Miért van az, hogy egyesek szinte üstökösszerűen szárnyalnak az életükben, legyen szó munkáról, karrierről, családról vagy éppen pénzről, míg mások megrekednek a középszerűség mocsarában? Vajon a siker titka a zsenialitás, a szorgalom vagy valami egészen más? Adam Grant, a Wharton School pszichológusprofesszora és világszerte ismert bestsellerszerző szerint a válasz sokkal izgalmasabb – és sokkal demokratikusabb –, mint hinnénk. Legújabb, a Rejtett potenciál – Hogyan érhetünk el többet, mint gondolnánk? című könyvében a szerző arra vállalkozik, hogy levegye a reflektorfényt az egyszer volt, hol nem volt zsenipalántákról, és megmutassa, hogyan válhat bárkiből valaki több, jobb és hogyan lehet a fejlődést szisztematikusan táplálni, nem csak remélni és véletlenül megélni.
Grant amellett érvel, hogy a fejlődés nem kiváltság, hanem lehetőség és nem misztikum, hanem jól felépített rendszer kérdése. Három fő témakör köré építi könyvét: a karakterformáló készségek fejlesztésére, a külső támogatások, vagyis állványzatok szerepére, valamint a társadalmi és szervezeti rendszerek átalakítására. Mindezt nem száraz, tudományos módon teszi, hanem történetmesélőként: egy hallássérült zenész, egy évtizedeken át kitartó NASA-aspiráns vagy éppen egy kínaiul tanuló kezdő példáján keresztül mutatja meg, hogy a fejlődés mindenki számára elérhető, csak meg kell értenünk, mi hogyan működik.
A kényelmetlenség hatalma
Grant könyvének egyik legerősebb üzenete, hogy a fejlődéshez nem kivételes tehetségre, hanem jellemre van szükség, amely pedig fejleszthető. A könyv első része, amely a karakterkészségekre fókuszál, radikálisan új szemszögből közelíti meg a személyes növekedést. A szerző szerint nem az IQ vagy a bizonyítvány számít igazán, hanem az, hogy ki tudunk-e tartani a nehéz helyzetekben, tanulunk-e a kudarcainkból, és hajlandók vagyunk-e elfogadni azokat az ötleteket is, amelyek kényelmetlenek vagy szokatlanok számunkra.
A kényelmetlenség ebben az értelmezésben nem akadály, hanem a fejlődés közege. Ahogyan egy nyelvtanuló is gyorsabban halad, ha nem fél hibázni, úgy más területeken is a „bénázás” lehet a siker kulcsa. Grant ezt imperfekcionizmusnak nevezi, egy olyan hozzáállásnak, amely a tökéletesség helyett a folyamatos tanulást tartja szem előtt. A cél nem az, hogy már az első próbálkozásnál jól csináljunk valamit, hanem hogy elég bátrak legyünk elkezdeni rosszul és onnan fejlődjünk tovább.
Ez a gondolat a tanulás folyamatáról alkotott hagyományos nézetet is felülírja.
Ez a logika nemcsak nyelvtanulásra, hanem bármilyen új készség elsajátítására alkalmazható, legyen szó sportolásról, problémamegoldásról vagy épp vezetői képességek fejlesztéséről.
Egy különösen inspiráló példa erre Andó Tadaó, a világhírű japán építész, aki soha nem járt egyetemre, hanem autodidakta módon tanult meg tervezni. Tadaó kompromisszumkészsége és kreativitása lehetővé tette, hogy a korlátozott terekből és költségvetésekből is a legtöbbet hozza ki, olykor az esztétikát helyezve előtérbe a praktikum helyett. Életútja tökéletes példája annak, amit a könyv hangsúlyoz: a valódi fejlődés nem a tökéletesség hajszolásából, hanem a kíváncsiságból, a hibákból való tanulásból és az értékekhez való hűségből fakad.
A szivacsszerű tanulás is központi motívum ebben a részben. Grant szerint nem elég nyitottnak lenni, tudni kell szelektálni is. Egy hatékony tanuló nem fogad el mindent automatikusan, hanem megválogatja, hogy mit enged be a gondolkodásába.
És hogy miért bátorító ez az egész? Mert azt sugallja: nem baj, ha még nem vagyunk jók valamiben. A lényeg, hogy legyünk kíváncsiak, merjünk hibázni, és használjuk ki azokat a helyzeteket, amelyek elsőre kellemetlennek tűnnek, mert valójában ezek visznek minket előre.
Motiváció nem csak hétfő reggelre
Azonban a fejlődés a belső hajtóerőn túl azon is múlik, hogy milyen külső támogatások vesznek körül bennünket. Ezt a rendszert nevezi a szerző állványzatnak: olyan külső támasznak, amely megtart akkor is, ha belül meginognánk. Ez lehet egy mentor, egy barát, egy inspiráló példa vagy épp egy szokatlan edzésmódszer. A lényeg, hogy a haladáshoz nem mindig elég az akarat: időnként külső kapaszkodókra van szükség.
A szándékos játékosság ennek az egyik legeredetibb formája. Grant szerint a gyakorlást játékos, kreatív kihívásokkal kell megtölteni, így nemcsak élvezetesebb, hanem hatékonyabb is lesz. Stephen Curry kosárlabdaedzője például olyan edzésgyakorlatokat talált ki az NBA-játékosnak, amelyek fárasztóak, mégis motiválóak voltak: Currynek egy perc alatt 21 pontot kellett dobnia, minden találat után visszasprintelve félpályára.
De megemlíti R. A. Dickey baseballjátékost is, aki évtizedekig küzdött azért, hogy kiemelkedő dobóvá váljon. Nemcsak egy egyedülálló dobótechnikát sajátított el, de új utakra is lépett, amikor eldöntötte, hogy megmássza a Kilimandzsárót. A hegymászó kaland azon túl, hogy rendkívüli testi kihívást jelentett, lelki fordulópontot is hozott a számára: megszabadult a teljesítménykényszertől, és újra értelmet talált eredeti sportjában.
Az öröm tudatos beépítése a mindennapi rutinba azonban nem csak a sztársportolók kiváltsága. Grant szerint a kiégés megelőzhető, ha időről időre kis győzelmeket iktatunk a napjainkba, apró sikereket, amelyek megerősítenek. Ehhez azonban időnként meg kell törni a rutint, és új nézőpontból kell ránézni a saját utunkra. Ez lehet egy mentorálási helyzet, egy új hobbi, vagy éppen az, hogy mi magunk segítünk másokat, mert másokat tanítani legalább annyira fejleszt bennünket, mint őket.
Ebben a fejezetben is visszaköszön az a gondolat, hogy
Néha hátralépünk, körözünk, elakadunk, de ezek a megállók nem visszaesések, hanem a haladás részei. A jól felépített motivációs állványzat pedig épp abban segít, hogy ezeken a szakaszokon is átlendüljünk.
Rendszerek, amelyek felemelnek
Azt azért elismeri a szerző is, hogy a tehetség kibontakozása nem csupán egyéni akarat kérdése, hanem erősen függ attól, milyen rendszerben próbáljuk megvalósítani. Grant szerint a jelenlegi kiválasztási mechanizmusok – legyen szó iskolai felvételiről, állásinterjúról vagy bármilyen versenyhelyzetről – gyakran nem azt mérik, mire vagyunk képesek, hanem csak azt, hol tartunk éppen. Egy ilyen pillanatkép pedig önmagában nem mutatja meg a fejlődési potenciált.
A finn oktatási rendszer erőteljes ellenpontja a versengésközpontú modelleknek: a hangsúlyt nem a teljesítménykényszerekre, hanem a személyre szabott támogatásra helyezi. Rövidebb tanítási napokkal, kevesebb házi feladattal és mindenekelőtt a tanulók képességeibe vetett bizalommal dolgozik. Ez a hozzáállás tette a skandináv ország iskoláit a világ egyik legsikeresebb és leginkább irigyelt oktatási modelljévé, olyanná, amelyből sok más ország is igyekszik tanulni.
José Hernándeznek viszont sokszorosan nehezített körülmények között kellett boldogulnia az USA-ban. Szegény, bevándorló családból származott, és tanulmányait éjszakai és hétvégi fizikai munkákból finanszírozta. Csak általános iskolás korában kezdett el angolul tanulni, ennek ellenére kitartóan törekedett arra, hogy valóra váltsa álmát: a NASA űrhajósa szeretett volna lenni. Bár teljesítménye folyamatosan javult, mégis rendre elutasították, mert a rendszer nem vette észre a fejlődését. Végül azonban célba ért, és űrhajós lett. Története jól alátámasztja Grant egyik legfontosabb gondolatát: nem az a leglényegesebb, hogy éppen hol tartunk, hanem az, hogy honnan indultunk, és mekkora utat tettünk meg odáig. Ugyanakkor azt is, hogy megfelelően kiépített rendszerekben ez a külvilág számára is kiderül.
Kiemelt példája egy call center, ahol a fogyatékkal élő jelentkezők újra próbálkozhatnak, ha az első interjújuk nem sikerült. Egy ilyen második esély rendszer azonban nem a gyengeség, hanem az érett szervezeti gondolkodás jele.
Adam Grant Rejtett potenciál című könyve nem azt tanítja, hogyan váljunk zsenikké, hanem azt, miként fedezhetjük fel és fejleszthetjük azokat a képességeinket, amelyek már most is bennünk rejlenek: megfelelő szemlélet, támogatás és környezet segítségével. Könnyed, olvasmányos stílusban tárgyal komoly kérdéseket, miközben hangsúlyozza: az egyéni fejlődés mellett közös felelősségünk is van abban, hogy másokat is segítsünk kibontakozni. Ez nem egy újabb motivációs kézikönyv, hanem kutatásokkal és valódi emberi történetekkel alátámasztott, gondolatébresztő munka, amely új nézőpontból közelíti meg a tanulás, tehetség és fejlődés fogalmait. A kötet végén pedig negyven konkrét eszközt és ötletet is kapunk ahhoz, hogy mi magunk is elindulhassunk a saját lehetőségeink kiaknázásának útján.
Adam Grant Rejtett potenciál – Hogyan érhetünk el többet, mint gondolnánk? című kötete a HVG Könyvek gondozásában jelent meg.
