Jeles napok

Április – Szent György hava – Tavaszhó – Szelek hava

Jeles napok

Az örmény népírtás emléknapja

Az örmény népírtás emléknapját a Török Birodalom területén élt örmények elűzésének és meggyilkolásának emlékére kezdeményezték. A török kormány 1915. április 24-én rendelte el, hogy gyűjtsék össze és deportálják az Isztambulban élő örményeket. Még ezen a napon hozzávetőleg 250 örmény értelmiségit börtönöztek be, majd végeztek ki. Így indult el az örményekkel való leszámolás, amely kiterjedt a Török Birodalom egész területére, és amelynek során 1915–1923 között, több hullámban, körülbelül másfél millió ember vesztette életét. Nemcsak az emberek, hanem az örmény műemlékek is áldozatul estek a leszámolásnak. Az ENSZ emberi jogok bizottsága 1985-ben, az Európa Parlament 1987-ben, majd több mint húsz ország ismerte el az örmények terhére elkövetett népírtást. Örményországban nemzeti gyásznap ez a nap.

Szent György napja

A sárkányölő
A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. A IV. századból már tudunk kultuszáról, amely a keresztény légionáriusok révén terjedt el a birodalomban. Előbb a görög részeken, nyugati tisztelete csak a XIII. században vált általánossá. A keleti egyházban Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik. Közöttük is ő a „zászlótartó”, hiszen Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse, Györgyöt a címerébe emelte, s később a legmagasabb katonai rendjelet (györgykereszt) róla nevezte el. Rómában az V. században már temploma volt, a frank Meroving királyok (448?–751) ősatyjuknak vallották. Különös tekintélyre tett szert a Brit-szigeteken. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Jelvényét – fehér, illetve ezüst alapon vörös kereszt – a legelőkelőbb angol rend, a térdszalagrend viseli (alapítását 1345-re teszik), s a brit lobogó is a skót andrás- és az angol györgykereszt kombinációja. A lovagkorban tisztelete általánossá vált, más lovasszentekkel együtt:

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

A rendőrség napja Magyarországon

A kormány határozata alapján 1992-től Szent György napján, április 24-én rendezik meg Magyarországon A RENDŐRSÉG NAPJÁt.

A kísérleti állatok védelmének világnapja

A világon évente mintegy 100 millió állaton végeznek kísérleteket, amelyek 63 százaléka hadászati célokat szolgál, 31 százalékukat kozmetikai szerek tesztelésére használják, és mindössze 6 százalékukat végzik gyógyászati célból. A KÍSÉRLETI ÁLLATOK VÉDELMÉNEK VILÁGNAPJÁn állatvédők arra figyelmeztetnek: a tudomány számára van más, állatbarát megoldás. Az állatvédők minden évben felhívják a figyelmet április 24-én a laborállatok védelmének fontosságára, illetve arra, hogy a tudomány lehetőség szerint alkalmazzon élőlénybarát alternatívát. A laboratóriumi állatok száma ugyanis a világon évente eléri a 100 milliót.

Jékely Zoltán születésnapja – 1913 – A Digitális Irodalmi Akadémia tagja

JÉKELY ZOLTÁN (Nagyenyed, 1913. április 24. – Budapest, 1982. március 19.): költő, író, műfordító. Áprily Lajos fia. 
Nagyenyeden, 1916-tól a kolozsvári református kollégiumban, 1929-től, családjának Budapestre költözése után a budapesti református gimnáziumban tanult, 1931-ben érettségizett.1931–35-ben az Eötvös-kollégium tagjaként a budapesti egyetemen magyar–francia–művészettörténet szakon végzett. 1935–41-ben az OSZK munkatársa. 1937-ben Olaszországba és Párizsba utazott, 1939–40-ben római ösztöndíjas volt. 1939-ben Baumgarten-díjat kapott. 1941 tavaszán Kolozsvárra költözött, az egyetemi könyvtár munkatársa lett. 1942-ben házasságot kötött Jancsó Adrienne-nel. 1942 nyarán részt vett a marosvécsi írótalálkozón, tagja lett a Termés szerkesztőségének. 1944–46-ban a Magyar Népi Szövetség hivatalos lapjának, a Világosságnak munkatársa. 1946 augusztusában Budapestre költözött, és 1954-ig az OSZK hírlaptárában dolgozott. 1948-ban a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. Már kiszedett Álom című verseskötetét betiltották. Az ötvenes években kizárták az írószövetségből, műfordításból élt. 1956-ban helyreállították írószövetségi tagságát, 1957-ben megjelenhettek válogatott versei. 1970-ben és 1979-ben József Attila-díjat kapott.
A Nyugat „harmadik” költői nemzedékéhez tartozott. Korai költészete az elmúlás félelméről, a mulandóság szorongató élményéről beszél (Csontjaimhoz), ezt a természet eleven világa és a szerelem ellensúlyozza; verseiben az életöröm is megjelenik (Szép nyári zenekar). Érzékletes képekben idézi föl a főváros, főként Buda: a Városmajor, Zugliget hangulatát (Éjfél Budán, Téli éjszakák), az erdélyi városok és tájak emlékét, élményvilágát (Nagyvakáció az enyedi kollégiumban, Kalotaszegi elégia). Lírája elégikus, Krúdy Gyula „ködlovagjainak” életérzését fejezi ki (Rezeda Kázmér búcsúja). Ihletője az emlék és az álom, de gondolati síkon is megküzd szorongató élményeivel: az erdélyi magyarság tragikus történetével (A marosszentimrei templomban) és azzal a nyugtalansággal, amelyet a törékeny emberi élet és a végtelen univerzum összehasonlítása okoz (Csillagtoronyban). A „nyugatos” líra és az erdélyi magyar költészet hagyományait követi, hat rá a modern francia költészet is, költői nyelvében a zenei hatásoknak van szerepe. Regényeiben nosztalgikus érzéssel idézi föl ifjúsága erdélyi és budai emlékeit. Kolozsvárra költözve költészete derűsebbé válik, mégis egyre inkább átéli a háború rettenetét (Seol ellen).
A 40-es évek végén bontakozik ki elmélkedő hajlama: archaikus, primitív mítoszokat idézve mutatja föl az emberi lét veszélyeztetettségét (Ehnaton álma, Az utolsó szó keresése, Múzeumlátogatás). Tragikus költeményekben fejezi ki kétségbeesését az emberi élet törékenysége miatt (Madár-apokalipszis). Sötét színekkel festi a történelmet (Középkori fametszet), nosztalgikus hangon idézi föl a múltat (A budai Kapisztrán-toronyhoz), elégiákban számol be külföldi élményeiről is (Egy prágai szoborhoz; Emléksorok a milánói dóm falán). Élete végén mind fájdalmasabban vet számot az erdélyi magyarság sorsával.
Kiváló műfordító, Dante, Racine, Shakespeare, valamint francia, olasz, német és román költők műveit tolmácsolja. Lefordította Goethe Faustjának első részét, szerepet vállalt Széchenyi István német nyelvű naplóinak fordításában.
Regényeiben kalandosan romantikus eseményeket beszél el (A halászok és a halál, 1947; Fekete vitorlás, 1958), ironikus történeteket ad elő (Felséges barátom, 1955; Bécsi bolondjárás, 1963).
Angalit és a remeték (1944) című színpadi játéka ironikus tündérkomédia, Fejedelmi vendég (1968) és A bíboros (1969) című drámái az erdélyi történelem eseményeit idézik föl. Esszéiben és tanulmányaiban erdélyi írókról és saját kortársairól rajzol költői színekben gazdag képet.

(Pomogáts Béla szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

Loksa Imre születésnapja – 1923

A jeles zoológus kutató, LOKSA IMRE (Budapest, 1923. április 24. – Budapest, 1992. június 21.) biológia-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett, majd 46 éven át az ELTE Állatrendszertani és Állatökológiai Tanszékén tanított. Fő kutatási területe az alsóbbrendű rovarok és a pókok rendszertana valamint cönológiája (társulástana) volt. Az utolsó zoológiai polihisztornak tartották, mivel rendkívül gazdag faj- és formaismerettel rendelkezett. Kutatta a magyar barlangok, természetvédelmi területek és bioszféra rezervátumok állatvilágát; sok értékes terület éppen neki köszönhette a védetté nyilvánítást. Az MTA és az UNESCO szervezésében tropikus területek talajzoológiai kutatásában vett részt, ennek keretében expedíciók tagjaként járt Chilében, Argentínában, Paraguayban, Ausztráliában, Új-Guineában és Ceylonban. Legjelentősebb munkája az az 500 oldalas monográfia, amelyben a hazai és délkelet-európai karsztbokorerdőkben végzett kutatásainak eredményeit összegzi.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1998, Dózsa-Farkas Klára: Megemlékezés Loksa Imréről)

Beke Manó születésnapja – 1862

A magyarországi matematikaoktatás megreformálója, a nők egyetemi hallgatói jogainak szószólója, BEKE MANÓ (Pápa, 1862. április 24. – Budapest, 1946. június 27.) a budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen végzett tanulmányait követően egy évet töltött ösztöndíjjal Göttingenben. Ottani tapasztalatai alapján lett egyik kezdeményezője és megvalósítója a hazai reformtörekvéseknek a matematika oktatásában. 1900-tól a matematika egyetemi tanáraként és az Országos Középiskolai Matematikai Reformbizottság elnökeként munkálkodott, akadémikus lett. 1919 után baloldali nézetei miatt megfosztották akadémiai tagságától és kényszernyugdíjba küldték. Az Athenaeum könyvkiadóban kezdett dolgozni nagy ambícióval; könyvsorozatokat szerkesztett és matematikai kutatásait is folytatta. 1945-ben rehabilitálták. A középiskolai matematika oktatás megreformálása mellett egyik kezdeményezője volt a matematika népszerűsítésének; számos cikket és tanulmányt írt ezzel a céllal. Tudományos munkásságát algebrai és geometriai problémák vizsgálata valamint a lineáris differenciálegyenletek terén fejtette ki. Differenciál- és integrálszámítás valamint Determinánsok című munkáit a matematikusok több nemzedéke forgatta haszonnal.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források:  Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

Spiegel Frigyes születésnapja – 1866

SPIEGEL FRIGYES, (Pest, 1866. április 24. – Budapest, 1933. február 26.): építész, iparművész, a szecesszió képviselője. Diplomáját a budapesti műegyetemen szerezte 1887-ben. Ettől kezdve önálló építészi tevékenységet folytatott. Az 1890-es években megjelent szecesszió irányzat, amely az egzotikus és szimbolikus elemek alkalmazásának formájában. Ennek az áramlatnak volt a legjelesebb képviselője, műveivel a tradicionális épülethomlokzatokat allegorikus figurákkal és jelenetekkel gazdagította, így válaszolva meg a századforduló építészetének alapkérdését, és megadva azt a fogalmi és formai forrást, amely a kor kihívásainak megfelelő, és mégis nemzeti építészeti stílus létrehozásának legalkalmasabb eszközének mutatkozott.
A Magyar Építőművészek Szövetsége első elnöke volt (1914–17). Maison Moderne címmel iparművészeti műhelyt nyitott, mely újszerű boltberendezéseket készített. Számos tervpályázaton vett részt (pl. Kossuth Lajos emlékmű), több önálló épülete van (Kereskedelmi és Iparkamara Debrecenben; szolnoki, békéscsabai színház stb.). Városi villaépületein különösen kedvelte a rusztikus kő alkalmazását. Néhány munkáját Márkus Gézával közösen tervezte (Szegedi Zenepalota; kolozsvári nyári színház stb.).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1991. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Április 24-én történt

Zenthe Ferenc Kossuth-díjas színművész, a Tüskevár István bácsija, A Tenkes kapitányának Eke Mátéja, a Szomszédok Taki bácsija 1920-ban ezen a napon született.

Ünnep

A magyar népviselet napja – 2015 óta rendezik meg.
A rendőrség napja Magyarországon – 1992 óta rendezik meg.
Az Aranybulla napja – Az Országgyűlés 2022-ben döntött megtartásáról.
Az örmény holokauszt emléknapja – 1915. április 24-én kezdődött meg a Török Birodalomban az örmény kisebbség lemészárlása, a következő években mintegy másfél millióan estek a népirtás áldozatául
A laboratóriumi (kísérleti) állatok világnapja – A brit Nemzeti Élveboncolás Elleni Társaság 1979-ben kezdeményezte megtartását.
A vakvezető kutyák világnapja – 1994 óta április utolsó szerdáján ünneplik.
Zajszennyezés elleni világnap – 1996 óta április utolsó szerdáján tartják.
Szent György ünnepe – kis-ázsiai születésű keresztény vértanú, a leghíresebb katonaszentek egyike.

Április 24-én történt

1222 II. András magyar király kiadta az Aranybullát, a rendi állam magyar jogrendszerének legfőbb tartóoszlopává váló oklevelet.
1514 Bakócz Tamás esztergomi érsek a török ellen induló keresztes had parancsnoki tisztébe iktatta Dózsa György székely hadnagyot, köznemest.
1744 Harmadszor is újjátelepült a Békés megyei város, Orosháza.
1800 John Adams amerikai elnök rendeletével megalapították az amerikai Kongresszusi Könyvtárat.
1904 Erdélyben, a Bihar megyei Élesden (ma Románia) egy tüntetésnek 32 áldozatot követelő csendőrsortűz vetett véget.
1909 A török forradalmi erők bevették Konstantinápolyt, és április 27-én lemondásra kényszerítették Abdul Hamid szultánt. Utóda V. Mohamed lett, aki monarchista alkotmányt vezetett be.
1916 Az akkor brit uralom alatt álló Írország fővárosában, Dublinban megkezdődött a függetlenségért folytatott húsvéti felkelés.
1967 A szovjet Szojuz-program első emberes űrrepülését végrehajtó Vlagyimir Komarov kabinjában a földet éréskor szörnyethalt, az első űrhajós volt, aki űrrepülés közben vesztette életét.
1991 Az Országgyűlés elfogadta az első kárpótlási törvényt.
2023 Az ENSZ becslése szerint Kínát megelőzve India lett a világ legnépesebb országa.

Április 24-én született

1884 Balló Rudolf vegyész, a magyarországi műanyaggyártás egyik megindítója
1884 Herman Lipót Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festő, érdemes művész
1904 Willem de Kooning hollandiai születésű amerikai festő
1909 Bernhard Grzimek német zoológus, Oscar-díjas állatvédő
1914 Jan Kozielewski lengyel antifasiszta ellenálló, elsőként vitte meg a II. világháborús szövetségeseknek a holokauszt hírét
1920 Zenthe Ferenc Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész
1924 Lelkes Ágnes színész, érdemes művész
1929 Kokas Klára zenepedagógus, az autista gyerekek zenei nevelésének kidolgozója
1934 Shirley MacLaine Oscar-díjas amerikai színésznő
1942 Barbra Streisand Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, énekesnő, rendező, producer
1944 Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy Mihály-díjas festő
1949 Szegvári Menyhért Jászai Mari-díjas rendező, színész, az egri Gárdonyi Géza Színház örökös tagja
1949 Szőnyiné Szerző Katalin Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, művészeti író
1954 Ecsedi Erzsébet Aase-díjas magyar színésznő, rendező, a Hevesi Sándor Színház örökös tagja
1954 Bóna István Munkácsy Mihály-díjas festőművész, restaurátor
1967 Lukács Gyöngyi Kossuth-díjas magyar opera-énekesnő 
1969 Egyed Attila Jászai Mari-díjas színművész
1992 Joe Keery amerikai színész, a Stranger Things című sorozat egyik főszereplője

Április 24-én halt meg

1731 Daniel Defoe angol író, a Robinson Crusoe szerzője
1917 Tömörkény István író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató
1924 Zielinski Szilárd építőmérnök, a magyarországi vasbetonépítés úttörője
1964 Gerhard Domagk orvosi Nobel-díjas német biokémikus
1982 Ville Ritola finn hosszútávfutó, ötszörös olimpiai bajnok, a „repülő finnek” egyikeként vált nemzetközileg ismertté
1994 Újszászy Kálmán teológiai professzor, egyházpolitikus
2004 Estée Lauder amerikai üzletasszony, férjével az Estée Lauder Companies kozmetikai cég alapító-tulajdonosa
2007 Madaras József Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész
2009 Mosonyi Emil Kossuth- és Széchenyi-díjas vízépítő mérnök, akadémikus
2014 Tadeusz Różewicz lengyel költő, elbeszélő, író
2014 Hans Hollein Pritzker-díjas osztrák építész és formatervező
2021 Monspart Sarolta, az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik alapítója, a nemzet sportolója
2021 Soproni József Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes és kiváló művész, a nemzet művésze

#eztörténtma