A Nemzeti Kulturális Tanács augusztus végi ülésén – a tárca közleménye szerint – szó esett az előadó-művészeti törvény módosításáról, amelyet várhatóan az őszi törvényalkotási időszakban foglalnak jogszabályba. Ez azt jelenti, hogy a munka ismét sietős: néhány hét alatt kellene a szakmai szervezeteknek benyújtaniuk a módosítási javaslataikat, amelyek száma tetemes. Sokan – éppen ezért – inkább új jogszabályban gondolkodnának. A mára elvetett kulturális törvénytervezet centralizáló törekvéseivel azonban a szakma többsége nem ért egyet.
Az idén Szegeden tartott Országos Színházi Évadnyitó kerekasztal-beszélgetésén is szó esett a törvényről, és azonnal világossá vált: komoly munka áll a szakmai szerveztek előtt, amennyiben egy konszenzusos javaslatot tárnának a minisztérium elé.
– A jelenleg is érvényes jogszabályok nem a szakma egészének bevonásával készültek el – hangsúlyozta Mácsai Pál. Az Örkény Színház igazgatója hozzátette: meghallgatni és komolyan venni egymást, ez lenne a legfontosabb és a legnagyobb munka, amely egy új törvény elkészítésének origója. – A másik alapvetés, hogy a jogszabály biztosítsa a műfaji, ideológiai, esztétikai sokféleséget és szabadságot. A rendező megjegyezte: a konszenzusos törvény utópia, de egymás érveinek meghallgatása fontos első lépés volna a kompromisszumos megoldás irányába.
Átlátható és kiszámítható finanszírozás – a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége elnöke szerint a módosított jogszabálynak erre kellene törekednie. Lendvai György elmondta: az állami, normatív támogatás összegének mintegy háromszorosát osztják szét előadó-művészeti többlettámogatásként, azonban míg a normatíva teljesítményalapon jár, a többlettámogatás elosztásának szempontjai átláthatatlanok.
– Idealista vagyok, szerintem lehet a konszenzus irányába haladni – szögezte le Bakos-Kiss Gábor. A Győri Nemzeti Színház igazgatója szerint vannak bizonyos objektív alapok, amelyekben meg tud egyezni a szakma. – Ez azért is elengedhetetlen, mert ha az alapvetésekben nincs konszenzus, akkor a törvény képtelen lesz hosszú távon rendezni az előadó-művészet szabályozását, és tíz-húsz év múlva ismét itt fogunk tartani. A jogász végzettségű igazgató hangsúlyozta: két évvel ezelőtt komoly munka folyt a törvénymódosítás kidolgozása érdekében, akkor számos szervezet küldte el a javaslatait, amelyeket most elő lehetne venni.
A Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke egyetértett azzal, hogy az új jogszabály egy tervezhető, kiszámítható és átlátható rendszert biztosítson a finanszírozás terén is. Asbóth Anikó úgy vélte: a néhány éve megfogalmazott módosítási javaslatok megfelelő kiindulási pontot jelenthetnek a most újrainduló egyeztetésekhez. – A 2008-as törvényben született egy konszenzus a magyar színházak kategorizálásáról, szerintem azóta sem találtunk ki jobbat, ehhez lenne érdemes visszatérni. Ez elég objektív tényezőkön alapuló besorolás volt.
Felmerült a függetlenek támogatásának fontossága is. Mácsai Pál az új jelenségek felismerésének szükségességét hangsúlyozta. – A szakmánk képtelen kezelni ezeket, egy-egy új előadó-művészeti csoportnak őrületes falakon kell átjutnia ahhoz, hogy a finanszírozásához támogatást kapjon. Bakos-Kiss Gábor egytértett azzal, hogy a független alkotói szféra támogatásában a kőszínházaknak is van felelősségük. Győrben például igyekeznek játszóhellyel segíteni a támogatás híján nehéz helyzetbe került alkotói csoportokat.
A Magyar Táncművészek Szövetsége társelnöke hangsúlyozta: a táncművészeti szakma képes egységet alkotni, képesek megtalálni a közös nevezőt. Fodor Zoltán szerint érdemes lenne rendezni a törvényben szereplő redundáns elemeket, amelyek például az adatszolgálatatással kapcsolatban dupla vagy tripla munkát rónak a szervezetekre. Hangsúlyozta, hogy a táncművészet igen speciális szegmense az előadó-művészetnek, hiszen a táncosok legfeljebb 15–20 évet tölthetnek el a színpadon, ez az életpálya pedig nem összevethető a színházi vagy zenei pályával. – A táncművészetnek egyetlen dedikált intézménye van: a Nemzeti Táncszínház, ezen kívül akadnak befogadóhelyek, de ezek nem intézményesültek. Így például a szakma nagyobb részének még képzett, speciális tudással rendelkező háttérszakmája sem épült ki.
Szó esett arról, hogy fontos lenne a minőségre vonatkozó törvényi garanciák beépítése. Lendvai György hozzátette: a jelenlegi törvény értéke, hogy lefektet – számunkra ma talán triviális – alapelveket: például, hogy az állam a kultúrát támogatja. Magyarország volt az első az Európai Unióban, amely ezt törvénybe foglalta. A jogszabály – a munkavégzés sajátos volta miatt – a Munka Törvénykönyvéhez képest szükséges módosításokat is eszközölt. Ezt a törvényt évekig egyeztették a munkavállalók, munkáltatók és a minisztérium, most is hasonló, kompromisszumos megoldásra lenne szükség. Bakos-Kiss Gábor azt is kiemelte, hogy rá kell bírni az intézményeket, hogy betartsák a törvény előírásait. – A jogszabálynak jelenleg is vannak olyan pontjai – például a diplomás művészek aránya a foglalkoztatottak körében –, amelyeknek az intézmények egy része nem tud megfelelni.
Az évadnyitón nagy hangsúlyt kapott Kiss János, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökének kezdeményezése, amely a társasági adókedvezmény visszaállítását javasolta a kulturális területen.
A jelenlévő intézményvezetők is szorgalmazták ennek szükségességét, hiszen a mecenatúra – állami ösztönzés – nélkül gyerekcipőben jár Magyarországon.
Az előadó-művészeti törvény módosításáról a találkozón jelenlévő kulturális és innovációs miniszter is beszélt. Hankó Balázs azonban nem sajtónyilvános eseményen szólt a szakma képviselőihez.
Fotó: Tari Róbert / Szegedi Nemzeti Színház
