A magyar Leonidász nemcsak a harcmezőn, de a vasúton is jelentőset alkotott

Hollán György Ernő János néven Szombathelyen született. Tizenöt évesen lett a bécsi katonai hadmérnöki akadémia növendéke, húszévesen léptették elő mérnökkari alhadnagynak. Szolgálatát a komáromi erődben kezdte meg, 1847-ben a lembergi (ma Lviv, Ukrajna) műszaki és erődítési igazgatósághoz vezényelték. Az 1848-as forradalom kitörése után saját kérésére áthelyezték a később vörössipkásként ismertté vált 9. honvédzászlóaljhoz, és századossá léptették elő. 1848 augusztusában a Délvidéken szolgált, októberben Kossuth Lajos táborkari őrnaggyá és a Duna Újvidékkel szembeni oldalán álló, stratégiai fontosságú Pétervárad erődítési igazgatójának nevezte ki.

Hollán folyamatosan kérelmezte áthelyezését, hogy a csatamezőn harcolhasson hazájáért, de a kormányzó Kossuth ezt mindig elhárította, mondván: Pétervárad a magyar Thermopüla, amelynek megvédéséhez Leonidászokra van szükség. A Hollán által megerősített Pétervár a szabadságharc bukásáig kitartott, védői a világosi fegyverletétel után szabadon elvonulhattak.

Hollán visszatért szülővárosába, ahol internálták, majd 1851-ben fél év börtönre ítélték. Szabadulása után szoros kapcsolatot tartott fenn a döblingi ideg- és elmeszanatóriumban lakó Széchenyi István gróffal, a legnagyobb magyarral. A civil mérnöki pályára lépett, geometriai tankönyvet írt Taglalati (analytikus) mértan címmel, Bécsben talajjavítással foglalkozott. 1854-ben megkapta a Marczibányi István gróf végrendelkezéséből alapított, jelentős pénzösszeggel járó Marczibányi-jutalmat, és emlékiratot készített a magyar vasúti politika követendő elveiről. Szakmai hírneve egyre nőtt, a későbbi angol külügyminiszter, Edward Stanley, Derby grófja 1857-ben csak azért utazott Szombathelyre, hogy Hollánnal cserélhessen eszmét a hadtudományi ismeretekről. A Magyar Tudományos Akadémia 1859-ben levelező tagjává választotta, székfoglalójában az újabb szerkezetű vasúti hidakról értekezett. Az önkényuralom átmeneti enyhülése idején, 1861-ben a déli vasút főfelügyelője lett, az akadémia pedig rendes taggá választotta; székfoglalóját a vasutakról tartotta.

Hollán Ernő 1865-től volt országgyűlési képviselő, tagja volt az 1867-es kiegyezést előkészítő 15 tagú bizottságnak. Kezdeményezésére alakult meg 1866-ban a Magyar Mérnök Egylet, amelynek húsz évig volt elnöke. A kiegyezés után három évig a közlekedési minisztérium államtitkáraként a vasúthálózat fejlesztésével foglalkozott. A honvédség 1868-as felállítása után szolgálaton kívüli honvéd ezredessé nevezték ki, 1870-ben lett a honvédelmi minisztérium államtitkára, a tisztséget két évig töltötte be. E minőségében szerepet játszott a Ludovika Akadémia felállításában, a honvédség megszervezésében. 1876-ban reaktiválták és tábornoki rangban a székesfehérvári honvédkerület parancsnokává nevezték ki. 1886-ban altábornagyként vonult nyugdíjba és a felsőház tagja lett. Ő vetette fel először a műemlékek védelmének szükségességét.

Írásaival és közéleti tevékenységével sokat tett a magyar hadtudomány fejlődéséért, 1883-ban őt választották meg az MTA újonnan létrehozott Hadtudományi Bizottságának első elnökévé. Nevéhez fűződik a Hadtudományi Közlemények című folyóirat megindítása és a Magyar Államvasutak első igazgatóságának megszervezése.

Hollán Ernő 1900. május 28-án szívszélhűdés következtében halt meg Budapesten, örök nyugalomra felesége, Békássy Antónia családjának a Veszprém megyei Békáson található kriptájában helyezték. Nevét Budapest XIII. kerületében és Szombathelyen is utca őrzi, szülőházán emléktáblát helyeztek el.

Fotó: Hollán Ernő arcképe a Magyar Akadémiai Albumban (1865), Schrecker Ignácz fényképészeti műterme