A Hangfoglaló Program öt éve épülő támogatási rendszere egyfajta könnyűzenei életpályamodell mentén igyekszik „üzemelni”. Működtetői a hatodik évben is arra törekszenek, hogy a rájuk bízott forrásokat a lehető legjobban, de a jövő számára a leghasznosabban költsék el.
Az ötödik teljes év után meg lehet vonni a Hangfoglaló Program mérlegét?
Amennyiben az eredményeket csak számokban mérjük, akkor lehet egy talán impozáns felsorolást tenni. Főleg, ha a 2014-es indulás előtti időszakhoz hasonlítjuk ezt az öt évet. A Cseh Tamás néven indult, 2017 óta Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program eddig mintegy 4,3 milliárd forintot fordíthatott pályázatokra. Ebből közel 1 milliárd jutott a koncerthelyszíneknek, hogy a Kárpát-medencében továbbra is lehessen magyar élőzenével találkozni. Hasonló összeggel segítettük a hazai könnyűzene külföldi megjelenítését, ami egy hosszú építkezés, de már látszanak az eredményei. Elég csak a jövő héten kezdődő Eurosonicra, Európa legnagyobb könnyűzenei, szakmai fesztiváljára gondolni, ahol négy magyar zenekar léphet fel, és 13 év után újra van jelöltünk a Music Moves Europe Talent Awards-ra is. De bekerülhetne ebbe a felsorolásba az a 140 zenekar is, amelyeket eddig az Induló Előadói Alprogramban támogattunk, avagy a Hangszert a kézbe 36 állomása, amelyeken több mint kilencvenezer fiatal és kevésbé fiatal próbálhatott ki úgy zenei eszközöket, ahogy egyébként sehol sem lenne lehetősége.
És ha nemcsak számokban mérjük az eredményeket? Érezhető hatása van a programnak a hazai könnyűzenében?
Szerintem óriási eredmény, amit nem is lenne szabad kockáztatni, hogy a könnyűzenei szakma végre elhiszi, van egy állami program, amire számíthat, ami tervezhetően működik, ahonnan lényegében adóforintokat kaphat olyan ügyekhez, amelyek csupán piaci alapon nem működhetnének. A hazai könnyűzene lassan hét évtizedes történetében csak az utóbbi öt évben van erre példa. Ami hozzájárult ahhoz is, hogy például egyre többen foglalkozzanak a magyar könnyűzene múltjával, a menedzserképzéssel, eddig szinte teljesen hiányzó kutatásokkal, vagy éppen a könnyűzenei oktatás lehetőségeivel. Nem az én tisztem, de ha nekem kell eredményt megfogalmaznom, akkor azt mondanám: a fiatalokat leginkább megfogó, de a mindennapokban mindenkit körülvevő művészeti ág végre szervezeti szinten, forrásokkal, kiszámíthatóan felzárkózott a többi művészeti ág mellé. Azaz ezen a téren is megteremtődtek azok a feltételek, amelyekre alapozva a minőségi magyar kultúra, aminek a könnyűzene is elvitathatatlan része, ezerszínűen fejlődhet.
Szükség van erre egyáltalán? Vannak, akik a könnyűzenére mint iparágra hivatkoznak, aminek üzleti alapon kellene működnie.
Sajnálom is őket, és féltem is tőlük a magyar kultúrát. Mert ugyanezt elmondhatják a filmről, a színházról, de akár a képzőművészetről és a komolyzenéről is. A tehetséggondozás, a kultúrához való hozzáférés egyenlő esélyeinek a biztosítása, a magyar szerzők külföldi piacokra való eljuttatása, a szerteágazó szakemberképzés, vagy éppen a jövőhöz nélkülözhetetlen múlt megőrzése egy ekkora nemzetnél, ilyen méretű piacon, az állam képében megjelenő közösség részvétele nélkül elképzelhetetlen és lehetetlen. Nem véletlen, hogy a Hangfoglaló Program kilenc alprogramjával, a HOTS magyar exportbrand-del és a Könnyűzenei Szolgáltató Irodával, ezekre a kihívásokra válaszoló, kvázi életpályamodellt kínálva igyekszünk tenni a kortárs, minőségi zenéért és művelőikért.
Ha nem is tekintjük üzletnek, azért még beszélhetünk arról, hogy megtérül-e az az immár milliárdokban mérhető támogatás, amit csak a Hangfoglaló Program révén a magyar könnyűzene kap?
Úgy számolunk, hogy a Hangfoglaló Programtól kapott minden forint támogatás mellé a pályázóknak még további három-négy forintot elő kell teremteniük a terveik megvalósításához. Ez azt jelenti, hogy csak a Hangfoglaló révén legalább 12-15 milliárd forint mozdult meg az elmúlt években, a könnyűzenében. Ki lehet számolni, ennek mennyi adóvonzata van, hány embernek biztosított megélhetést, milyen szolgáltatóknak vagy gyártóknak teremtett növekvő piacot.
Nem igaz, hogy a kultúra csak elvesz a közös kasszából.
Biztos vagyok benne, hogy a magyar könnyűzene nagyon sokat hozzá is ad.
Mennyire bejáratódott a Hangfoglaló Program rendszere? Vagy úgy is kérdezhetném, mennyiben lesz más a hatodik évad, mint az előzőek?
A 2015 óta működő NKA kollégiumnak és 2018-ban, a MANK-on belül felállított Könnyűzenei Szolgáltató Irodának köszönhetően – ahol a Hangfoglaló Programiroda mellett a HOTS exportiroda is működik, illetve a könnyűzene egészét érintő, de ezektől független projektek is futnak – a rendszer felállt és szolgál. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden úgy történi, ahogy korábban. Szerintem óriási lehetőség, hogy nem kész, kőbe vésett projektek ismétlődnek évente,
hanem ügyek vannak, amelyeket a szakma képviselői alakíthatnak, amelyek az elvárásokhoz és a lehetőségekhez igazodhatnak.
Az Induló Előadói Alprogramban például idén megjelent az elektronikus zene, és nagyobb hangsúlyt fektetünk a támogatottak képzésére. Az Előzenekari Alprogramot új alapokra helyeztük, ahol a korábbiaknál nagyobb jelentősége lesz az úgynevezett befutott zenekarok mentori tevékenységének. Az Innováció Alprogramban ismét olyan kutatások lesznek, amelyekre eddig nem volt példa, miközben nélkülözhetetlenek a hazai könnyűzene jelenének és jövőjének a megértéséhez. Arra törekszünk, hogy miközben a rendelkezésünkre álló forrásokat ma a legjobban használjuk fel, azok a lehető legtöbb hasznot hozzák a jövőben. Az egész közösségnek.
