A Katona József Színház meglehetősen sok kortárs darabot játszik – fogalmazott Máté Gábor igazgató. – Jó néhány évvel ezelőtt még kockázatosnak számítottak a kortárs bemutatók, az utóbbi években viszont a nézők szívesen néznek kortárs műveket. Kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy a színház gazdagabb a kánonban jelentősnek ítéltetett műveknél.
A Katona nézői – róluk tudok beszélni – nyitottak, látogatják az alternatív játszóhelyeket, és örömmel hasonlítják össze az ott látott előadásokat a Katonában futó kortárs törekvésekkel. Korábban rendre felmerült, hogy miért szorul a kortárs dráma a pincékbe, de mi a nagyszínpadon is egyre több kortárs drámát játszunk, és ha nem jön rá a közönség, az legfeljebb azt jelenti, hogy nem sikerült az előadás.
– Amikor az ember otthon kitalálja, hogy mi érdekli, és megírja, akkor nagyon nehéz helyzetben van, hiszen találnia kell magának egy rendezőt, színházat, hogy együtt gondolkodva létrehozzanak egy előadást. Ezért ez a legkevésbé jellemző, bár a Stúdió K-ban bemutatott A széplélek című drámám így született. De jellemzőbb, hogy felkérésre írok – hangsúlyozza Závada Péter drámaíró, költő, dramaturg, fordító.
– Az írásra már jó ideje nem magányos tevékenységként gondolunk, hanem a közös alkotófolyamat részeként. Ezért drámák helyett előadásszövegekről érdemes beszélni. A klasszikus drámaírás ma Magyarországon csekély mértékben működik, hagyományos értelemben vett „könyvdrámát” nem olvasunk, a kiadók sem érdeklődnek iránta, az olvasókból pedig középiskola táján kiveszik ez a késztetés. Závada Péter szerint az adaptációk esetében kérdés, hogy az újraírt, leporolt klasszikus, amelynek 80 százaléka új szöveg, kortárs drámának minősül-e. – Én a színházi felkéréseimre alkalmazott írói tevékenységként tekintek, mert – bármilyen izgalmas volt Székely Kriszta és Szabó-Székely Ármin ötlete – nem jutna eszembe feminista olvasatban újraírni a Mágnás Miskát. A Kertész utcai Shaxspeare-mosó talán más, hiszen egyetlen Shakespeare-mondat sincs benne, sok az improvizáció, de azt hiszem, hogy ez egy önálló kortárs műnek tekinthető.
– Az én esetem kicsit speciális, mert a perifériáról jöttem. Színháztörténészként végeztem, tíz éve dolgozom színházi alkotóként – kezdte Pass Andrea író, rendező.
– A Napraforgó hozta meg nekem a színházi áttörést, bár annak a bemutatására várni kellett. Kilencven százalékban független színházban dolgozom, így minden projektre pályázunk, azokat megvalósítjuk, tehát jellemzően nem írok a fióknak. Kész szövegkönyvvel érkezem a próbákra, mert általában négy hetünk van egy előadás létrehozására, de a színészek hozzátehetik a maguk ötleteit. Amikor ifjúsági színjátszó körökben zsűrizek, néha találkozom a darabjaimmal, tudom, hogy előveszik.
Pass Andrea szerint érdekes, izgalmas kortárs szövegek születnek.
– A Színház folyóirat online is közzétesz kortárs drámákat. Nagyon élvezetes volt olvasva is – többek közt – Znajkay Zsófi Az ölében én, Kelemen Kristóf Megfigyelők, Székely Rozi Kálvária lakópark című darabja.
– Parti Nagy Lajos egy évig minisztériumi ösztöndíjjal volt a Katona József Színháznál, és ő komolyan vette, hogy írnia kell egy darabot – idézte fel a Mauzóleum létrejöttének történetét Máté Gábor rendező. – A szöveg első változata inkább novellafüzér volt, amire készítettem egy szereposztást, és ez inspirálta Lajost. Másfél hónapig próbáltunk, emlékszem, ültünk Lajossal az Ibolya presszóban, és legnagyobb ámulatára elkezdtem sorolni neki, hogy akkor melyik jelenet hova kerül. De nem volt ellenvetése, így később ez a változat jelent meg nyomtatásban is.
Kérdésre válaszolva hozzátette: – Az Olaszliszkaival elégedetlen voltam, de a téma nagyon érdekelt, ezért Török Tamara dramaturggal dolgoztunk azon, hogy kiegészítsük Borbély Szilárd drámáját. Így kerültek bele a tárgyalási jegyzőkönyvek részletei. Voltunk az előadással a Deszka Fesztiválon, és Térey János egészen fel volt háborodva, hogy ilyet nem lehet csinálni a darabbal.
A Katona igazgatója megjegyezte: érkeznek hozzájuk néha színdarabok, ám ezek általában nem írással foglalkozó emberek művei, és többségében rosszak. – A K:ortárs pályázat arról szólt, hogy a stream világában valami érdekeset hozzunk létre, a színházban pedig alkotó tevékenységet végezzünk, ne csak önmagunkat ismételjük, és a nézők se azokat a darabjainkat nézzék online, amiket még szeretnénk játszani. A drámaíró pályázatok veszélyes vizekre visznek…
– Ha írnék valamit, és azzal a hiú ábránddal kecsegtetném magam, hogy esetleg a Katona bemutathatná, hogyan juttassam el? Van kapacitása a színháznak arra, hogy ezeket elolvassa, figyelje? – vetette fel Závada Péter.
A költő, író szerint nagyon sok izgalmas szöveg születik, főleg a független szférában.
Pass Andrea megjegyezte: a Jurányiban havi 60 előadást játszanak, és ott tombol a kortárs. – A fiatal alkotóknak kellene erre ráirányítaniuk a figyelmet, de úgy érzem, hogy őket is inkább a klasszikus szövegek foglalkoztatják. Tarnóczi Jakab, Székely Kriszta, Kovács D. Dániel, Hegymegi Máté, Nagy Péter István is többnyire klasszikus műveket választanak, ez általános jelenség, aminek nem tudom az okát.
– A mai kortárs irodalom és a mai kortárs színház között óriási szakadék tátong, és nincs átjárás. Mindkét területen viszonylag otthonosan mozgok, és tudom, sokan reménykednek abban, hogy lehetőséghez jutnak, de nehéz ambicionálni a fiatal rendezőket és írókat, hogy párbeszédbe lépjenek. Mindkét oldalról van valami szemérmesség. A szöveg fogalma az ezredforduló táján nagyon megváltozott a színházban, ezek jól mondható, életszerű, de többnyire nem irodalmi, költői szövegek, pedig ezek is fontosak. Én a pluralitás híve vagyok. Tőlünk nyugatra van törekvés arra, hogy kisebb, alternatív játszóhelyeken kortárs, irodalmi szövegeket mutassanak be.
Érdekes kérdés, hogy a drámaíró szerepe mennyire szorul vissza vagy esetleg tűnik el a rendezői színház előtérbe tolásával.
Závada Péter azt a kérdést vetette fel, hogy a színháznak mennyiben kell hitelesnek lennie, természetesnek hatnia. Fontos-e, hogy a színház a valóság tükre legyen? – A költőiségnek kell legyen helye a színpadon, az viszont teljesen más. Egy költői szöveg sűrít, fordulatokra épít, katarzisra, és ez a hagyományos hatásmechanizmusoktól eltérő rendezői elképzelést kíván.
Máté Gábor Pass Andrea felvetéséhez hozzáfűzte: Székely Kriszta Szécsi Noémivel Lorca Jermájából készít kortárs magyar drámát, Tarnóczi Jakab Isten, haza, család című munkája pedig inkább kortárs dráma, még ha antik szövegek ihletésére is született. – A tevékenységem is igazolja, hogy elkötelezett vagyok a kortárs szövegek irányába, és megpróbálok fiatal rendezőket is rávenni arra, hogy olvassanak kortárs irodalmat. Van egy gyanúm – bár nem vagyok hivatott válaszolni Andrea felvetésére –, hogy Magyarországon akkor válik valaki jelentős rendezővé, ha a klasszikus drámairodalmat újra és újra színpadra fogalmazza. Ez szerintem téves gondolkodás. Nem tudom, mi az oka annak, hogy rendezők nem is gondolják, hogy író kellene ahhoz, hogy egy előadás létrejöjjön.
– Minden anyag más formát kíván – vélte Pass Andrea. – A Napraforgó klasszikus dramaturgia mentén szerveződő, lineáris történet. Míg az agydaganatban szenvedő férfi történetben szürrealisztikusabb megoldásokat kell találni. Minden darabom kísérlet, a legutóbbiban, a Fináléban mindenféle nyelvi regiszter megjelenik, az élő beszédtől kezdve a költői síkig. Ösztönösen éreztem, hogy ehhez a témához ez illik. Az Eltűnő ingerek után – ami édesapám halálát dolgozza fel – úgy éreztem, hogy nehéz lesz saját történetet írni. Kellettek a mankók. Két mániám volt, amit mindenképpen szerettem volna megcsinálni: Az átváltozás Kafkától, így született az Imágó a Debreceni Csokonai Színházban, aztán a Gogol A köpönyegéből lett A jelentéktelen. Akkor állt össze a Narratíva, és úgy éreztem, a klasszikus történeteknek nagyon jól áll ez a független, trash közeg. De vágyom vissza részvételi színházi közegbe is, ez szerepel a következő tervek között.
– Van a magyar drámaírásnak egy eléggé rossz hagyománya – jegyezte meg Máté Gábor. – Még mindig létezik olyan színdarab, amit úgy írnak meg, hogy mondjuk a 15. században történt valami, ami egy kicsit emlékeztet arra, ami most van. Lehet, hogy csak így lehet nagy drámát írni, de nem hiszem, hogy érdemes színpadra állítani, mert ez eltaszítja a nézőket a színháztól.
– Ezzel kénytelen vagyok vitába szállni – fogalmazott Závada Péter. – Már csak azért is, mert A széplélek című darabom a 19. század végén élt bajor uralkodó, II. Lajos életéről szól.
A klasszikus drámákban is azt keressük, hogyan reflektálnak a mai korra.
Szerintem ez szép és elegáns, mert nem rágja a szánkba azt, amiben élünk, hanem áthallásokkal működik. Drámát lehet szimbolista vagy szürrealista módon is írni, egészen másként, mint ahogyan azt megéljük a hétköznapokban. Szerintem lehet allegóriaként használni más korok miliőjét, ez fantasztikusan gazdag terepe a kísérletezésnek.
Pass Andrea beszélt arról is, hogy borzasztóan alul vannak fizetve az írók, és komoly nehézséget jelent, hogy már a Katona József produkciós pályázaton sem rúghatnak labdába.
A teljes beszélgetés visszanézhető itt:
