A képzeletbeli vonat ugyan valóban átkelt a nagy vízen, de már a szocialista rendszer bürokráciáján nem. Ahol lehetett, ott az Interkoncert, az Országos Rendező Iroda és a Hungaroton is keresztbe tett a karrierjüknek. Részben ezt unta meg Barta Tamás, a zenekar szólógitárosa, és nem ült vissza erre a bizonyos vonatra. Maradt az Egyesült Államokban. Róla szól a Húristen!.
A Locomotiv GT-ről már 1985-ben megjelent az És ilyen a Boksz? – Az LGT-sztori (amelyet a zenekar tagjai és Szántó Péter jegyez), aztán ott van Presser Gábor kétkötetes szellemes, irodalmi igényű monográfiája a Presser könyve 1-2., és ezek a kötetek számos sztorit sorolnak fel Barta Tamásról, de csak most, halála után több mint negyven évvel jelent meg a monográfia jellegű kötet, amely az 1974-es év sikereivel és magával az úgynevezett disszidálással ér véget. Gábor Eszter, Majnik László és Bálint Csaba könyve – az Országos Rendező Iroda kifejezését kölcsönvéve – vegyes műsor.
Amellett, hogy részei leszünk Barta felnövéstörténetének, afféle track by track üzemmódban megismerünk minden dalt, amelyhez Bartának valaha is köze volt. Tehát a monográfus hajlamúak minden számot végigpörgethetnek, amit Barta akár Zalatnaynak vagy éppen Kovács Katinak írt, de akik a sztorikra, az érzelmes történetekre fogékonyak, azok is megkapják a magukét. Tudni lehet – emléktábla is van az Erzsébet királyné útja 77/B társasház falán –, hogy hol nőtt fel Barta Tamás, de a ház elé nem szerveznek zarándoklatokat, e sorok írója mindennap elmegy a háza előtt. Csak a tábla avatásakor álltak ott néhányan, de a Telepes utcai általános iskola egykori növendékei is meglepve veszik tudomásul, hogy oda járt az LGT egykori gitárosa.
A szélesebb nyilvánosság lassan elfelejtette, mert Bartát a Hungaroton szabályosan kiretusálta a poptörténelemből. A disszidálása után bevonták a lemezboltokból a Bummm! című lemezt, de 1977-ben a hazatérés megtagadása bűntette miatt két év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A nevét 1974 után már csak akkor hallották a magyar rajongói, amikor a Pulzus című könnyűzenei műsorban 1982 februárjában bemondták a halálhírét. Meglepő, hogy csak fél évvel élte túl őt a riválisa, Radics Béla, ő ugyanannak az évnek az októberében hunyt el. Bartával egy golyó végzett Los Angelesben, Radiccsal az alkohol, Angyalföldön.
Kötetben persze a történetek a legizgalmasabbak. Volt, hogy hegedűóra helyett a kis Tamás focizni ment, sokszor a hegedűtok volt az egyik kapu szára. A Johnny and The Hurricanes zenekar hatására a már kamasz Barta hanyagolni kezdte a hegedűt, ezért az apja sokszor elverte, de ekkor is azt mondta: hiába ver az apám, akkor is gitározni fogok. Az apa egy zenekari próba után széttörte fia Jolana Star gitárját, de a Bartát már nem tudta megakadályozni abban, hogy zenéljen. Csak tetézte a bajt, hogy a Landler Jenő Gép- és Híradásipari Technikumban Fenyő Miklós lett az osztálytársa, akivel a Rádió Luxemburgból levett dalokat játszottak Fenyőék lakásán. Fenyő zongorázott, Barta dobozgitáron kísérte őt. A délutánokat sem tanulással töltötte, hanem eljárt Fenyővel a Czeglédi Lemezudvarba (Rákóczi út 80.) lemezeket kölcsönözi. Annyira rátekeredett a gitárra, hogy harmadik év végén megbukott. Kiváló vízilabdázó is lehetett volna a BVSC-ben, de azt is abbahagyta, mert egyre többet járt zenekari próbákra.
Megtudjuk Bartáról azt is, hogy a koncertek után a gázsiját leginkább a Sziget cukrászdában költötte el, ahol egymás után rendelte a gesztenyepüréket. A kötet egyik legjobb sztorija szerint már az LGT-vel játszott a nyíregyházi szabadtéri színpadon, amikor valaki felrúgott egy labdát a színpadra, miközben szólózott. Barta levette a lasztit, és dekázott vele, miközben folytatta a szólóját. Számos apró életkép villan fel, de hogy milyen ember is volt valójában Barta, azt nem ismerjük meg igazán, aminek az az oka, hogy nem sok interjú készült vele élete során, aztán már 1974-ben szem elől veszítette a magyar közvélemény.
Barta így a magyar pop egyik legizgalmasabb és a korai halála miatt a legtitokzatosabb szereplője is egyben. Hogy ki ölte meg, és miért, nos, azokról a feltételezésekről hosszan ír a Wikipedia, egy biztos: leginkább a gitárjátéka alapján tudunk képet alkotni róla. Vannak olyan volt zenésztársak, akik szerint önző, kivagyi, sóher és borzalmas ember volt, hogy nem volt vele minden rendben emberileg, hogy és megosztó személyiség volt, de mások nagyon is figyelmes, érzékeny srácnak ismerték meg, akinek valóban volt zsenitudata. Akik nem zenészek voltak, hanem civilek, barátok, azok szerint kimondottan rendes srác volt.
Még Szörényi Levente is azt mondta róla, hogy elismeri, hogy technikásabb gitáros volt nála, kiemelve a szorgalmát és a vasakaratát. És ne feledjük: alig töltött néhány évet a profi zenekarokban, amikor a 22 éves fiút 1970-ben a szakma a legendás Ifjúsági Magazin-féle állítsuk össze az ország szupergroupját játékában a legjobb magyar gitárosnak választotta. (A közönségszavazatok szerint Radics Béla lett a legjobb gitáros.) Az az olvasó, aki az érdekességekre utazik, biztos megjegyezte, hogy magát a játékot az akkor újságíróként is dolgozó Hegedűs László szervezte, aki később megalapította Kelet-Európa legjelentősebb koncertirodáját, a Multimediát, és többek között olyan világsztárokat hozott Budapestre, mint a Queen.
A kötet kimerítően tárgyalja az összes Bartához kötődő dalt, de legjobbak mégis az egészen regényszerű motívumok... Ilyen volt a Spencer Davis Group 1967-es koncertjét követő lovasrohamhoz kötődő sztori, mely szerint úgy ismerkedett meg Orszáczky Jackie-vel és Miklós Tiborral, hogy a rendőrattak közben bemenekült a Thököly úti sörözőbe, ahol ott ült a két kiválóság. Érdekes állítás az is, hogy a koncert után akkor szabadultak el igazán az indulatok, akkor kezdődött a kardlapozás, amikor valaki meggyújtotta egy lovas rendőr lovának a farkát.
Szintén érdekes adalék az is, hogy a magyar hippik, illetve zenészek körében nagy divatnak számító irhabundát Erdélyből hozták be. A kötet nemcsak a Bartához kötődő dalokat leltározza, de egy-egy szürke tónusú blokkban járulékos infókat is megoszt az olvasókkal, afféle lábjegyzeteket közöl többek között a Royal szálló és a rock and roll kapcsolatáról, de elmeséli a Pepita Oroszlán díj történetét is. A Bummm!-nak – amelyet sok szakmabeli a legjobb magyar rocklemeznek tart – azért nem Miénk itt a tér lett a címe, mert nem fért volna ki a borítóra tervezett nagy grafika miatt, a grafikus Kemény György bemondása volt, hogy legyen Bummm! a címe.
Barta anno az első Hungaria-lemez, a Koncert a Marson jogdíjából vett egy Fiat 500-as autót. A barátja, Monostori Károly szerint már az első zuglói próbakör során azt mondta neki, hogy majd kimegy Amerikába, és a Fiatnál sokkal jobb kocsija lesz. Ha az amerikai zenészkarrier nem is jött össze, de az úszómedencés amerikai élet és a jobb kocsi igen. De ezeket csak néhány évig élvezhette. 1982 februárjában az úgynevezett Los Angeles-i papírmaffia lelőtte. Barta Tamás gyerekkori barátja, Lugosi Ildikó mesélte, hogy éppen várandós volt a fiával, amikor a Rákos-pataknál sétált, és egyszer felbukkant Barta Tamás, aki azt mondta a hölgy hasára mutatva: Mire hazajövök, megleszel. Nem jött haza, sosem látta azt a kisfiút, ahogy nem látta már sem ő, sem a következő rocknemzedékek sem.
