Amikor a Kossuth-díjad kapcsán beszélgettünk, azt mondtad: az volt életed egyik nagy álma, hogy ezt az elismerést megkaphasd. Sejtettem, hogy a díj hatására újabb Ladányi-produkcióval örvendezteted meg a publikumot.
Életpillanatra készülök, soha nem tekintek vissza a múltra. Sok mindent elfelejtek, a jelen érdekel, és ha lehet valamit kalkulálni vele, akkor a jövő is. Ebben a projektben az izgalmas, hogy egyetlenegyszer lesz látható. Olyan életkorú embereket hívtam magammal a színpadra, akik megjelenítik az életem pályaszakaszait. Személyes történet nem motiválta az alkotást, sokkal inkább a hat művész zsenialitása, legyen szó hetven- vagy huszonévesről.
Amint nekikezdtem a darabnak, azonnal jött a generációk felvonultatásának ötlete, ami mellé teljes mellszélességgel odaállt a Nemzeti Táncszínház. Az, hogy férfiak jutottak eszembe, az esetemben egyértelmű, mert a „Ladányi Andrea nevű intézmény”, ahogyan nevezni szoktak, határozottan a férfi partnerekre épült. A Divided time-ban velem együtt játszó művészek szakmailag, technikailag, emberileg egyaránt rendkívül egyediek. Volt, akivel évtizedeket, mással éveket vagy akár csupán két napot dolgoztam a munkásságom során, valamilyen szempontból mégis meghatározóak a pályámon. Ugyanakkor az est nemcsak rólam fog szólni, hanem róluk is.
Kik ők?
Az előadás zenéjét a férjem, Borlai Gergő a hat táncosra, az ő dinamikájukra, korukra, vágyaikra, speciális művészi jelenlétükre írta. Egyedül Frenák Pál nem tudott részt venni az alkotási folyamatban, ezért ő egy régi szólóját hozza, ami viszont gyönyörűen illeszkedik az előadásba; Gergő belekomponálta a zenébe. Vagyok olyan szerencsés, hogy nem zenéket kellett válogatnom az adott karakterekhez, az ő stílusukhoz, hanem külön nekik született egy vadonatúj zenemű. A művészek többségükben nemhogy nem dolgoztak még együtt, hanem soha nem is találkoztak egymással. A világ több tájáról ezúttal is elképesztő kihívás volt leegyeztetni ennyire népszerű és elfoglalt művészeket. Origóként igyekszem összefogni őket, mert én viszont mindannyiukat ismerem. Jorma Uotinen, Javier Arozena, Frenák Pál, Bajári Levente, Tero Saarinen és Maurer Milán még soha nem léptek fel együtt.
Miután az előadás dramaturgiáját, ívét kitaláltam, és Gergő megírta rá a zenét, kimentem Helsinkibe Teróval és Jormával dolgozni annak alapján, amit elképzeltem. A hat férfi táncos itt, Budapesten, az előadás előtt három nappal fog találkozni, és akkor fogjuk összerakni a teljes előadást. Teljesen különböző táncstílussal megáldott emberekről van szó: Jorma valódi stílusteremtője a modern táncnak, Tero saját koreográfiával érkezik, Javier a költői, lírai mozgását mutatja meg, Levente a mérhetetlenül erős színpadi kisugárzását, hercegi lényét, Milán a briliáns, 21. századi, bárhol a világon élvonalbelinek számító technikáját, virtuozitását, míg Pali a lenyűgöző színpadi mivoltát villantja fel. Senkire sincs ráerőltetve közös stílus vagy technika.
Maximálisan hiszek az individualitásban, a táncos egyéni jelenlétében, tudásában.
A Divided time minden egyes momentuma érdekes, különleges élményt ígér. Az előadás nem történetet mesél el, hanem a szereplők jelenléte által prezentál egy-egy alkotói, előadói korszakot.
Milyen látványelemeket használsz az est során?
A produkció fénytervezője valódi sztár a szakmájában, akiben vakon megbízom, és aki filmszerű vizuális effektet hozott létre: Mikki Kunttu a Cirque de Soleil vezető világosítója, az Eurovíziós Dalfesztivál és a berlini stadion fénydizájnere, valamint világhírű kortárs együttesek és operaházak világítástervezője. Tizenéves kora óta ismerem. Akkor kezdett világosítani, és már akkor is meghazudtolta a fény irányait. Tero szólópróbájára Helsinkiben nem engedett be, mert titkos eszközökkel „varázsolt” a lámpák körül, amelyekről nem tudom, hogy tükrök, alufólia vagy víz lehettek. Kidolgozta, hogy mitől lesz olyan a fény, amilyen még soha nem volt a darabjaimban. Zenei alapra komplett világítási tervet írt, amit Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban már csak beállít a próbákon. Óriási megtiszteltetés, és csak a barátságnak köszönhető, hogy ezt a munkát elvállalta.
Lakatos Márkot is meg kell említenem: vele évtizedek óta együtt dolgozunk, és most is sokat segített. Elképesztő volt az egyeztetés ezekkel az emberekkel a járvány okozta kavalkádban: ez a harmadik bemutatódátum, ami ki van tűzve. (A férjem például a 280. elmaradt koncertjénél tart.) Az állandó bizonytalanság befolyásolta a munkát, mert úgy nem tudsz alkotni, hogy nem tudod, mikor lesz a bemutató.
Nem volt veled könnyű időpontot egyeztetni, mert egyfolytában egy film előkészületein dolgozol.
Évekkel ezelőtt az egyik közösségi portálon szembejött egy táncosmeghallgatás, amire elmentem. Tetszett a film, kellett a munka. A casting végén Kristóf György rendezővel – aki szlovák származású, magyar anyanyelvű – beszélgetni kezdtünk, és később barátok lettünk.
Nonverbális alkotás készül; mozdulatokon, színészi játékon alapuló film. Mostanra sikerült a filmgyártást elindítani. Az elmúlt három évben végig konzultáltam a rendezővel: külföldi táncosokat ajánlottam, különleges arcú embereket kerestem, és a világ különböző pontjairól mutattam neki olyan koreográfusokat, akikről úgy gondoltam, hogy meg tudják formálni azt nyelvet, amit Gyuri keres. A film címe Bunker, és ott is játszódik. Csomó ember él a föld alatt összezárva, és még soha nem látták a felszínt. Én vagyok az egyedüli, aki korábban részese volt a bunker feletti életnek. Egyszer megjelenik egy fény, és reményt ad arra, hogy ki lehet jutni.
Örülök, hogy benne lehetek ebben a munkában, és jó érzés, hogy Gyuri többször is átküldte nekem a forgatókönyvet, amikor készült. Most zajlanak a próbák, és októberben kezdjük a forgatást. Sok nagyon fiatal külföldi táncos szerepel benne, ami rendkívül inspiráló számomra. Az egyik lánytól vettem is magánórát, mert annyira lenyűgöző mozgása van, és nem jöttem rá, hogyan indítja el. Az óra után rájöttem, hogy „járni sem tudok”, úgyhogy gyakorolnom kell.
Eszerint nem derogál, hogy ennyi sikerrel és tapasztalattal a hátad mögött még mindig tanulj.
Nem abból építkezem, amit a múltban elértem. A lánynak is elmondtam, hogy nem akarom lemásolni a mozgását, hiszen a technikát, amit használ, nem is lehet megtanulni egy óra alatt. Viszont érdekelt, hogy honnan indítja a mozdulatot. Amikor elmondta, rájöttem, hogy ilyet még nem tudok, de ki lehet gyakorolni, tovább tudom „ladányisra” fejleszteni. Izgat az élet, vonz a világ, mindig is ez motivált. Ezért léptem tovább Győrből külföldre: Amerikába, Finnországba; majd kezdtem tanítani a színművészeti egyetemen, alapítottam saját együttest. A kíváncsiság vitt Spanyolországba is, ahol 12 éve lakom. Amikor másik országba érkeztem, csak az érdekelt, hogy ott hogyan élnek; hogy mit kell tennem, megtanulnom ahhoz, hogy beilleszkedjek az adott kulturális-társadalmi közegbe, ami persze minden országban teljesen más. Ezt úgy hívják: tanulás. Egyfolytában „egyetemre járok”.
A filmforgatás végeztével merre tartasz? Köt még munka az idén Magyarországhoz vagy hazamész Spanyolországba?
A filmforgatás október végéig tart, utána a győri Vaskakas Bábszínházban koreografálom a Dzsungel könyvét, ami új írás, és Markó Róbert rendezi. Ezt követően a Borlai Gergő által írt két poplemezhez fogatunk klipet. Novemberben megyünk vissza Barcelonába. A szokásos évi száz repülés helyett az utóbbi időben ki sem mozdultunk otthonról.
Amit Magyarországon az elmúlt évtizedekben felépítettem, nem lehetett más országban megismételni. Spanyolországban főleg tanítok és Javier Arozenával dolgozom. Vele úgy ismerkedtem meg, hogy miután kiköltöztünk, elmentem ahhoz a táncegyütteshez, ami a legjobban tetszett Barcelonában, hogy velük tréningezhessem, és náluk láttam meg Javiert. Teljesen lenyűgözött. Lehetőségem volt a legnagyobb spanyol bazilikában karácsony este fellépni, és őt hívtam duettre.
A munkáim jelentős része Magyarországhoz köt, de az ideális életformát számomra Barcelona jelenti. Ott tudok igazán létezni és tehetséges lenni. A Divided time viszont csakis Magyarországon, a Nemzeti Táncszínházban és kizárólag most tud megszületni.
Október 28-án érkezik a magyar mozikba Bergendy Péter számtalan díjat nyert, első magyar horrorfilmje, a spanyolnátha idején játszódó Post Mortem, melyben a Kossuth-díjas Ladányi Andrea balettművész is fontos szerepet kapott. A művésznő egy egész testet fedő maszkban alakított már szörnyet egy amerikai horrorfilmben.
Nyitókép: Divided Time
