A tudós szerint az élet kémiai adatközlések kiszámítható rendszere, melyet megismerve talán gyógyítható válik az Alzheimer-kór is
Van valami indokolatlan abban, hogy egy kiváló dokumentumfilmet összehasonlíthatatlanul kevesebben hajlandóak megnézni a sikertelennek bizonyuló fikciós alkotásoknál is. Pedig mindenki tudja, hogy a valóság sokkal izgalmasabb. Ilyen izgalmas valóság például Dékány Gyula filmes portréja, a Belső tér című dokumentumfilm, melyben egy kivételesen sikeres tudóst és üzletembert ismerhetünk meg olyan közelről, ahogy a családján kívül őt még senki sem látta.
A Belső tér című egész estés dokumentumfilm révén megismerünk egy magyar kutatót, akinek jó esélye lehet gyógyírt találni a rettegett Parkinson- és Alzheimer-kórokra, és aki a lelke mélyén mégsem akar igazán hinni mindabban, amire egész tudományos pályáját alapozta. Bár tudósként erősen gyanítja, hogy az élet nem más, mint egy igen bonyolult szerkezet, mégis sejti, hogy valaminek csak lennie kell, ami egyetlen laboratóriumban sem előállítható.
„Mi az élet? Egy kémiai információs rendszer” – vallja a magyar származású tudós, Dékány Gyula. A fejében működő különleges gondolati szisztémával folyton új utakat kereső tudományos kutatót már számos komoly áttörést jelentő szakmai eredményhez hozzásegítette ez a felismerése.
Ezt a tervét eleinte nagyjából senki se vette komolyan. Ő azonban részletesen kidolgozta az ötletét, majd párszor körbefutotta világot, hogy a megvalósításhoz szükséges technikai és anyagi feltételeket megteremthesse. Dániában alapított egy céget, saját kutatóközponttal, összeszedett százmillió eurót, és ma már a világ többtucatnyi országában forgalmazzák gyára termékeit, melyek például az egészséges csecsemőtápszerek nélkülözhetetlen alapanyagai.
A kutatások során kiderült, hogy nemcsak a csecsemőknek használ néhány kutatási eredménye, hanem segíthet az öregkori elbutulás lassításában vagy megállításában is. Újabb céget alapított, újabb dollármilliókat próbált összegründolni, hogy valóra váltsa következő álmát, és gyógyíthatóvá tegye a Parkinson–kórt vagy az Alzheimert. Utóbbi egyébként családját is érintette, tehát a gyógyítás személyes harc is számára. Ez önmagában is elég lenne ahhoz, hogy a képernyő vagy a vetítővászon elé ragassza a nézőket, de Vízkelety Márton operatőr, rendező és Ugrin Julianna producer filmes tehetsége és érzékenysége révén ennél sokkal több és mélyebb üzenete van ennek a portrénak.
Visszaviszi a nézőket abba a kicsi faluba, ahol Dékány Gyula gyerekként felcseperedett, elkíséri az archív felvételek, házi videók, Super 8 kamerával rögzített családi emlékek segítségével a közelebbi múltba, amikor fiatal tudósként Angliában élte anyagiakban szegényes, de minden más szempontból ma is élete legboldogabb éveinek tartott időszakát. Látjuk, ahogy fiatal apukaként játszik a gyerekével, és boldogan él gyönyörű feleségével. A filmesek kamerája elkíséri ausztráliai otthonába, ahol a lánya elmondja, hogy miközben ő felcseperedett, sikeres apját nem látták gyakrabban, mint mondjuk Mick Jaggert fénykorában a saját gyerekei.
A szemünk előtt tévelyeg csapatával a kutatás kötelező zsákutcáiban, majd hatalmas áttörésének is tanúi lehetünk. A film tudományos-ismeretterjesztő vonala is elképesztően érdekes, már ha az ember nem próbálja mindenáron megérteni a rengeteg szerves kémiával kapcsolatos rejtélyes nevet viselő varázsigét.
Azt viszont még a laikusok is megértik, hogy a járatlan utakat járhatóvá tevő kutató módszerei és az azokból született tudományos felfedezések révén gyógyíthatóvá válhat például a már említett Parkinson-kór és az Alzheimer is. De a rákkal kapcsolatban is vannak ötletei.
Csakhogy mindeközben múlik az idő, és a tudós, vállalkozó már igazából tehernek érzi, hogy évtizedek óta ingázik európai intézetei, cégei és ausztráliai otthona között, ahol felesége és a családja él. Ez a mélyen gondolkodó, az élő szervezetek, vagy a bizonyos szempontból akár élőnek is tekinthető szerves anyagok működését sejtszinten értelmező szakember a sok évtizedes tudományos kutatómunka révén jutott el oda, hogy számára a világban szinte minden logikusan megmagyarázható. Feltéve persze, ha megértjük az összefüggéseket.
Zseniális felismeréseken és elképesztően sűrű ismeretanyagon alapuló következtetései időnként ijesztően tárgyilagosak, már-már kegyetlenül illúziórombolók. Csakhogy még ebben a kivételes gondolkodóban, tudósban is ott a kétely, hogy valóban csak erről van-e szó?
Talán valójában épp az a film legnagyobb ereje, hogy ez sem más, mint egy reality show. Azzal a különbséggel, hogy itt fantáziátlanul káromkodó celebek zaklatott hétköznapjai helyett egy kivételes ember gondolataiba leshetünk bele. Egy olyan valóságshow központi alakjának a fejébe visz el ez a film, aki az átlagemberhez képest összehasonlíthatatlanul több tudás birtokában van, és kivételes intellektuális képességei évtizedeken át zajló folyamatos és tudatos fejlesztése után alapvetően ugyanazon töri a fejét, mint egy bekamerázott szigeten loholó celeb, aki már nagyon elfáradt, és kicsit el is bizonytalanodott. Azon a végső kérdésen, hogy vajon ennek az egésznek mi értelme van.
Csakhogy ezt a különleges realityt nézve, és Dékány Gyula gondolatait hallgatva, valahogy mégis kirajzolódik egy határozott reménysugár. Az élet értelme egyrészt az lehet, hogy van, a saját értelmünkre vonatkozóan pedig megoldás volna, ha lenne ilyenünk. Ez esetben ugyanis a létezésről is kiderülhet, hogy több van benne, mint gondolnánk. Ez a felismerés pedig igen jó hatású szer a földlakók általunk leginkább ismert csapatain egyre inkább eluralkodó általános depresszió ellen.
A 45. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilmnek járó különdíját is kiérdemlő alkotást kis szerencsével jelenleg filmklubokban, művelődési házakban, egyetemeken lehet elcsípni. Érdemes keresni a következő vetítést.
