LÉNÁRD FÜLÖP [Philipp E. A. von Lenard] (Pozsony, 1862. július 7. – Messelhausen, 1947. május 20.): Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. Rövid ideig Eötvös Loránd tanársegédje volt, ezt követően haláláig Németországban élt. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelező tagjává, ekkor még biztosan magyar állampolgár volt. 1901 és 1905 között minden évben javasolták a fizikai Nobel-díjra, melyet 1905-ben ítéltek oda a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért. 1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Köszönőlevelét „hazafias üdvözlettel” fejezi be, de ekkor már valószínűleg nem magyar állampolgár. Sajnálatos, hogy a század második évtizedétől kezdődően egyre erősebben torzultak nézetei, tudományosan és világnézetileg egyaránt. Ebben szerepet játszhatott, hogy a 43 éves korában elnyert Nobel-díj ellenére úgy érezte, hogy nem értékelik tudományos eredményeit. Starkkal, egy másik Nobel-díjas német fizikussal együtt később a náci ideológia támasza lett.

A hatvanas évek elején az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt által végzett geofizikai, szeizmikus mérések mutatták ki az algyői boltozatot, amelyen a Tröszt 1965-ben megkezdte 1. számú kutatófúrását. Eközben ugyanezen a területen a Vízkutató és Fúró Vállalat által Tápén végzett vízfúrásnál olajkitörés következett be 1965. július 7-én. Az algyői 1. számú kúttal megkezdődött olajmező-kutatás így folytatódott egy nagyobb területen, ezt követte a feltárás és a termelés feltételeinek megteremtése. Az algyői kőolaj- és földgázmező Magyarország eddigi legnagyobb – nemzetközi mércével mérve is jelentős – szénhidrogén előfordulása, amelynek felfedezése fordulópontot jelentett a hazai szénhidrogénipar történetében.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1990)

Hazánk legjelentősebb orgonaépítője, Angster József (Kácsfalu [Jagodnjak, Horvátország], 1834. július 7. – Pécs, 1918. június 9.) asztalos mesterséget tanult Eszéken, majd hosszas és változatos vándorévek következtek itthon és külföldön. 1856 és 1861 között Bécsben élt, 1858-tól a jónevű Titz Péter orgonagyárában dolgozott. Három évig Párizsban, a világhírű Aristide Cavaile-Coll cégnél bővítette ismereteit. Részt vett a Notre-Dame, a Saint Denis- és a Saint Sulpice-templomok orgonáinak készítésében. 1867-ben Pécsett nyitotta meg önálló műhelyét, első alkotása az új zsinagóga orgonája volt. 1876-ban készítette a kalocsai székesegyház orgonáját; ezért a művéért „A kalocsai érsek orgonaépítője” címmel tüntették ki.
Orgonaüzemének fejlesztése és a manuális munka mellett jelentős szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. A berlini Orgelbau Zeitungban és a pécsi Tanügyi Füzetekben több értekezése jelent meg. 1886-ban Pécsett adták ki Az orgona története, lényege és szerkezete című könyvét. A gyár 1893-ban és 1913-ban megjelent képes árjegyzékei tartalmazták az üzem rövid történetét, valamint az addig elkészült hangszerek listáját, típusát, rajzát. Angster József fiai már az 1890-es években bekapcsolódtak a gyár vezetésébe, amelynek kínálata 1899-től harmóniumokkal bővült ki. A gyáralapító halála után fiai mellett unokái folytatták a hangszerkészítést 1950-ig, a gyár államosításáig.
A pécsi orgonagyár 83 éves fennállása során több mint 1200 orgonát és mintegy 3000 harmóniumot készített. A már említetteken kívül a leghíresebb Angster-orgonák a következő templomokban találhatók: pécsi székesegyház, budapesti Kálvin téri református templom, győri székesegyház, kassai székesegyház, budapesti Szent István-bazilika, kolozsvári református templom, szegedi Fogadalmi templom.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

MIHÁLY DÉNES, (Gödöllő, 1894. július 7. – Berlin, 1953. augusztus 29.): gépészmérnök, a távolbalátás nemzetközileg ismert úttörője. Tizenhat éves korában szakkönyvet írt az automobilról. Műegyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Ez időben fordult érdeklődése a hangosfilm és a távolbalátás kérdései felé. Több távolbalátó rendszert dolgozott ki. Az 1919-ből származó „Telehor”-ja még szeléncellával és húros oszcillográffal működött, s több kilométer távolságra állóképek közvetítésére volt alkalmas, azaz alapjában véve képtávíró volt. Mivel találmánya továbbfejlesztésére hazai lehetőség nem mutatkozott, 1924-ben elfogadta a berlini AEG (Allgemeine Elektrizitäts Gesellschaft) meghívását, s ez időtől Németországban dolgozott. Az 1928-as berlini rádiókiállításon bemutatott televíziós vevőjén már az általa módosított Nipkow-tárcsát és fényreléként a ködfénylámpát alkalmazta. 1933-ban kihozott készüléke tükörkoszorús, ködfénylámpás elrendezésű volt. Ennek E. H. Traub fizikussal továbbfejlesztett változata volt a forgótükrös, kis kapacitású Kerr-cellával mint fényrelével dolgozó Mihály-Traub-féle vevőkészülék (1935). Ezzel a 240 soros képek 2,5 x 3 méter nagyságban voltak kivetíthetők. A hitleri uralom idején üldözötteket rejtegetett, internálták, s az ekkor kiújult tüdőbaja okozta később halálát.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)