nn_nyarimozi1.jpg

A Nyári Moziban is lehet színházat csinálni

Február 13. és 15. között tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség.

A Vendégváró Fesztiválon minden évben határon túli magyar nyelvű színházi társulatok mutatják be előadásaikat a Bethlen Téri Színházban. A VII. kerületi színház ezzel lehetőséget teremt a budapesti közönségnek, hogy megismerhessék a határon túli alkotóműhelyek repertoárját.

A fesztivál idei vendége a vajdasági Nyári Mozi Színházi Közösség, amelyet 1987-ben alapított Szabadkán Lálity István rendező és Döbrei Dénes színművész. Megalakulásuk óta több mint ötven előadást hoztak létre, amiket Európa számos városában bemutattak. Munkáik középpontjában mindig az ember és annak teste, valamint a létezés közösségi mivolta áll.

A társulat tevékenysége a régióban sokrétű, interkulturális kapcsolatokon alapuló alkotóközösséget hozott létre az elmúlt évek során. A Nyári Mozi Színházi Közösség tagjai szabadúszó táncosok, színészek, valamint a vajdasági kőszínházak színészei. A tánc, a színház, a zene, a cirkusz, a képzőművészet és az irodalom fúziójával kísérleteznek.

Február 13-án a vajdasági társulat Csodálatos hétköznapok című előadását láthatja a közönség, amely Az angyal válaszol című kötet alapján született, Döbrei Dénes rendezésében. 1943 és 1944 fordulóján, a világháború embertelenségében néhány fiatal budapesti művész egy elzárt budaligeti házban az angyalokkal folytatott párbeszédet. A szeánszok résztvevői közül egyedül Mallász Gitta élte túl a második világégést. Az általa lejegyzett és évtizedekkel később nyilvánosságra hozott dokumentum az elhivatottságukban erős, végsőkig kitartó alkotók üzenetét tolmácsolja.

Február 14-én a társulat Imago Sonus című előadása tekinthető meg, amely a tánc, a képzőművészet és a zene ötvözete. A társulat minden alkalommal más képzőművészt kér fel az előadás során létrejövő festmény megalkotására, akinek munkájára azonnal reagálnak az előadók.

A fesztivál záróestjén, február 15-én a Látóhatár című előadást mutatják be a Bethlen Téri Színház színpadán. A darab az önmegvalósítás lehetőségeit kereső ember utazását tárja a nézők elé a törvényszerűen változó körülmények útvesztőjében.

A rendezvény kísérőprogramjaként fotóművészeti kiállítás nyílik lapunk állandó szerzőjének, Szerda Zsófiának a vajdasági társulat elmúlt tíz évét bemutató képeiből.

A részletes program és további információ az előadásokról a Bethlen Téri Színház honlapján található.

Ez is érdekelheti

Kelebiától Japánig és vissza

Döbrei Dénes és Varga Heni. Egy különleges művész házaspárral beszélgettünk, akik Kelebián nyaranta különféle műhelymunkákat szerveznek, földépítészeti tanfolyamokat vezényelnek le.

Türelmes és egyben rettegő íróként élek

Bencsik Orsolya íróval, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk otthontalanságról, kisebbségi létezésről, a Több élet című prózakötetéről és jelenlegi kutatásairól is.

Sárkány Balázs: Senki ízlését nem célom kielégíteni

A fiatal vajdasági származású művész Pécsett él, alkot és tanít. Épp túl van első igazán nagyszabású kiállításán: egy hónapon keresztül láthattuk különleges lényeit, halait, kígyóit, szobrait és grafikáit a szabadkai Kortárs Galériában.

Papírszínházba nem csak papírnézők járnak

A régi ház című interaktív foglalkozás Juhász Erzsébet vajdasági író halálának huszonötödik évfordulója alkalmából született. A régi tárgyakat is bevonó papírszínházas meseelőadás hamarosan a magyarországi Gyerek Szigeten is látható lesz. A projektről Vastag Gazsó Hargita főmuzeológust kérdeztük.