A felszabadulás 80. évfordulójának tiszteletére szólnak szombaton a párizsi harangok

Kultpol

Párizs felszabadításának 80. évfordulójára kondulnak meg szombaton a párizsi templomok harangjai, mint ahogyan 1944-ben tették – jelentette be közleményben az egyházmegye.

A párizsi Notre Dame a tűzvész előtt. Fotó: Shutterstock
A párizsi Notre Dame a tűzvész előtt. Fotó: Shutterstock

A párizsi városháza kérésére és Laurent Ulrich párizsi érsek beleegyezésével 24-én szombaton a párizsi harangok megcsendülnek 21 órakor, mint ahogyan 1944. augusztus 24-én tették – áll az egyházmegye közleményében.

Az egyházmegye emlékeztet, hogyan írta le ezt az eseményt akkor Georges Ravon író, újságíró a Le Figaro francia napilap hasábjain. „Megfeszültek az idegek, szikrázott a levegő. Mindenki a jelre várt. Eljön végül ma este? Eljött, megadta a Notre-Dame nagyharangja, átvették az összes parókia harangjai. (...) Huszonkét órakor a francia csapatok előőrse megérkezett a Citébe” – írta George Ravon.

Vasárnap, a felszabadulás tiszteletére tartott emléknapon Laurent Ulrich érsek emlékező misét mutat be 10 órakor a Saint-Germain l’Auxerrois-templomban – olvasható még a közleményben. Az egyházmegye közölte azt is, hogy 2002 óta mutatnak be emlékmisét a párizsi Notre-Dame-székesegyházban kifejezetten Charles de Gaulle tábornok, Leclerc marsall és valamennyi ellenálló, az 1939–1945-ös háború polgári és katonai áldozatainak tiszteletére, valamint a békéért.

1944. augusztus 26-án, miután végigvonult a Champs-Élysées-n, Charles de Gaulle a Notre-Dame-székesegyházba tartott, kíséretében a Párizst a 2. páncélos hadosztály élén felszabadító Leclerc tábornokkal és a francia ellenállás vezetőivel – emlékeztett az egyházmegye. „Az érzelmek fűtötte hangulatban, amikor még lehetett a lövéseket hallani, a székesegyházban felcsendült a Magnificat (dicsőítő) ének” – olvasható a közleményben.