Bartók Béla erősíti a magyar–román kulturális kapcsolatokat

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén uniós támogatással – közölte Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester a Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban kedden.

002_988-13.jpg
Bartók Béla posztumusz Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató. Fotó: © Lipnitzki / Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

A politikus a kulturális kezdeményezést bemutató rendezvényen azt mondta, az önkormányzatok és civil szervezetek együttműködésével megvalósuló kétéves projekt célja elsősorban a fiatalok megszólítása az általános iskolásoktól egészen az egyetemistákig összművészeti eszközökkel.

A tanulás, gyakorlás és bemutatás bartóki elvét követve a határ magyarországi és romániai oldalán különböző településeken húsz rendezvényt szerveznek.

Az 1,887 millió eurós (mintegy 753 millió forintos) költségvetésű program keretében elkészülő infrastrukturális fejlesztések pedig Bartók Béla szülővárosára, Nagyszentmiklósra (Sânnicolau Mare) koncentrálnak, ahol egy emlékházat alakítanak ki.

Tóthné Gróf Ágnes projektmenedzser úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező hónapokban a határon átnyúló kapcsolatokat szeretnék megerősíteni a generációk, közösségek és művészeti formák között.

Fiatalok bevonásával csereprogramokat, mesterkurzusokat, zenei, irodalmi, tánc- és képzőművészeti eseményeket szerveznek. Rendeznek hangszerválasztó napot, 24 órás irodalmi maratont, a Bartók Today című rendezvényen a zeneszerző 21. századi átiratai hangzanak el, a nyolc helyszínen megvalósuló Post Partium koncertsorozat pedig a Bartók-életmű új értelmezéseit mutathatja be a közönségnek.

Nagyszentmiklóson nem a szó klasszikus értelmében vett múzeumot alakítanak ki, hanem közösségi, nevelő- és alkotóközpontot, amely a helyi kulturális identitást is bemutatja – tette hozzá a szakember.

A rendezvénysorozat lezárásaként Mórahalmon és Nagyszentmiklóson szervezik meg a Bartók All Arts Fesztivált, amely összefoglalja a projekt során létrejött szakmai és művészeti eredményeket. A fesztiválon táncprodukciók, vizuális művészeti workshopok, valamint a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével színpadra állított Bartók-művek várják majd a közönséget.

Ez is érdekelheti

Néma zongora, minimozi és körösfői fabútorok mesélnek Bartókról

A Csalán út 29. szám alatti villa, Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelye egyszerre emlékhely, koncertterem és múzeum.

Mit rejt a kékszakállú herceg vára?

Bartók Béla Balázs Béla szövegkönyvére írott operája, A kékszakállú herceg vára, illetve a két alkotó személyisége, a két művész életútja, jelleme és a nőkhöz való viszonya lesz a témája az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Művészet és pszichoanalízis című sorozata május 30-i előadásának, ahol Rózsa Ildikó pszichoanalitikust hallgathatják majd meg az érdeklődők.

Tülökverseny, kanászkoncert és felgyújtott trafik a népzenegyűjtés hajnalán

Milyen volt fonográffal dolgozni, kanászkoncerteken, tülkösversenyeken gyűjteni, és mi kellett ahhoz, hogy Bartók rájöjjön arra: a dallamok a népek közt oda-vissza vándorolva új és új életre kelnek?

Bartók Béla születésnapja lehet jövőre a magyar zene napja

A kulturális kormányzat üdvözlendőnek tartja azt a civil kezdeményezést, amelyet a mai napon Szarka Tamás Kossuth-díjas művész elindított, hogy a magyar zene napja ettől az évtől kezdve Bartók Béla születésnapján legyen – jelentette be Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár szombaton, a Budavári Nagyboldogasszony-templomban tartott Missa Missio-koncert előtti beszédében.