokból és Indiából is érkezett fiatal muzsikus Fehérvárcsurgóra

Program

A hétvégén zárult az egyhetes nemzetközi Echo Nyári Akadémia, amely idén július 14. és 21. között immár kilencedik alkalommal hívta elmélyült és intenzív műhelymunkára a fiatal hegedűsöket, csellistákat és zongoristákat a világ minden részéről, esténként pedig koncertekkel, neves előadóművészekkel várta az érdeklődő közönséget.

9. Echo Nyári Akadémia. Fotó: Déber Gábor
Fülei Balázs és egy résztvevő a 9. Echo Nyári Akadémián. Fotó: Déber Gábor

A fesztivál alatt kilenc koncertre várták az érdeklődőket. Idén francia és norvég–magyar esttel, gitáresttel, éjszakai és kávékoncertekkel, a klasszikus zenei program mellett népzenei koncerttel várták a közönséget.

A nyári akadémia résztvevői a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kaptak, lehetőségük nyílt próbálni, együtt játszani egymással és tanáraikkal a kastély kiváló akusztikájú termeiben, valamint ismert művészek és tanáraik mellett koncerteken mutatkozhattak be.

Az akadémia alapító művészeti vezetője, Fülei Balázs zongoraművész, akinek művésztanár-társai Varga Oszkár hegedűművész, Ludmány Dénes brácsaművész és Varga István gordonkaművész voltak. „Az Echo Nyári Akadémia programját, kínálatát olyan elvek mentén szerkesztjük és olyan körülmények közé álmodtuk meg, ahogyan ideálisnak tartjuk a művészképzést. A kamarazene ezekben a csodálatos kastélyterekben otthon van, ezeket a zenéket ilyen környezetre, ekkora és ilyen terekre írták a szerzők. Ideális tehát itt próbálni, itt előadni ezeket a kamaraműveket. Az Echo Nyári Akadémia másik vonzereje – ami miatt minden évben számos országból van sok visszatérő résztvevőnk – az együtt töltött idő, az inspiráló beszélgetések, a minőségi műhelymunka, mindez nagyon fontos egy fiatal művésznek ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Aki idelátogat, bármikor együtt élhet a zenével – ez az, amibe a koncertlátogatók is belekóstolhatnak, amiből ízelítőt kapnak az esti koncerteken. Itt van mód megszólítani a művészeket, beszélgetni egymással, együtt gondolkodni. Talán ezért is nő a látogatottságunk évről évre, és aki egyszer ellátogatott hozzánk egy koncertre, általában visszatér” – fogalmazott a Liszt-díjas zongoraművész.

A jubileumi, 10. Echo Nyári Akadémiát 2025 augusztusában szervezik Fehérvárcsurgón.