Afrikából nézve könnyen képzelheted, hogy Európa aranyból van, de a valóság ennél bonyolultabb

Mi volt az első benyomásod, amikor először megérkeztél Budapestre?

Ez volt az első alkalom, hogy Afrikán kívülre utaztam. Korábban jártam a környező országokban, de Európában még soha. Csak a történelemből, és az internetről és filmekből ismertem.

Aztán megérkeztem Budapestre, a hidegbe. Korábban még soha nem tapasztaltam ilyen hideget. Eleinte élveztem, mert teljesen új volt számomra, de a harmadik napra már hiányzott az otthonom. Művészeti rezidenciaprogramra érkeztem, ezért be kellett rendezkednem, dolgoznom kellett, inspirációt találnom, közben viszont még mindig küzdöttem az időjárással, sőt még az ételekkel is.

Milyen Európa-képpel érkeztél ide?

Ha Afrikában nősz fel, és onnan tekintesz Európa felé, könnyen elképzelheted úgy, mintha Európa aranyból lenne. Azt gondolod, hogy amint megérkezel, mindenütt lehetőségek várnak majd rád, a pénz pedig szinte az utcán hever. Aztán idejössz, és rájössz, hogy a valóság ennél bonyolultabb.

Európának természetesen vannak előnyei, de ettől még nem minden szempontból és nem automatikusan jobb. Voltak dolgok, amelyek miatt másképp kezdtem értékelni Afrikát. Az egyik ilyen a természet, a másik az étel. Itt például nagyon kicsi és drága avokádókat láttam. Otthon egy avokádó majdnem akkora, mint egy ember feje, és természetes módon nő, mindenféle vegyszer nélkül. Néha csak akkor érted meg igazán annak az értékét, ahonnan jössz, amikor látod, mennyire más a hétköznapi élet máshol.

Mikor kezdett Budapest idegen városból olyan hellyé válni, ahol már otthonosabban mozogsz?

Sokat segített a város felépítése. A tömegközlekedés nagyon jól szervezett, és sokkal olcsóbb, mint Zimbabwéban. Ha egyszer megérted, hogyan működik a rendszer, önállóan tudsz közlekedni.

A művészeti alapanyagokhoz is könnyebb hozzájutni. Zimbabwében ezek nagyon drágák lehetnek, és sokszor nehéz beszerezni őket. Ha kizárólag szabadúszó művészként dolgozol, szükséged lehet egy másik, stabil bevételi forrásra vagy valakire, aki támogatja a művészi praxisodat, egyszerűen azért, hogy folyamatosan meg tudd vásárolni a szükséges anyagokat.

Az emberek többsége barátságos, de azt érdekes látni, hogy többnyire a saját dolgukkal vannak elfoglalva. Még mindig nem tudom, hogy ez jó vagy rossz. Ad egyfajta magánszférát, ugyanakkor távolságtartónak is érződhet.

Azt mondtad, Budapesten különösen könnyű eligazodni. Mennyire más ez, mint Hararéban?

Budapest talán a legáttekinthetőbben felépített város, amelyben valaha jártam. Ha el akarsz jutni valahová, egy alkalmazás pontosan megmondja, melyik buszra vagy villamosra kell felszállnod, és hol kell átszállnod. Nem valószínű, hogy eltévedsz.

Hararéban megkérdezed az embereket. Itt úgy is végigmehetsz a városon, hogy közben senkihez sem szólsz. Otthon az útkeresésből könnyen beszélgetés lesz.

Van olyan útvonal vagy hely, amely idővel különösen fontossá vált számodra?

A Parlament az egyik kedvenc helyem. Elképesztő az épület; néha úgy néz ki, mintha nem is ebből a világból származna. Szeretek a 4-es, 6-os villamossal is végigmenni a városon, elhaladni olyan helyek mellett, mint a Nyugati, az Oktogon vagy a hidak. Még nem ismerem Budapest minden részét, így a városhoz fűződő kapcsolatom részben ezeken az újra és újra megtett útvonalakon keresztül alakult ki.

Szeretem mozgás közben látni a várost. Ha sokszor végigmész ugyanazon az útvonalon, elkezded észrevenni az apró változásokat – az embereket, a fényt, az utca ritmusát. Egy ismerős út azután a megfigyelés egy másik módjává válik.

És mi az, ami miatt még mindig kívülállónak érzed magad?

Az első az éghajlat. Zimbabwében az évszakok kiszámíthatóbbak. Itt négy jól elkülönülő évszak van, és az időjárás nagyon gyorsan megváltozhat. Egyik nap esik, másnap hideg van, aztán hirtelen meleg lesz. A nyári nappalok is összezavartak. Zimbabwében este hat körül már sötét van, itt sokkal tovább fent van a nap. Folyton azt kérdeztem: miért?

A nyelv egy másik akadály. Ha egy angol nyelvű országban lennék, továbbra is kívülálló lennék, de könnyebben tudnék kommunikálni. Itt mindenütt magyar nyelv vesz körül – az üzletekben, az éttermekben, a tömegközlekedési eszközökön és a feliratokon.

Budapest Hararénál csendesebb és kevésbé zsúfolt is. Hozzászoktam Budapest viszonylagos csendjéhez, és ezt minden alkalommal még világosabban érzem, amikor elutazom innen.

Budapesten kívül is utaztál. Változtatott ez azon, ahogyan Magyarországot látod?

Igen. Amikor először megérkezel, könnyen Budapest válhat számodra Magyarország teljes képévé, de a kisebb helyeknek egészen más a ritmusuk. Azok közül, ahol jártam, Hollókő maradt meg bennem a legerősebben. Túráztam egy kicsit, és felmentem a várhoz is; lenyűgöző volt a kilátás. Szentendre egészen más volt: kicsi, mégis pezsgő. Balatonfüred környékén is töltöttem időt, így többet láttam a tájból és a vízből.

Ezek az utak azért is fontosak voltak számomra, mert nagyon erősen kötődöm a vízhez. A Duna keresztülfolyik Budapesten, de a víz a fővároson kívül is jelen van – a Balaton környékén és a folyó menti településeken. Újra és újra találkoztam vele.

A víz már korábban is része volt a munkáimnak, tehát nem Magyarország hozta be ezt a témát számomra, viszont adott egy másik környezetet, amelyben tovább gondolkodhattam róla.

Hogyan jelenik meg Budapest a festményeiden, ha közben nem fested meg a város felismerhető látképeit?

Nem kell megfestenem a Parlamentet vagy egy konkrét utcát ahhoz, hogy a város jelen legyen. Megjelenhet a hangulaton, a színeken keresztül, vagy abban, ahogyan elkezdek észrevenni egy tárgyat.

Zimbabwében a műtermem egy farmon volt, ahol nagyon kevés ember él a közelben. Hangosan hallgathatok zenét, énekelhetek, zajonghatok anélkül, hogy bárkit zavarnék. Budapesten jobban oda kell figyelnem a körülöttem élőkre.

Ugyanakkor itt szabadabban dolgozom késő éjszaka. Otthon, mivel a műterem elszigetelt helyen van, általában szólok valakinek, amikor odamegyek. Budapesten egyszerűen eldönthetem, hogy éjszaka dolgozni akarok, és elindulok.

Hatással volt a város a színhasználatodra is?

Talán egy kicsit. Hararéban sokkal láthatóbb a természet. Még a városon belül is mindenütt fákkal, nyitott területekkel és növényzettel találkozol. Budapesten a felületek jelentős része burkolt és beépített. Ez a különbség bekerül a munkába akkor is, ha tudatosan nem gondolok rá.

A legutóbbi festményeim néhány kozmikusabb eleme is itt kezdett megjelenni. Ezek nem Budapest illusztrációi, de hozzátartoznak ahhoz a tapasztalathoz, amit az itteni munka jelent számomra.

A tök már korábban is fontos motívum volt a munkáidban. Budapest mégis arra késztetett, hogy másképp nézz rá. Mi változott?

Budapest arra késztetett, hogy újra ránézzek. Halloween időszakában érkeztem, és mindenütt tököket láttam – narancssárgákat, zöldeket, némelyikbe arcokat faragtak. A halloween nem volt része annak a kultúrának, amelyben felnőttem, ezért elkezdtem utánanézni. Azt kérdeztem magamtól, miért vonzanak ennyire ezek a tárgyak, és miért érzek ilyen erős kapcsolatot velük.

A válasz végül visszavezetett az otthonomhoz. Apám vidéki környezetből származik, ahol a földművelés a mindennapi élet része. Így a tök összekötötte az új helyet valamivel, ami már eleve bennem volt. Az, hogy itt találkoztam vele, segített felismernem azokat az emlékeket, amelyeket számomra már addig is magában hordozott: a termesztést, a bőséget és a családot.

A szék ezzel szemben egy sokkal régebbi történetet hordoz a festményeidben. Mit tud elmondani egy szék, amit egy emberi alak nem?

A szék történelmi szimbólum. Van a családomban egy szék, amely egy olyan ősömhöz kötődik, aki hagyományos vezetői tisztséget töltött be. Egy nagy tiszteletben álló kézműves készítette abban az időszakban, amikor Zimbabwe még Rhodesia volt, a függetlenség előtt. Tehát egy gyarmatosított történelmi közeghez tartozik, én viszont a jelenből, a függetlenség utáni időszakból tekintek rá.

A ventilátor viszont egészen más: nem otthonról hozott motívum, hanem itt, Budapesten került a képeidbe. Hogyan történt?

Amikor másodszor visszatértem Budapestre, az előző látogatásomhoz képest a másik véglet fogadott. Az első alkalommal nagyon hideg volt, most viszont perzselő nyár. Nem tudtam rendesen gondolkodni, lélegezni vagy festeni, a műteremben pedig nem volt légkondicionáló. Vettem egy ventilátort, hogy egyáltalán dolgozni tudjak.

A legrosszabb napokon a műterem padlóján aludtam. A ventilátor egyszer csak olyan hangot kezdett kiadni, amely felébresztett, én pedig elkezdtem egészen közelről vizsgálni, szinte mérnöki szemmel: tulajdonképpen mit csinál?

A ventilátor nem hoz létre új levegőt. Azt a levegőt mozgatja, amely már eleve ott van a szobában, és valahogy ettől elviselhetőbbé válik a tér. Ebből számomra egy nagyobb kérdés lett. Ad valamit, vagy csak azt mozgatja körbe, ami már eleve ott van? Kényelmet nyújt? Segít valakinek túlélni?

Ha az egyik festményednek magyar címe lenne, melyik szót választanád?

Viszontlátásra.

 Fotó: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu