A Magyar menyegzővel nyitják meg a Tallinni Filmfesztivált

Káel Csaba Magyar menyegző című nagyjátékfilmje lesz az A kategóriás Tallinn Black Nights Film Festival (PÖFF) nyitófilmje. Az észt főváros 1997 óta működő filmes mustráján korábban olyan alkotók mutatkoztak be, mint Aki Kaurismäki, Roy Andersson, Lukas Moodysson vagy Paolo Sorrentino.

Magyar_menyegző_KovácsTamás_TörőcsikFrancinska_4.jpg
Kovács Tamás és Törőcsik Franciska. Fotó: Szupermodern Stúdió

Lajos Tamás producer, a film vezető operatőre kiemelte: „Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos nemzetközi filmes seregszemle, mint a Tallinni Filmfesztivál a versenyprogramjába válogatta a filmünket, ráadásul a fesztivál szinte egész hangulatát megalapozó nyitófilmként mutatkozhatunk be. Nagyon örülünk és büszkék vagyunk, hiszen a Magyar menyegző egyik nem titkolt küldetése, hogy széles nemzetközi közvélemény előtt mutassa be nemzeti örökségünk egyik legkülönlegesebb értékét, a magyar néptánc, népzene, népművészet világát. Bár fontos hangsúlyoznom, hogy a Magyar menyegző korántsem csak a népzene, néptánc iránt érdeklődőknek készült, a film romantikus dramaturgiájának, látványvilágának és színészi alakításainak köszönhetően biztos vagyok abban, hogy széles közönséget meg tudunk vele szólítani. Izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja majd a filmet, személyesen részt veszünk a vetítésen, hogy testközelből átélhessük a nézői reakciókat.”

A magyar néptánc és népzene kiemelkedő kulturális hatásáról szóló film zenés, táncos, romantikus produkció, amely a játékfilm eszközeivel, élményszerűen mutatja be a magyar néptánc és népzene értékeit. Az alkotók célja, hogy a gyökerekhez visszanyúlva, de modern formában inspirálják a jövő nemzedékét, és a film egyetemes nyelvén keresztül az egész világnak megmutassák nemzeti kulturális kincsünket. A produkció egyben tisztelgés a legendás koreográfus, Novák Ferenc Tata életműve előtt.

A történet

A Békési Miksa forgatókönyvéből készült Magyar menyegző két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán. A két fiatalnak olyan döntéseket kell meghoznia az erdélyi, kalotaszegi faluban, amelyek következményei kiszámíthatatlanok.

Szereplők

A zenés, táncos, romantikus film főszereplőit a hazai mozikba már több mint egymillió nézőt becsábító Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja, Törőcsik Franciska, valamint legutóbb a Hunyadi című sorozatban is látható Kovács Tamás és az Együtt kezdtük révén széles körben megismert Kövesi Zsombor alakítják. További szerepekben látható Bubik Réka, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Ertl Balázs, Rohonyi Barnabás, Znamenák István. A filmben a táncházmozgalom olyan legendás képviselői is megjelennek, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Farkas Zoltán Batyu, Tóth Ildikó Fecske, valamint a Muzsikás Együttes.

Közreműködők és helyszínek

A film produceri feladatait a közelmúlt számos sikerfilmje, az Örök tél, a Blokád és a Semmelweis készítésében részt vevő Lajos Tamás látja el, aki ezúttal vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba.

A koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor alkották, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei táncolják, az autentikus dallamok Pál István Szalonna zenekarvezető irányításával csendülnek fel. A film látványtervezője Szendrényi Éva, jelmeztervezője Vavrinecz Krisztina (Deadline, Megbélyegzetten), a vágója Makk Lili (Hunyadi, Blokád, Terápia).

A Magyar menyegző forgatása 2025 tavaszán zajlott, a budapesti helyszínek mellett a Szentendrei Skanzenben, illetve Erdélyben, Kalotaszegen.

A film várhatóan 2026 elején kerül a magyar mozikba, a Fórum Hungary forgalmazásában. A Magyar menyegző a Nemzeti Filmintézet pénzügyi hozzájárulása nélkül, a Mol – Új Európa Alapítvány támogatásával, az MTVA és a Szupermodern Stúdió koprodukciójában valósul meg. 

Ez is érdekelheti

Káel Csaba és Lajos Tamás táncfilmet forgatnak

Lajos Tamás a producere és vezető operatőre is annak a filmnek, melyet Káel Csaba filmügyi kormánybiztos rendez, és Zsuráfszky Zoltán a vezető koreográfusa. A részletekbe a szentendrei Skanzenben avatták be a sajtót.

Kalotaszegi menyegzővel ünnepeltek Oszakában

A Magyar Állami Népi Együttes előadásaival ünnepelték a magyar nemzeti napot szombaton az Oszakai Világkiállításon.

Mihályi Gábor: Majdnem elvitt a folklórrendőrség

Modern táltosként köti össze a népzene szakralitását és érzéki örömeit, a hagyományok üzenetét a kortárs észjárással. Munkásságával azt bizonyítja, hogy az ősi, a lényegi dolgok mindig aktuálisak.

A hűtlen feleség drámája Szegeden

A hűtlen feleség című bűnügyi táncdrámával vendégszerepel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes október 22-én a Szegedi Nemzeti Színházban.