Jeles napok

Augusztus – Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava

Jeles napok

Augusztus – Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava

Augustus császár a naptárban
Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.
(…)
Az „augustus” szó voltaképpen az „augur”-ra megy vissza, vagyis a madárjósra („avi-ger”), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus „a legszerencsésebb” (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek. Ettől fogva csakugyan ezt a nevet használta Gaius Octavianus Julius Caesar. S ugyanúgy, ahogy Caesar nevéből általában rangjelzés lett „Kaiser”, „császár” és „cár” formában, ugyanúgy lett az Augustus nevéből is rangjelzés: ettől fogva minden uralkodó a „sérthetetlen császári felség” jelzőjéül használta az „Augustus” nevet, a császárnék pedig az „Augusta” nevet kezdték viselni. A név maga mégis az „augusztus” hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet)

Vasas Szent Péter

Augusztus 1-jének pogány múltját kettős keresztény ünnep alapításával próbálta az egyház elfeledtetni. Ez a nap a katolikusok számára Szent Péter bilincsekből való szabadulásának emlékünnepe (festum S. Petri ad vincula), a nép nyelvén Vasas Szent Péter, Szent Péter vasaszakadása. A Szentírásban foglaltak szerint (ApCsel 12,1–11) Heródes Agrippa 42-ben idősebbik Jakabot lefejeztette, Pétert pedig börtönbe záratta, s ott nehéz vasban, szigorú őrizet alatt tartatta. Ám a rákövetkező éjjelen megjelent a börtönben az Úr angyala. Érintésére leestek Péter láncai, s az apostol az alvó őrök között észrevétlen távozhatott. Mind Jakab kivégzése, mind Péter szökése húsvétkor esett meg az Írás szerint, vagyis akkor, amikor a Szentföldön aratni kezdenek. Gyaníthatóan az aratás európai időpontja miatt tétette az egyház Jakab napját július 25-ére, Péter szabadulásának ünnepét pedig augusztus 1-jére. Ezen a napon szentelték föl a csoda emlékére emelt római San Pietro in Vincoli templomot. Az erről szóló egykorú, V. századi hivatalos bejelentés azt írja, hogy az ünnepnapot egy pogány császári ünnep helyettesítésére iktatták a naptárba (nyilván Augustus már említett ünnepéről van szó). Végső soron azonban Szent Péter bilincseinek ünnepe, a naptári szomszédságban köszöntött mártír Jakabbal Lug bilincseit és halálát volt hivatva helyettesíteni.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Lug napja

Lug bilincsei

A nyári napfordulót követő 40. nap, augusztus 1-je a kelták évszakzáró és – nyitó ünnepe volt. (Épp csak megemlítem, hogy Kínában is augusztus első napjaiban kezdődik az ősz.) Lugnasad v így hívták az ünnepet – a másik három kelta évszakünneptől eltérően ma már csak a Brit-szigeteken él, persze álnéven és megváltozott formában, de, éppen az eltüntetésére tett, eredményesnek hitt kísérletek árulják el, hogy valamikor Európa-szerte ünnepszámba ment. Lug isten volt, aki több kelta alapítású városnak adta a nevét. Így Lyonnak (Lugdunum), Laonnak, Leydennek és Carlislenak (Caer Lugubalion). A Lug név kapcsolatban állhat a latin lux = „fény”, lucus = „szent berek”, lugeo = „gyászolok” szavakkal, külön-külön és együtt. Van, aki a sumer lug = „fiú” szóból származtatja, de tagadhatatlanul összefügg a germán tűzisten, Loki (Loge) nevével. Lugot Llew Llaw Gyffesszel, a „Biztoskezű Oroszlánnal” is azonosítják, aki a régi briteknek amolyan Héraklész-féle istene volt. Llew „oroszlánt” jelent (l. latin leo, angol lion), s ez a jelző Lugot is megillette. Írországban ő volt a „Nyugat Veres Királya”, a „Hosszúkarú Lug”, a nyugati Nap, a betolakodók legyőzője, akinek csodafegyvere egy vérszomjas, a csatákban mennydörgő és villámló lándzsa volt. Lug harcolt először lóháton ezen a földön. Három apja volt, s ennek nyomát a testén viselte: a hentesboltok magyarázó ábráihoz hasonlóan vörös csíkok jelezték a bőrén, mely testrésze melyik atyától való (a kelták tetoválták magukat). „Sokoldalúnak” is nevezték, mivel ács, kovács, harcos, hárfás, költő, történész és mágus volt egy személyben. Annak alapján, amit tudunk róla, Triptolémosz ír megfelelőjének tűnik: neki is vannak napisteni, marsi, szaturnuszi és merkúri tulajdonságai. A hagyomány szerint augusztus 1-jén halt meg, az időpont még a gabona-, illetve kenyéristenek vonásaival is megajándékozza.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Az anyatejes táplálás világnapja

1992-től tartják világszerte AZ ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAPJÁt, más néven a szoptatás világnapját. Egyre több csecsemő hal meg szerte a világon azért, mert nem jut anyatejhez. Ezért indította el az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF átfogó programját a csecsemők egészséges táplálása érdekében.

Hevesy György – 1885; Kémiai Nobel-díj: 1943

A radioaktív indikáció Nobel-díjas tudósa, Hevesy György (Budapest, 1885. augusztus 1. – Freiburg, 1966. július 5.) Budapesten, majd Németországban tanult vegyészetet, Zürichben doktorált az olvadékok elektrolíziséből. 1911-ben került Manchesterbe, Rutherford mellé. Itt ismerkedett meg a radioaktivitás elméleti alapjaival és itt kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. Bécsben, Paneth-tel végzett kutatómunkája során 1913-ban jutott el a radioaktív nyomjelzés felfedezéséig. A módszer lényege, hogy valamely elem inaktív izotópjához meghatározott arányban ugyanannak az elemnek az aktív izotópjait keverik, és mivel ez az arány változatlan marad, az aktivitás mérése alapján a két izotóp együttes koncentrációjára lehet következtetni. Az eljárással rejtett barlangok, vízfolyások, ugyanígy az élő szervezet másként hozzá nem férhető részei és folyamatai tanulmányozhatók.
Hevesy 1920-tól Koppenhágában, Bohr intézetében folytatta pályafutását. 1922-ben itt fedezte fel a hafniumot, a 72-es rendszámú kémiai elemet. Ugyanebben az évben kezdte meg első kísérleteit a nyomjelzés biológiai alkalmazására, ekkor még csak növényeken. 1926-tól a freiburgi egyetemen nyolc éven át tartó kutatásának tárgya a nyomjelzés állati szöveteken való alkalmazása volt. Amikor származása miatt el kellett hagynia Németországot, Koppenhágába tért vissza és 1934-ben itt fedezte fel az aktivációs analízist, a nyomjelzés „in vivo” módját, és ettől kezdve szinte kizárólag orvosi, biológiai, biokémiai témákkal foglalkozott. 1940-től kezdve Stockholmban végezte vizsgálatait, főként a DNS képződés iránt érdeklődött és ez elvezette a rosszindulatú daganatok vizsgálatához is. Ekkorra már kibontakozott a nyomjelzés hatalmas jelentősége és Hevesy 1943-ban megkapta a – megosztott – kémiai Nobel-díjat.
Hevesy további kutatásai során a nyomjelzés segítségével egyre újabb területeket hódított meg az orvostudomány számára. Vizsgálta az anyagcsere területeit, folytatta a tumorok kutatását, élete utolsó szakaszában elkezdte a haematológiai területen való alkalmazást is. Hevesy új tudományágat alapított, a nukleáris medicínát, és egész életét a kémiai, fizikai-kémiai, biológiai, orvosi megismerésnek és a gyógyító alkalmazásnak szentelte.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

A forint bevezetésének napja

A világtörténelem egyik legnagyobb inflációját az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint zárta le. Az 1945 nyarán nekiiramodó infláció egy év múlva már soha nem látott méreteket ért el, 1946 júliusában egy dollár 4 600 000 quadrillió pengő volt, ami a tíz huszonhetedik hatványa. Átmenetileg használták a pengőnél nagyságrendekkel jobb minőségű adópengőt is, de az infláció tetőpontján egy pár cipő ára így is kb. 120 milliárd adópengő volt. A pengő hiperinflációjának fő oka a világháborúban teljesen megsemmisült magyar gazdaságban keresendő. Az MNB milliós szorzót jelentő bélyegeivel ellátott bankjegyek voltak az ún. milpengők.
Az új pénzegység bevezetését megelőző tervek közül a forint fő vetélytársa a tallér volt. A magyar történelemben korábban elsőként Károly Róbert veretett forintot 1325-ben korabeli firenzei liliomos aranypénzek mintájára (Fiorino d’Oro). A forint neve ebből az olasz kifejezésből ered. Károly Róbert Anjou-liliomos aranyforintjai után 1857 és 1892 között szintén a forint volt Magyarország és az egész Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos pénzneme. Az 1857 és 1892 között forgalomban levő forint váltópénze a krajcár, a „harmadik” forinté az 1999-ig érvényben lévő fillér volt.

Az 1946-ban bevezetett forint fedezetéül az MNB nyilasok által nyugatra hurcolt huszonnyolc tonna aranytartaléka szolgált fedezetül, amit az amerikai hadsereg 1946. augusztus 6-án visszaszolgáltatott a magyar államnak. A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg. Eszerint pl. egy mázsa búza negyven forinttal volt egyenértékű. Az 1946-os pénzügyi reform negatívuma volt, hogy megkezdte a magyar bank- és pénzügyi rendszer lebontását és szovjet mintára való átalakítását. Bár a forint a környező államok valutáival ellentétben működőképes maradt, ennek azonban árnyoldala is volt, hiszen éppen ezért nem történt meg az egyébként kívánatos drasztikus valutareform. Az infláció újból csak a hetvenes évektől indult meg, a forint valódi nagy értékvesztése azonban a rendszerváltás után következett be.
Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezerforintos is csatlakozott. Újjátervezett forintérméket 1992-ben, új, héttagú papírpénzsorozatot pedig 1997 és 2001 között bocsátottak ki.

Augusztus 1-jén történt

„Soha nem szabad összekevernünk az eleganciát a sznobsággal.” Az idézet Yves Saint-Laurent francia divattervezőtől származik, aki 1936-ban ezen a napon született, és akinek nevét viseli az általa alapított divatház.

Yves Saint-Laurent (1936-2008), French couturier. Paris, on April 11, 1974. (Photo by Jean-Pierre Couderc / Jean-Pierre Couderc / Roger-Viollet via AFP)
Yves Saint-Laurent francia divattervező (jobbra) 1974-ben. Fotó: Jean-Pierre Couderc / Roger-Viollet via AFP

Ünnep

Az anyatejes táplálás (a szoptatás) világnapja – Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej világnapjává, egyben a szoptatás világnapjává, a világnapot követő napokat augusztus 7-ig pedig anyatejes világhétté. Itt az is kiderül, hogy a kezdeményezés indikátora az anyatej hiánya miatt meghaló csecsemők növekedő száma volt.
A globális túllövés napja – azt a dátumot jelöli, ameddig az emberiség elhasználja az adott évben felhasználható erőforráskeretet. 2024-ben ez a nap augusztus 1.
Vasas Szent Péter napja – Ez a nap a katolikusok számára Szent Péter bilincsekből való szabadulásának emlékünnepe, a nép nyelvén Vasas Szent Péter, Szent Péter vasaszakadása. További részletek az OSZK oldalán.
Lug napja – a nyári napfordulót követő negyvenedik nap, augusztus 1-je a kelták évszakzáró és -nyitó ünnepe volt. A névadó istenségről többet is megtudhatunk, ha ide kattintunk.

Augusztus 1-jén történt

1291 A mai Svájc területén lévő három őskanton esküvel erősítette meg szövetségét a leigázásukra törekvő Habsburgok ellen. Ez a nap nemzeti ünnep Svájcban.
1664 Az osztrák császári csapatok Montecuccoli tábornagy vezetésével Szentgotthárdnál nagy győzelmet arattak a törökök felett.
1774 Joseph Priestley angol természettudós felfedezte az oxigént.
1861 Robert Fitzroy brit tengerésztiszt a The Times hasábjain közzétette az első nyilvános időjárás-előrejelzést.
1866 Megindult az első pesti lóvasút.
1882 Törley József megalapította a legkorszerűbb és legjobban gépesített magyar pezsgőgyárat.
1907 Robert Baden-Powell brit tábornok az angliai Brownsea szigetén megnyitotta a világ első cserkésztáborát.
1919 Budapesten lemondott a Forradalmi Kormányzótanács, véget ért a Tanácsköztársaság 133 napos uralma.
1941 Megszűnt a Nyugat, a 20. század meghatározó magyar irodalmi folyóirata.
1944 Varsóban fegyveres felkelés tört ki a német megszállók ellen, amelyet október 2-án levertek a németek.
1946 Magyarországon kibocsátották a forintot, ezért ez a nap a forint születésnapja, amelyről többek között itt olvashatunk.
1948 Budapesten átadták az újjáépített Margit hidat.
1958 Megnyitotta kapuit a Veszprémi Állatkert.
1962 Megalakult az Országos Pedagógiai Intézet.
1971 A New York-i Madison Square Gardenben koncertet rendeztek Bangladesért, ez volt a rockzenészek első humanitárius megmozdulása.
1975 A helsinki záróokmány aláírásával létrejött az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ), amely 1995-től Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) néven működik.
1981 Az Egyesült Államokban a kábeltelevíziós hálózaton megkezdte a műsorsugárzást a Music Television (MTV).
1990 A szarajevói parlament Jugoszláviától független, önálló államnak kiáltotta ki Bosznia-Hercegovinát.
2008 A Magyar Televízió (MTV) 2-es csatornáján elindította a digitális műholdas műsortovábbítást.
2014 Hatályba lépett az Európa Tanács úgynevezett Isztambuli Egyezménye, amelynek célja a nők ellen irányuló erőszak minden formájának felszámolása.
2019 Több mint harmincórás műtét után a dakkai központi katonai kórházban (CMH) a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket, a hároméves Rabiát és Rukiát.

Augusztus 1-jén született

1520 II. Zsigmond Ágost lengyel király, litván nagyfejedelem, a Jagelló-ház utolsó tagja
1714 Richard Wilson walesi tájképfestő, a Royal Academy egyik alapítója
1744 Jean-Baptiste Lamarck francia természettudós
1779 Francis Scott Key amerikai ügyvéd, az amerikai himnusz szövegének írója
1885 Hevesy György József (George de Hevesy) magyar származású Nobel-díjas kémikus

A radioaktív indikáció Nobel-díjas tudósa Budapesten, majd Németországban tanult vegyészetet, Zürichben doktorált az olvadékok elektrolíziséből. 1911-ben került Manchesterbe, Rutherford mellé. Itt ismerkedett meg a radioaktivitás elméleti alapjaival és itt kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. Bécsben, Panethtel végzett kutatómunkája során 1913-ban jutott el a radioaktív nyomjelzés felfedezéséig. A módszer lényege, hogy valamely elem inaktív izotópjához meghatározott arányban ugyanannak az elemnek az aktív izotópjait keverik, és mivel ez az arány változatlan marad, az aktivitás mérése alapján a két izotóp együttes koncentrációjára lehet következtetni. Az eljárással rejtett barlangok, vízfolyások, ugyanígy az élő szervezet másként hozzá nem férhető részei és folyamatai tanulmányozhatók. 1943-ban megkapta a – megosztott – kémiai Nobel-díjat. Forrás: OSZK

1894 Haranghy Jenő festő, grafikus és iparművész
1903 Soó Rezső kétszeres Kossuth-díjas botanikus, akadémikus
1904 Bálint Sándor néprajzkutató, művészettörténész
1914 Lee Jack Thompson angol filmrendező, legismertebb filmje a MacKenna aranya
1923 György László Jászai Mari-díjas színész
1923 Orlóczi Béla Jászai Mari-díjas artista
1924 Georges Charpak Nobel-díjas lengyel születésű francia fizikus
1929 Szabó Zsuzsa Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
1936 Yves Saint-Laurent (Henri Donat Mathieu) francia divattervező
1943 Orosz László genetikus, akadémikus
1944 Kemsei István József Attila-díjas költő, esszéista
1944 Andy Vajna filmproducer, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja
1948 Dohos László Liszt Ferenc-díjas karnagy
1953 Robert Cray Grammy-díjas amerikai bluesgitáros, énekes
1965 Sam Mendes Oscar-díjas angol filmrendező
1978 Szálinger Balázs József Attila-díjas költő, újságíró

Augusztus 1-jén halt meg

1708 Edward Tyson angol orvos, anatómus, az első angliai elmegyógyintézet kormányzója, az összehasonlító anatómia atyja
1714 Stuart Anna angol királynő, Anglia, Skócia és Írország, illetve később Nagy-Britannia és Írország királynője
1865 Saágy István dendrológus, a Kámoni arborétum alapítója. Életéről, tevékenységéről többet tudhatunk meg itt.
1898 Arany László költő, író, akadémikus
1913 Leszja Ukrajinka ukrán írónő
1922 Bánki Donát gépészmérnök, akadémikus, a porlasztó (karburátor) feltalálója. További részletek az OSZK honlapján.
1936 Louis Blériot francia mérnök, a repülés úttörője
1945 Csortos Gyula magyar színművész
1970 Otto Heinrich Warburg orvosi Nobel-díjas német biokémikus, az enzimológia egyik megalapítója
1973 Fodor János Kossuth-díjas operaénekes
1983 Falus Róbert József Attila-díjas klasszika-filológus
1993 Alfred Manessier francia absztrakt festő, üvegfestő, textiltervező
1997 Szvjatoszlav Teofilovics Richter szovjet-orosz zongoraművész
2003 Marie Trintignant francia színésznő
2004 Tamás Noémi festőművész, illusztrátor, művésztanár
2005 Kránitz Lajos Jászai Mari-díjas színész
2019 D. A. Pennebaker tiszteletbeli Oscar-díjas amerikai dokumentumfilm-rendező

#eztörténtma