Dömötör András
Július 7-én történt
1948. július 7-én született Barta Tamás, az LGT tragikus sorsú zenésze, akit nemcsak kitűnő gitárosként tart számon a magyar rocktörténet, hanem szerzőként is, hiszen rövid pályafutása során mintegy huszonöt LGT-, Zalatnay Sarolta- és Kovács Kati-számnak írta a zenéjét. A Gyere, gyere ki a hegyoldalba vagy az Ő még csak tizennégy máig az LGT legnépszerűbb dalai közé tartoznak. A legendás zenész 1974 nyarán disszidált az Egyesült Államokba, ahol 1982. február 16-án, mindössze harminchárom évesen – máig tisztázatlan körülmények között – lelőtték.
Július 7-én történt
„Nincs rossz zenekar, csak rossz karmester” – válaszolta Gustav Mahler, mikor a New York-i Metropolitan Operába érkeztekor figyelmeztették az együttes a bécsinél alacsonyabb színvonalára. A cseh zeneszerző és karmester 1860-ban ezen a napon született.
Július 7-én történt
Két fontos gasztronómiatörténeti esemény van ma. 1550. július 7-én említették először európai források a csokoládét, 1928-ban pedig Amerikában e napon került a boltok polcaira az első szeletelt kenyér.
„Minden szót újra kell értelmezni” – Dömötör András a szabadság kereteiről
Dömötör András rendezéseivel világokat köt össze popkultúra és magasművészet között, színházon, országhatárokon, nemzeti öntudaton innen és túl. A napokban Kortárs Magyar Dráma-díjat kapott a Katona József Színház évadkezdő sikerdarabjáért, a Térey János Káli holtak című regényéből készült előadásért. A szabadság kereteiről, a jelentés olvasatairól és az alkotói közeg különbségeiről is kérdeztük.
Figaro a köbön
Két drámaíró, három zeneszerző, egy színdarab. Beaumarchais Figaro-trilógiája elevenedik meg az Opera Figaro³ című új bemutatóján. A nem mindennapi vállalkozásban Rossini, Mozart és Milhaud operáit egy családállítási kerettörténet fogja össze. Beszélgetés Dömötör András rendezővel és a szövegeket jegyző Litkai Gergellyel.
Négy kortárs magyar drámát mutatnak be ősszel Orlaiék
A társulat tagjainak élményeiből írt darab, Pass Andrea új drámája, Péterfy-Novák Éva legutóbbi regényének színpadi adaptációja, valamint Vinnai András, Fehér Boldizsár, Fehér Gáspár és Litkai Gergely közösen jegyzett színpadi műve is szerepel az Orlai Produkciós Iroda őszi októberi premierjei között.