Film Fekete pont 50.jpg

A Fekete pontot és a Kék Pelikant is vetítik Bukarestben

A legújabb magyar filmeket, nemzetközi fesztiválokon díjazott alkotásokat, dokumentumfilmeket, animációs filmeket és a Magyar Filmarchívum frissen digitalizált gyöngyszemeit is vetítik november 10–17. között a 18. Bukaresti Magyar Filmhéten.

A szervező Liszt Intézet bukaresti központjának kedden kiadott közleménye szerint idén is a Román Parasztmúzeum mozijába várják a közönséget. Számos magyar filmes alkotó, színész és meghívott lesz jelen a magyar film bukaresti ünnepén.

A fesztivál hétfői megnyitója előtti nulladik napon a Román Televízió (TVR) Magyar Adásának 55. évfordulója alkalmából rendeznek kiállítást a Liszt Intézet bukaresti központjában, ahol a több mint fél évszázad változásait és kihívásait idéző tárgyi emlékek is láthatók lesznek. A tárlatot Mosoni Emőke, a Magyar Adás főszerkesztője nyitja meg, majd a WASP Studios által kezdeményezett 89' through 35mm project keretében vetítik Hámos Gusztáv 1989 A televízió valódi hatalma című videóesszéjét.

A 18. Bukaresti Magyar Filmhetet Szimler Bálint a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon és a luxemburgi Cineast Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott Fekete pont című filmjével (kritikánk itt) indítják hétfőn, a rendező jelenlétében.

A Nemzeti Filmintézet elsőfilmes alkotásokat támogató Inkubátor Programja keretében elkészült filmek közül a bukaresti közönség a Hevér Dániel rendezte Valami madarakat (kritikánk itt olvasható) és a több mint húsz nemzetközi fesztiválon sikeresen szereplő, Csáki László rendezte Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmet láthatja.

A filmhét keretében lesz először látható Bukarestben a népszerű román színész, Bogdan Dumitrache főszereplésével készült Magasmentés, amelynek vetítését követően Bogdan Dumitrache mellett Fésős András, a film rendezője és Takáts Andrea színésznő fog a közönség kérdéseire válaszolni.

Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának második része, a Kálmán-nap (kritikánk a filmről itt) is vetítővászonra kerül Bukarestben. Idén is lesz történelmi témájú film a programban, a Tóth Barnabás rendezte Mesterjátszma (kritikánk a filmről itt), de vetítik a Fazakas Péter által rendezett Ma este gyilkolunk című krimi-vígjátékot is (kritikánk a filmről itt).

Az erdélyi filmtermésnek is rendszeresen bemutatkozási lehetőséget biztosító bukaresti seregszemlén idén az első magyar sikerfilm, az 1913-ban Kolozsváron készült Sárga csikó Zágoni Bálint által megvalósított mozgóképes rekonstrukcióját vetítik. A rövidfilmes összeállításban az elmúlt évben díjazott magyar alkotások között a Karácsony Péter rendezte Kis hatalmasok, illetve Jászberényi Sándor novellájából készült rövidfilm lesz látható a román fővárosban.

A Liszt Intézet bukaresti központja immár évek óta a Magyar Klasszikusok sorozat révén tárja a Bukaresti Magyar Filmhét közönsége elé a Magyar Filmarchívum digitalizációs programjában felújított emlékezetes magyar alkotásokat. Idén Fehér György Szürkület és a Dobray György–Horváth Péter rendezőpáros Szerelem első vérig című filmjeit vetítik. A kiskorú nézőknek a Filmarchívum gyűjteményéből válogatott, Palásthy György rendezte Hahó, Öcsi!, illetve a Foky Ottó rendezte Misi Mókus kalandjai filmeket ajánlják.

A dokumentumfilmes programban a Pigniczky Réka és Kiss Gergő rendezte 56/Z filmet vetítik, majd a két rendező közönségtalálkozón is részt vesz. Látható lesz Bukarestben Kempf Márta Anna egész estés Varrat című dokumentumfilmje is a tetoválásról.

A 18. Bukaresti Magyar Filmhét keretében Erdős Emese, az NFI-Filmarchívum oktatási projektmenedzsere tart mozgóképes műhelyt az Ady Endre Líceumban, illetve a Román Parasztmúzeum mozijában.

Ez is érdekelheti

Sok a paraszt, kevés a hiba – A Mesterjátszma című filmről

Tóth Barnabás legújabb filmje komplex és csavaros. Sosem tudhatjuk biztosan, pontosan mi is történik benne. Stílusosan fogalmazva: a szűk másfél órás játékidő minden perce sakkban tartja a nézőt. Az azonban nem kérdés, hogy a Mesterjátszma izgalmas, gondolatgazdag és fájdalmas mozi. Kritika.

A fotózáson is remekeltek a legendás színészek

Az Agatha Christie stílusát idéző, Ma este gyilkolunk című krimikomédiában a hazai színjátszás legnagyobb művészei kaptak szerepet. A plakátfotózáson ellesett néhány közös pillanatuk dokumentumértékű rögzítése a most közzétett werkfilm is. A játékfilmet már láthatta az idei Magyar Mozgókép Fesztivál veszprémi közönsége, az országos mozipremier időpontját őszre teszik a forgalmazók.

Szimler Bálint: Van értelme Magyarországon magyar kultúrát csinálni

A Locarnóban többszörösen díjazott Fekete pont rendezője első nagyjátékfilmje kulisszatitkairól mesélt.

Aknamező, tojástánc, mexikói helyzet

Sírva vigadunk Kálmán-napon, Hajdu Szabolcs legújabb, a mozikba március 14-én került filmjén, és büszkén gondolunk arra, hogy valami ennyire siralmasról ennyire szórakoztatóan és egyben vérfagyasztóan tudunk beszélni mi, magyarok. Tóth Orsit, a „nagy visszatérőt” a forgatásról és kapcsolataink tojástáncáról kérdeztük.