Az Embertánc 2022 novemberében debütált. Ez az előadás miben lesz más?
Egy táncműsorra sosem tekintünk készként. Nem úgy vagyunk vele, mint a szobrász vagy a festő, aki egyszer csak pontot tesz az alkotómunkája végére – mi mindig látjuk a továbbformálás lehetőségét. Ez történt most is: a Nemzeti Táncszínház adottságaihoz, szellemiségéhez alakítottuk a műsort. Egy olyan, különleges helyszínhez, ahol egészen más terekben tudunk megmutatkozni. De a darab leginkább azért lesz rendhagyó, mert Szent Iván éjjeléhez, a szerelem éjszakájához közeledve mutatjuk be. A tánc a test nyelvén mindig a női és a férfi energiák harmóniájáról beszél. Mi ebben az előadásban kiemelt hangsúlyt helyezünk erre: a nők varázslásával, a férfiak mágikus dobolásával ébresztjük a szerelmet.
Annak idején milyen élmények, inspirációk alapján született meg ez az előadás?
A társulatunk 2022 tavaszán vált hivatásos néptáncegyüttessé, ami azt is jelentette, hogy azóta munkaidőben, napi szinten tudjuk a tánckart foglalkoztatni. Az előadás ennek a magasabb szintű létezésnek az ars poeticájaként született, ezért nagyon fontos mérföldkő a Fitos Dezső Társulat életében. A többi hivatásos együttes: a Magyar Állami Népi Együttes, a Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes mellett mi az egyediségünket kidomborítva a negyedik szín szeretnénk lenni ezen a palettán.
Az Embertánc nemcsak a hitvallásunk, hanem a népi kultúra zászlóshajója is. A magyar tánc, zene és ének határokat nem ismerve köti egybe a régről jövő kulturális értékeket, fókuszában pedig ott az ember. Az ember, a természettel együtt élő, tevékeny, érző, állandóan változó individuum, egy közösség tagja. A műsorban elődeink ősi tudását, tapasztalatait, értékeit mutatjuk fel saját prizmánkon át. A társulatunk kis létszámú: nyolc párral dolgozunk, és kezdettől nagyon figyeltünk arra, hogy a tánckart nyolc-nyolc különböző ember alkossa, akik személyisége, egyénisége áthatja, formálja, színesíti a produkciót.
Lineáris történetnek lehetünk majd a tanúi?
Nem, a dramaturg etűdszerkesztett, tehát nem egymásra épülő részek alkotják, de végül mégis komplett egésszé áll össze. A férjem, Fitos Dezső és én egyaránt fontosnak tartjuk, hogy az összes előadásunkat dramaturg segítségével állítsuk össze. Az Embertáncot Markó Róbert színházrendező, dramaturg barátunk közreműködésével álmodtuk színpadra, és a különböző kultúrák, nemzetek együttélését mutatja be. Ráébreszt a hasonlóságokra és rácsodálkozik a különbségekre. Az előadás ébredezéssel kezdődik, mintha régről jövő szellemet idéznénk meg, amely új reményekkel és az újjászületés örömével tölti meg a szíveket.
Ezután a dunántúli tájegységek rendkívül színes népi kultúráját mutatják be a táncosok. A nyolc pár nyolc különböző tájegységet képvisel: a vasi, a rábaközi, a vág-garamközi, a somogyi, a zalai, a szigetközi, a mezőföldi és a csallóközi táncokat és népzenei dallamkincseket. A hasonlóságok és különbségek erősíthetik, de gyengíthetik is egymást, így az előadás tetőfokán, amikor mindenki a saját nyelvén „beszél”, kicsit megbomlik a harmónia. Emberi mivoltunk továbbvándorol egy másik tájegységre: a gyimesi csángók közé, akik egész más kultúra levegőjét fújják be a színpadra: régi, elszigetelt hagyományokat, táncokat, viseleteket, zenei hangzást és látványt. Az ősiség megjelenésével újra összekovácsolódik az egység, és helyreáll a harmónia. Ügyeltünk arra, hogy ne csak fajsúlyos, drámai pillanatai legyenek a műsornak, hanem a jó paraszti humor is át- meg átjárja. Martin György tánctörténész, néprajzkutató és zenefolklorista rendkívül értékes gyűjtéseire támaszkodva próbáltunk nagyon mélyre tekinteni ebbe a varázslatos és feneketlen kútba, és Varga Sándor néprajzkutató, etnológus is a segítségünkre volt ebben.
A társulat weboldalán azt olvastam, hogy ehhez a produkcióhoz olyan táncanyagokból válogattak, amelyek nem általánosan ismert gyűjtésekből táplálkoznak.
Az ember, miután elmélyült a nagy klasszikusokban, képes más irányok felé is tekinteni, olyan gyűjtésekkel és kutatási anyagokkal dolgozni, amelyek még sehol sem jelentek meg. Nekünk alkotóként is jó motivációs lehetőség, hogy olyan archív anyagokhoz nyúlunk, amelyeket a korábbi munkáinkban még nem használtunk fel. Arra törekedtünk, hogy egyrészt a rendelkezésünkre álló, hatalmas és gazdag tárházból merítsünk, felhasználva a magunk gyűjtéseit, és olyan dallamokat is, amelyek esetleg még a szakmai fülek számára is ismeretlenül csengenek. Nem álltunk meg az első, már ismert dallamnál, ami eszünkbe jutott, hanem kutattunk, utánaolvastunk, meghallgattunk még vagy tizenöt-húsz másikat, és igyekeztünk azokat kiválogatni, amelyek akár felül is múlhatják a nagy klasszikusokat.
Az ebbe a darabba beépült saját gyűjtések kapcsán tud mesélni néhány személyes történetet?
A személyes élményeink, az ősök iránt érzett fanatikus szeretetünk és tiszteletünk minden előadásunkba szervesen beépül. Ha nem ezekből táplálkoznánk, igen tudományos ízű történet kerekedne a dologból. Csak úgy tudjuk a táncosokat instruálni, ha a saját élményeinkből származó érzelmi adalékokat is adunk nekik. Ha az alkotási folyamatban őszintén megnyílunk, és az összes érzelmünket, felsejlő emlékünket átadjuk azoknak, akik révén a darab gondolatiságát és üzenetét láttatni szeretnénk. Gyimesben például nagyon sokat jártunk, nagy szerelmünk a csángó kultúra. Minden térségnek megvannak a nagy tudású szószólói, és mi gyakran összejöttünk és éjszakákon át beszélgettünk ezekkel az idősebb, hagyományőrző mesterekkel. A tőlük kapott szakmai tudás hatalmas és pótolhatatlan kincs a számunkra, és a bámulatos népi bölcsességük, tanulságos anekdotáik és élettapasztalatuk is sokat hozzánk tettek.
Ott volt például Anna néni, aki mindössze négy elemi osztályt végzett, de végtelen kedvességétől, bölcsességétől és a gondosan válogatott gyógyfüvekből főzött teáitól minden alkalommal valósággal újjászülettünk. Egyszer egy őszi hajnalon látogatóba mentünk hozzá, de nem kapta meg az érkezésünk időpontjáról az üzenetet, így váratlanul toppantunk be. Miután ajtót nyitott, úgy, ahogy volt, hálóingben nekiállt nekünk vacsorát készíteni. Amint megérkeztünk, már tette is oda a kolbászt a szalonnával, krumplival, vágta hozzá a házi kenyeret – olyan természetességgel és szeretettel, hogy az elmondhatatlan. 78 évesen fáradságot és időt nem kímélve varázsolt nekünk terülj-terülj asztalkámat. Ilyen, tiszta szívű emberek barátsága és szeretete övezi ezt a műsort. Talán ahhoz az utolsó generációhoz tartozunk, amelynek még megadatott azokkal az emberekkel beszélni, akik nem visszatanulói, hanem megélői voltak a népi kultúrának. Kassai Lajos világhírű lovasíjászmester mondta egyszer azt, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek. Nincs új a nap alatt. Nem tudunk újat kitalálni: az idősektől kell a tudást ellesni, aztán megőrizni és lehetőleg továbbadni. Reméljük, ez a sok hozzájuk kötődő élmény alkotói életünk végéig ki fog tartani.
A szemet gyönyörködtető, egymással és a koreográfiával harmóniában létező ruhákat látva nekem is kedvem támad népviseletbe bújni. Mi alapján válogatta ki a jelmezeket?
A megjelenés nagyon fontos eleme ennek a műfajnak, ezért a viseletekkel, jelmezekkel a lehető legnagyobb igényességgel és hitelességgel idézzük meg a népi kultúra színes, vibráló világát. A látvány komoly gyűjtés eredménye, több évtizedes kutatómunka lenyomata. Mindig nyitott szemmel járok. Volt, amire kis falvakban vagy vásárokban csaptam le, egyes darabokra pedig az interneten találtam rá. A táncosokon számos antikvitás látható. Akadnak olyan, több évtizede féltett őrzött, gyönyörű kézimunkáim, amelyek most találták meg a helyüket. Sok mindent persze rekonstruálni kellett, hiszen többször előadott színházi előadás esetében a hordhatóságot és tisztíthatóságot is szem előtt kell tartani. Van olyan vasi cipőnk, amit múzeumi néprajzi gyűjteményből kértünk kölcsön, majd elvittük egy Mohács melletti kis faluba, ahol még régimódi cipész bácsi dolgozik. Ő az eredetivel teljesen megegyező másolatot készített nekünk.
A csallóközi, felvidéki, vág-garamközi ruhák elkészítését Furik Rita népviseletkutató és -készítő barátunkkal együtt találtuk ki. Olyan, régi kalotaszegi viseletbe öltöztettük a táncosainkat, amivel sehol máshol nem találkozhat a néző. Nagyon jólesik, amikor szépnek találják a ruháinkat, de az igazi öröm a szívemnek az, amikor egy viseletkutató megveregeti a vállamat, hogy „ez igen, nagyon szépen megcsináltátok”, vagy amikor kalotaszegi asszonyok megjegyzik, hogy bizony csak az én lányaimon látják helyesen megkötve a fejkendőt.
Hogyan állt össze a zenei anyag, kik segítették Fitos Dezső munkáját?
A zenét Pálházi Bence Bandája szolgáltatja, a zenei anyagot a férjemmel együtt ifj. Csoóri Sándor Sündi gondozta és álmodta meg. A női vokális rész Paár Julcsi zeneterapeuta és zenetanár munkáját dicséri. Hangszeres kíséret nincs, csak női énekhangok. A csodálatos női kart kiválóan ellensúlyozta a férfi tánckar nyolc dobbal, erőteljes, lendületes, ritmusos és virtuóz férfitánccal, a Partium különleges világából válogatva. Ifj. Csoóri Sándor olyan kalotaszegi hajnali dallamot rekonstruált, amelynek a szöveges-énekes variációját sajnos nem gyűjtötték le, csak elbeszélésekből és a foszlányai révén ismeretes. Így született ehhez a részhez a veretes, csodaszép, szívhez szóló hajnali dallam. Az előadás zenéjéhez hasonlót, mivel kevésbé ismert népzenei gyűjtések révén állítottuk össze, magyarországi színpadokon eddig nem lehetett hallani. A kuriózumszámba menő dunántúli válogatás, a gyimesi dallamok, Kalotaszeg románlakta falvainak zenei világa és a gömöri muzsika egyaránt kellett hozzá.
Gyakran kísérleteznek társművészetek bevonásával. Most is így történt?
Mi abban hiszünk, hogy minden műfajnak megvan a maga élenjáró mestere, ezért mindig csapatban dolgozunk. A különféle feladatokkal más-más területek szakembereit szólítjuk meg: együtt alkotunk díszlet- és jelmeztervezővel, dramaturggal, zeneszerzővel, énektanárral, korrepetitorral, artistaoktatóval, színészekkel. A színházból és más művészeti területekről beemelt innovációkkal tudjuk a ma emberét, a szélesebb rétegeket igazán megszólítani, a népi kultúrát és üzenetét azok életébe is becsepegtetni, akiket eddig nem fűzött a folklórhoz jó élmény.
Akkor ez az előadás is hitelesen tükrözi a társulat „Jövőnk a hagyomány” mottóját.
Abszolút! A folklórt, népi kultúránkat maivá kell tenni, hogy ne polcon heverő és porosodó muzeális tárgy legyen, hanem élő, lüktető, izgalmas világ. Ezt a feladatunknak is tartjuk. Hiszem, hogy csak ebben a formában lehet átadni. A benne rejlő lendület, természetesség és őszinteség olyan erő, ami mindig hatással lesz az emberre, amíg a földön él.
