Berend Iván életét és művészetét a hűség jellemezte: hűség a tradícióhoz, a látványhoz, az értékekhez – legyen szó a historikus, szakrális művészeti hagyományokról vagy épp a magyarság szellemi örökségéről. Alkotásaiban egyszerre jelennek meg a lírai érzékenység és a konstruktív fegyelem, az álomszerű atmoszféra és a történelmi idősíkok foszlányai. Egyedi stílusára jellemző a különféle technikák ötvözése, a vegyes eljárások tudatos és kifinomult alkalmazása, valamint a gazdag és egyéni színvilág.
A kiállítás az életmű egészét igyekszik feltárni, amelyet áthat az értékek tisztelete és a velük való erős azonosulás. A Templom és iskola című, Reményik Sándor versére reflektáló műve szimbolikusan összegzi is Berend Iván művészi alkatát: nem harsány, ideológiai állásfoglalásban, hanem a szépség, az érték és az átéltség eszközeivel őrizni azt, ami fontos és örök.
A délvidéki Zomborban született művész évtizedekig Bajorországban élt, de mindig erős kapcsolatot ápolt szülőhazájával. Végső kívánsága is az volt, hogy hamvai Magyarországon nyugodhassanak. Az életmű gondozását felesége halála után Jobbágy Ilona vállalta, akinek elkötelezett munkája nyomán az elmúlt években sorra nyíltak kiállításai Budapesten, Dunabogdányban, Párkányban, Tahitótfaluban és Visegrádon.
Berend Iván életművében Szentendre nem csupán helyszín, hanem szellemi-lelki iránytűként is jelen van. A város atmoszférája, építészeti karaktere és képzőművészeti öröksége – különösen Vajda Lajos, Bálint Endre és Barcsay Jenő hatása – mély nyomot hagyott benne, s már fiatalon meghatározta művészi látásmódját.
A szentendrei avantgárd szuggesztív világa és a kisvárosi szépségek visszaköszönnek formanyelvében és spirituális töltetében is. Ezért is különösen jelentős, hogy három évvel halála után, épp Szentendrén rendezik meg az eddigi egyik legátfogóbb kiállítását: a tárlat nem csupán főhajtás egy kivételes művész előtt, hanem visszatérés ahhoz a forráshoz, amely alkotói pályájának egyik legmélyebb inspirációját adta.
