Acsai Roland: A racka juhok – részlet az Amikor Misi kisfiú volt című novellaciklusból
Amikor Misi kisfiú volt, a vásárokat a Vásártéren tartották, az alföldi nagyközség határában, ahol nem állt egyetlen ház sem, csak a Krosszdomb magasodott, melyen időnként hangos motorversenyeket tartottak, vagy gyerekek bicikliztek halkan.
Ezek a vásárok leginkább állatvásárok voltak, és Misiék azért látogatták őket, hogy kismalacokat vegyenek, de jött vurstli is, meg más árusok. Ha a gyerek nagyon könyörgött, biztosan kapott egy kakasos nyalókát vagy egy gázos lufit. Sőt, ha olyan vállalkozó szellemű szülei voltak, mint Misinek, még racka juhokat is, de ilyen szülőkből azért még arrafelé is kevés akadt. Mert Misi az egyik vásárról két racka juhval térhetett haza: egy koromfekete jerkével meg egy vörös bakkal, és borzasztóan büszke volt rájuk.
Amikor az udvaron leengedték őket az utánfutóról, az egyik olyan magasra szökkent, hogy Misi azt hitte, eltűnik az égben, hogy talán mégis szárnyai vannak, akár egy pegazusnak. De csak rackák voltak. Göndör szőrük volt és csavart szarvuk, mint a csavart fagyinak, mely akkoriban jött divatba.
A Céklás nevezetű állatorvos hamarosan kilátogatott hozzájuk, és lelkesen ecsetelni kezdte, hogy ezek őshonos, magyar fajtájú juhok, melyeket talán még Árpádék hoztak magukkal, a honfoglaló magyarok. Az állatorvos lelkesedése a magyar régmúltért családi vonás lehetett, ugyanis az apja a háború előtt részt vett a népi írók balatonszárszói szabadegyetemén is. Egyébként Céklástól később egy szintén magyar pulit is kapott, és Misi náluk látott először mongol futóegereket.
A rackákat Misi etette, gondozta, simogatta, legeltette, és ha velük volt, az orvos szavai nyomán úgy érezte, hogy a végtelen, honfoglaló, sztyeppei szél borzolja bilifrizurára vágott haját. A rackák hamarosan nyalósót is kaptak, amely egy nagy, lassan olvadó jégkockára hasonlított. Misi annyira megszerette a juhait, hogy amikor pár hetet a zajos fővárosban nyaralt, még pityergett is utánuk elalvás előtt, ha eszébe jutottak: ők testesítették meg gyermekien tiszta honvágyát.
A juhok egyre nagyobbak lettek. Krákogva beköszöntött az ősz, és kiköpött az ökörnyálas tarlóra, de az ősszel együtt beköszöntek a bajok is. A kos ugyanis megtámadta Misit, többször is, lassan a szokásává vált. Mivel a rackáknak olyan hosszú és hegyes szarvuk van, mint egy lándzsa, ez egyáltalán nem számított veszélytelennek. Azután a jerke is elkezdett döfködni. Misi többé sajnos már nem gondozhatta őket: kiderült róluk, hogy nem kisgyermekeknek való játékszerek. Hiába próbálta simogatni göndör hátukat, egyre vadabbak lettek, de azért még az ő juhai voltak, ő kapta őket az egyik vásáron.
Elballagott a sáros bakancsú ősz, és havas csizmával betoppant a december. Egyik nap, amikor délután hazaért az iskolából, Misi már az utca elejéből látta, hogy szokatlanul nagy náluk a sürgés-forgás, és amikor a kapuhoz ért, a hentest vette észre az udvaron, aki a jól végzett munka után felhajtott egy kupicával. Fáradt lehelete fehér virágokkal borított lombként bukott ki a száján.
Misi nem nézett szét. A nehéz iskolatáskával a hátán berohant a házba.
A juhok szépen kikészített, göndör bundái a fotelekre kerültek: az egyik fekete volt, a másik vörös. Misi néha megsimogatta őket.
A kép illusztráció. Forrás: Fortepan / Jóna Dávid
