Barta Tamás
Karácsonytól változott az LGT hangzása
Az 1975-ös esztendő fordulópont a Locomotiv GT történetében, tudniillik a gitárvirtuóz Barta Tamást Karácsony János váltotta a zenekarban, miután Barta disszidált az Egyesült Államokba.
Július 7-én történt
Ma ünnepli ötvenötödik születésnapját Szabó Győző Jászai Mari-díjas színész, akit többek között a Bárka Színház, a Katona József Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház darabjaiban, illetve a Valami Amerika, az Intim fejlövés, a Magyar vándor és az Egy bolond százat csinál című mozikban láthatott a közönség. Toxikoma című könyvéből Herendi Gábor rendezett filmet, színészi pályafutása előtt a Lacht el Bahhtar zenekar egyik énekese volt.
Február 16-án történt
2019-ben ezen a napon halt meg Bruno Ganz svájci színész. Bruno Ganz 19 éves korában lépett először kamera elé, később olyan filmekben játszott, mint A brazíliai fiúk, a Berlin felett az ég, A mandzsúriai jelölt, A felolvasó vagy Az amerikai barát. Kiemelkedő alakítása volt Oliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjai című filmjének főszerepe 2004-ben.
Minden idők tíz legnagyobb magyar gitárosa
Hogy igazságos legyek, a tízhez hozzáadtam egy ötös csoportot, akik már nem lehetnek köztünk.
Hiába ver az apám, akkor is gitározni fogok!
Barta Tamás légpisztollyal játszik, a fotósra fogja, mintha lőne. Kilenc év múlva egy igazi pisztoly végez vele Los Angelesben. A legendás gitáros életének sorsszerű motívumait dolgozta fel a Húristen! című kötet.
Július 7-én történt
Két fontos gasztronómiatörténeti esemény van ma. 1550. július 7-én említették először európai források a csokoládét, 1928-ban pedig Amerikában e napon került a boltok polcaira az első szeletelt kenyér.
Folytatás készül a Barta Tamás gitárosról szóló dokumentumfilmhez
Lost in Los Angeles munkacímmel folytatódik a rejtélyes körülmények között meghalt Barta Tamás gitáros-zenészről szóló Siess haza, vár a mama! című dokumentumfilm.