Marshall McLuhan kanadai médiakutató a hatvanas években fogalmazza meg felvetését, miszerint a kommunikációs csatorna, avagy közeg fontossága korántsem annyira másodlagos a tartalommal szemben, és messze nem hagyható figyelmen kívül: „a médium az üzenet” állítja 1964-es könyvében. A gondolatiság – miszerint a médium meghatározza a tartalmat, ha nem egyenesen részét képezi annak – nem új keletű, sőt talán a képzőművészetre való vonatkoztatása sem az.
Míg a kortárs képzőművészet pont hogy már teljesen levetkőzi a médiumbeli, formai kötöttségekhez való ragaszkodást, teljes szabadságot ítélve a művésznek a fizikai, technikai megvalósítás mikéntjét tekintve, központivá téve annak gondolatiságát, a médium továbbra sem vonható ki a képletből, hanem már a művészeti kifejezésmód és tartalom mozgásterévé válik. A médium – amely akár a hordozóval, akár a technikával vagy akár a teljes alkotási folyamattal is megfeleltethető – se nem alapértelmezett, se nem esetleges, hanem következetesen, okkal választott.
Az anyag mélyén című kiállítás olyan művészeket és olyan munkáikat találkoztatja, ahol ugyan művészenként vagy akár alkotásonként is eltérő módon, de a médium hangsúlyosan az üzenet részét képezi, kapcsolódásokat keresve a tartalmi vonatkozásokon belül is. Legyen szó akár az elmúlás fogalmában érintkező, kétes jövőjű golyóstollrajzokról vagy emlékeket bezáró objektekről, akár darabokban heverő és azokból összeálló életútmetszetekről, a papír fizikai esendőségére is reagáló vegyes technikájú festményekről, kartonon a felület roncsolásával is elért belső-alsó rétegek felidézéséről, vagy konkrét szeizmológiai mérések ábrázolásáról, ezek mindegyike a felhasznált anyagok és eljárások együtteséből válik tartalmilag is egésszé.
Fotók: Vígh Tamás
