A könyvek, amik vagyok: Kollár-Klemencz László

Bernard Malamud: Isteni kegyelem

„Huszonéves koromban olvastam ezt a könyvet, ami nagyon magával ragadott, mélyen megérintett. Arról szól, hogy egy szigeten ragadnak emberek, akik bekeverednek egy majomkolóniába és elvegyülnek abban, ezt követően az emberek a majmokkal közösen elkezdenek együtt kialakítani egy rendszert a természetben.

Visszagondolva, gyerekként is azokat a könyveket szerettem, például Fekete István könyveit, amikben az ember találkozik a természettel – az mindegy, hogy horgászaton, vadászaton vagy más tevékenységen.”

Heinz Meynhardt: Vaddisznóriport

Nem arról a fajta vadászatról, amire negatívan gondolunk – amit gazdag, idős emberek művelnek unalmukban, miután egy luxusautóval kivitették magukat egy magasleshez, ahol szinte tálcán kínálják nekik a szarvast –, hanem arról a vadászatról, amit az őseink létfenntartás céljából a természettel harmóniában végeztek.

Erdőben élek, és sok-sok olyan erdésszel találkoztam, akik azért nem vadásznak, mert látták a bérvadászok működését, és nem akarnak részt venni abban, amit ők művelnek. Viszont azt gondolom, hogy a mai napig vannak vadászok, akik az elődeinkhez hasonló módon tisztán és tudatosan vadásznak, megtisztelve a vadat.”

Gabriel García Márquez: Száz év magány

„Sok olyan könyvet elolvastam, amiket jellemzően szerettek a kortársaim, és bár azt nem mondom, hogy nem szeretem őket, sokuk – köztük J. D. Salinger és Boris Vian – nem tudott lekötni. Talán Gabriel García Márquez nagy klasszikusa, a Száz év magány című regény volt az, ami mind közül a legközelebb állt hozzám.

A története egy hosszú-hosszú tekervényes utazás az emberi kapcsolatokban, kapcsolati viszonyokban. Ez a könyv ébresztett rá, hogy nem csak a természettel kapcsolatos könyvek lehetnek érdekesek számomra, és nem csak az lehet izgalmas, hogy például egy kisróka hazamegy a szüleihez és bujkál a bokrokban. Gabriel García Márquez könyvének hatására tudatosult bennem, hogy mennyire elgondolkodtat a világban jelen lévő kapcsolati őrület: állandóan kapcsolódni akarunk, hiszen alapszükségletünk, alapigényünk, viszont ez állandóan problémákat hoz az életünkbe, drámákat szül. Sok kudarcot élünk át, mégis mindig újra próbálkozunk.

Jon Fosse: Trilógia (Álmatlanság-trilógia 1-3.)

„Mostanában olyan irodalomra vagyok érzékeny, és olyan könyvekben szeretek elmerülni, amikben megjelenik az ember, az elementáris erők és a spiritualitás viszonya. Olyan írásokban, melyekben a kisemberi bonyodalmak kuszasága és szépsége mellett megjelenik a nem láthatóval történő kapcsolódás keresése. Négy-öt éve meghatározó az életemben a Nobel-díjas norvég író, Jon Fosse munkássága, amibe beleszerettem. A művei közül a Trilógia mérte rám az egyik legnagyobb ütést.

A közelmúltban vittem el a tizenegy éves fiamat, Rolit a Bérczes László által rendezett, Jon Fosse könyvét feldolgozó Reggel és este című darabra, ami az élet és a halál, a születés és a vég játékáról ír. Jelen vannak benne a nagy természeti erők, az apró ember törékenysége, valamint hite és hitetlensége – hiszen a hit a hitetlenség által erősödik. Örülök, hogy Roli ezt nagyjából teljes egészében érezte, értette, be tudta fogadni.”

Henry David Thoreau: Walden

„Ez az 1800-as években megjelent könyv egy alapmű azok számára, akik szeretnek a természet közelében élni, lenni, akik húzódnak a természet felé. Thoreau tulajdonképpen elsőként beszélt arról, hogy ebben az új világban valahogy mégiscsak vissza kéne tagozódnunk a természethez – ahhoz az egyszerűséghez, amit a természet kínál.

A könyvekkel kapcsolatban még fontosnak érzem elmondani, hogy szeretem, ahogy a szépirodalmi művek elénk tárják a nyelv burjánzását. Ezeket olvasva úgy érezhetjük, mintha egy virágokkal teli réten sétálva szívnánk be a virágillatot, vagy épp egy dögtemetőn át sétálva szívnánk be a bűzt.

Akárhogy is, a lényeg az, hogy sokféle illat és sokféle bűz van, és a könyvek által ennek a sokféleségében merülhetünk el végletekig kifinomult stilisztikai bravúrok által. Viszont a nyelv sosem írja felül számomra a tartalmat, elsősorban mindig a tartalmat keresem. Az érdekel, hogy mit akar a könyv megközelíteni, megérinteni. Nagyon tudom élvezni és szeretni például Esterházy Péter nyelvi szabadságát, burjánzó irodalmiságát, szövegszövését. Azt, ahogy felfesti a világot a mondataival.”