6453a75aa1aededf1ebaa626.jpg

Az eddigieknél bővebb programkínálat a Debreceni Tavaszi Fesztiválon

Április 4. és 19. között rendezik meg a Debreceni Tavaszi Fesztivált, az eseménysorozat fókuszában a a debreceniség, az évfordulók, az újdonságok és a találkozások állnak.

A Kölcsey Központban rendezett sajtótájékoztatón Puskás István alpolgármester a rendezvénysorozatot az idei kulturális évad nyitányának nevezte, amely csapatmunka eredményeként, a helyi kulturális intézmények összefogásával jön létre.

A tavaszi rendezvény fesztiválok sorát – költészeti fesztivál, a város napja programjai, Deszka fesztivál – nyitja meg, és több program, nagyobb kínálat jellemzi majd, mint a korábbi években – tette hozzá Debrecen kulturális alpolgármestere.

Korponai Tibor, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. programigazgatója a fesztivál művészeti koncepcióját ismertetve elmondta: a tavaszi fesztivál idei programkínálata a debreceniség, az évfordulók, az újdonságok és a találkozások négyese köré csoportosul, amelyek megjelenítéséből minden debreceni kulturális intézmény kiveszi a részét.

A debreceniség témakörhöz kapcsolódnak az április 11-i  városnapi események. Emellett arról is megemlékeznek, hogy 175 évvel ezelőtt volt Debrecen először az ország ideiglenes fővárosa. A Kölcsey Központ színpadán mutatják be Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Tükrös Zenekar koncertszínházi előadását, amely Petőfi Sándor és Arany János levelezéséről szól. Az évfordulókhoz kapcsolódva a 40 éves Debreceni Dixieland Jazz Band, illetve a 25 éves Talamba ütőhangszeres együttes műsorát is láthatja a közönség.

Hozzátette: számos új kiállítást is megtekinthetnek majd az érdeklődők a fesztivál idején. A tárlatok, a hangversenyek és a színházi előadások a Csokonai Nemzeti Színház, a Kodály Filharmónia és a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ közreműködésével jönnek létre. Koncertet ad a KFT is, ennek kapcsán Márton András, a zenekar tagja megjegyezte, fúvósokkal kiegészítve, egyedi hangszerelésű számokkal lépnek a debreceni közönség elé. Szabó K. István, a színház művészeti vezetője hozzátette: a fesztivál idején hét előadást, köztük egy magyarországi bemutatót, Astor Piazzolla argentin zeneszerző ma már klasszikusnak számító María De Buenos Aires című tangóoperáját viszik színre Debrecenben.

Ez is érdekelheti

„Mindegyik előadás szívügyünk” – Mátyássy Szabolcs a vidéki életről és első debreceni évadjáról

Az új debreceni színidirektor a szegedi deszkák prózai színészeként kezdte pályáját, majd zeneszerző lett, és 14 éve a Színművészeti Egyetem tanára, adjunktusa. Művészi útja idővel egyre komplexebbé vált, a megszerzett végzettségek és a kollégák biztatása pedig új kihívások vállalására sarkallta.

Minket saját magunktól kellett volna megvédeni – Bornai Tiborral, a KFT billentyűsével beszélgettünk

Aki bújt, aki nem, megyek – énekelte a KFT 1983-ban. A játékra felhívás újra aktuális, ugyanis június 10-én mutatja be a Magyar Zene Háza a zenekar 40 éve megjelent Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő showját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.

Degusztációs múzeumi menü – A debreceni Déri Múzeum

Minden kétséget kizáróan a debreceni Déri Múzeum turistamágnese Munkácsy Mihály Trilógiája, de az állandó kiállítás többi szekciója is tartogat hazai eredetű és egzotikus meglepetéseket, nemzetközi mércével mérve is jelentős műtárgyakat.

Miért cívis a cívisváros? – Debrecen és nagyjaink

Debrecen szinonimájaként gyakran használjuk a cívisváros elnevezést. De kik voltak a cívisek és miről nevezetesek? Kik használták először a cívisváros elnevezést? És mi a válasz Ady Endre kérdésére: „vajjon igaz, hogy Debrecenben a Maradandóság lakik?”