„A tervező szubjektivitása mindig teret kap” − interjú Zeke Edit díszlettervezővel

Mikor kapcsolódik be a színházi munkába
a díszlet- és a jelmeztervező?

A kezdet kezdetén. A rendező, a dramaturg és a tervező már a
darabválasztás után elkezdi a közös munkát. A rendezői koncepció kialakításával
együtt elindul a keresési folyamat, ami egyre szűkül, és amiből egyszer csak
kirajzolódik az előadás körvonala: milyen lesz a darab stílusa, milyen lesz a
látvány, a tér és a jelmezek. Mire elérkezik az olvasópróba napja, a tér
megtervezésének már készen kell lennie.

Egyszer azt mondta: nincs külön
rendezői és látványtervezői változat.

Ez közös munka, a tervező a rendezői koncepciót vizualizálja, illetve segíti, de ami megjelenik, természetesen saját mű. Ha belegondolunk, egy-egy konkrét előadás szinte megszámlálhatatlan díszletet és jelmezt szül. Minden rendező-tervező páros másfajta gondolatokból kiindulva, másfajta vizuális ízlés szerint fogalmazza meg ugyanazt a gondolatot. A tervező szubjektivitása így mindig teret kap.

Észrevehető, ha a jelmez- és a
díszlettervező között nincs együttműködés?

Igen. Azt szoktam mondani: néha látszik, hogy nem ismerték egymás telefonszámát. Előfordul, hogy nincs összhang, pedig a díszlet és a jelmez nem külön „lép” a színpadra, hiszen a néző számára ez egyetlen, egységet alkotó kép.

Ami engem illet: szeretem a jelmezt és a díszletet együtt megtervezni, és azt is, ha összeszokott csapattal dolgozhatom.

Például remek, ha mondjuk egy jelmez- és díszlettervező évekig együtt dolgozik a rendezővel, mert összeszoknak, nagyon jól kiegészíthetik egymást, és egymás munkáiból is inspirálódhatnak. Egy biztos: össze kell hangolódni.

Kinek a feladata az összhang
megtalálása?

Ennek is közösnek kell lennie, de elsősorban a rendezői szándékot kell megerősíteni. Az összhang díszlet és jelmez közötti feszültségteremtésből is adódhat, de ennek tudatos elhatározás eredményének kell lennie.

Az új technikák megjelenése hogyan hat
a látványtervezésre?

Ha az iparban megjelenik egy új anyag vagy textília, az
sokszor inspirálja és alkotásra buzdítja a tervezőket. Számos új formai vagy
technikai lehetőséget kínálnak. Minden egyes előadás megtervezése új kísérlet.

Az ürességet is meg kell tervezni,
mondta egyszer. Miért ért ez alatt?

Minden részlet nagyobb jelentőséget kap, amikor kevés dolog van a színpadon. Döntés kérdése, hogy az ember a teret vagy a hangulatot vagy mindkettőt meg akarja csinálni.

Forgách András író-dramaturg szerint a Netflix és a HBO sorozatai nagy hatással vannak a színházra, annak esztétikájára. Ön mit tapasztal?

A társművészetek mindig hatással voltak egymásra. Igaz ez a
festészetre, a szobrászatra, az építészetre és a filmművészetre is.

A koronavírus-járvány a színházi világot
is nehézségek elé állította. Hogyan érinti az online előadásokra való átállás a
tervezői szerződéseket, jogdíjakat?

A látvány a streamingelőadásokon is megjelenik. A jogdíj pedig ugyanúgy érvényes a képernyőn, mint a színpadon. Sokan vannak, akik elvesztették a munkájukat a járvány miatt, ezért még fontosabbá vált, hogy megkapják a jogdíjaikat. Új helyzet körvonalazódik most, amihez mindenki kicsit másképp: a saját érdekei szerint viszonyul. Különbözőek az álláspontok, de nem hinném, hogy bárki is vitatná, hogy jár a jogdíj a tervezőknek.

A tervező számára mennyire nyit új
dimenziót a streamingelőadás?

Ez egyelőre az élő színház és a film között mozog, de egyik sem a kettő közül: határterület.. Kicsit idegenkedem ettől az új műfajtól, mert nehéz vele átadni azt a közvetlen élményt, amit a színházban kapunk. Mégiscsak élő előadást mutatnak be filmes eszközökkel. Van, amikor sikerül, de van, hogy a lényeg elvész.

Lehet, hogy idővel kialakul egy külön stílus, amely éppen itt és most, a szemünk láttára születik meg.

Ha a nézőtéren ülök, oda nézek, ahova akarok, de otthon csak
azt látom, amit az operatőr mutat. Ez hatalmas különbség, viszont számos új
felfedezéshez segíthet hozzá például a közeli képek részletgazdagsága.

Voltak már ilyen felfedezései?

Nemrég a hallgatóink csináltak egy előadást Ad absurdum címmel, amelyben számomra is egészen meglepő módon olyasmiket hozott ki a darabból a streaming, amelyeket a nézőtéren talán észre sem vettem volna. A közeliek például nem érvényesültek volna közönség sorában ülve, tehát ez az előnyére vált. Bár megjegyzem: én már szívesebben ülnék a nézőtéren.

Idén tízéves a Látványtér című kiállítás. Hogyan készültek a jubileumra?

Tavaly nagyszabású rendezvénnyel szerettük volna
megünnepelni tízéves évfordulót, de a járvány közbeszólt. Nem akartuk az
ünneplést tovább halasztani, ezért nemrégiben online rendeztük meg a jubiláló
kiállítás megnyitóját a Fugában. A tárlat nagyon impozáns. A tervezők munkái
élőben, a printelt, egynemű anyagon remekül néznek ki. Számomra igazi csemege
azzal szembesülni, hogy ki melyik munkáját tartja a legfontosabbnak.

Az elmúlt tíz évben annyira fontossá vált a Látványtér,
hogy most már minden korosztályból és műfajból találunk terveket, kiállított
díszleteket és jelmezeket. Így még átfogóbb képet ad a tárlat. Külön öröm, hogy
egyre több fiatal állít ki; rengeteget dolgoznak, és fantasztikus munkáik
vannak.

Évről évre egyre több bábtervező munkáját állítják ki.

A bábtervezés és a bábszínház megújulóban van, számos
érdekes alkotás születik. A jövőben szeretnénk szélesebb körben megmutatni a
közönség számára. Változást tervezünk, létre fogjuk hozni Az év bábtervezője
díjat is.

A 2019-es Prágai Quadriennálén az
országok és régiók kiállításon a magyar pavilon győzött. Milyen nemzetközi visszajelzések
érkeztek, és ezek alapján milyen profitra számíthat a magyar szakma?

A Prágai Quadriennálét négyévente rendezik meg. A nagyszabású nemzetközi kiállításon összegyűlik a színházi látványtervezői szakma, és mintegy nyolcvan ország mutatja be az előző négy év színházi vizualitásának esszenciáját. Nagy megtiszteltetés, ha valaki díjat nyer ezen a seregszemlén. Az országok és régiók szekcióban a magyarországi kiállítás nyerte el a fődíjat.

Ez hatalmas büszkesége az egész hazai színházi szakmának, mert Magyarország korábban még nem nyert ebben a kategóriában.

Szakmán belül óriási presztízse van az eseménynek, de egy
átlagember nem biztos, hogy ismeri itthon. Nincs elég nagy sajtója, pedig a
„szomszédos” Prágában van. A részt vevő országok mindig évekig készülnek rá.

Készülnek már a következőre?

Félidőben vagyunk, a járvány miatt egyelőre csend van. Mindenki abban reménykedik, hogy a következő kiállításig elfelejtjük ezt a problémát. Lassan valóban el kell rá kezdeni készülni.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu