Identitás, anyag és jövőképek: tíz kiállítás, hogy beinduljon a nyár

Koleszár Kata: Who holds the flowers? // The Space Satellite, Budapest

Koleszár Kata festményein a kert sosem egyszerű kert. Nem idilli, rendezett hely, hanem inkább belső tér, amelyet folyamatosan fenn kell tartani. Menedék, amelyre vágyunk, de amely nem adott: figyelmet, gondoskodást és jelenlétet kér. A képek azt az állapotot ragadják meg, amikor az ember szeretne kiszakadni a túl sok ingerrel terhelt környezetből, amelyben a figyelmünk szétesik, és mindennap fáradtságtól szenvedünk. Szeretne létrehozni egy helyet, ahol egy kicsit együtt maradhatnak a dolgok. Csakhogy ez a hely sosem végleges. A virágok elmozdulnak, a terek megnyílnak, az emlékek átíródnak. A nyugalom itt nem biztos pont, hanem törékeny állapot, amelyet újra és újra meg kell próbálni megtartani. A kiállítás június 5-ig látogatható. 

A kiállításról szóló cikkünkért katt ide!

ROVA projektzáró kiállítás // Bura Galéria, Budapest

Az elmúlt öt hónapban a Bura Galéria Budapesten, Pécsen és Miskolcon szervezett kreatív aktivista workshopokat. A résztvevők saját tapasztalataikból, dühükből, humorukból és közérzetükből dolgoztak, ezért a projektzáró kiállítás anyaga sem simulékony vagy dekoratív. Inkább nyers, közvetlen és politikus. A ROVA projektzáró a választások előtti hónapok feszült közegére, a politikai részvétel kérdésére és a roma közösségeket érintő mindennapi tapasztalatokra reagál. A tárlat egyik legerősebb pontja a Cigánybűnözők Roma Dadaista csoport új festménysorozata lehet, amely a workshopok résztvevőinek bevonásával készült. A kollektíva abszurd humorral és szatirikus gesztusokkal fordítja vissza a rasszizmus, a cigányellenesség és a politikai képmutatás nyelvét.

Várnai Gyula: A jövő menő // Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros

Várnai Gyula kiállítása abból a furcsa tapasztalatból indul ki, hogy a jövőről alkotott képeink gyorsan el tudnak öregedni. Ami egykor felszabadító technológiai ígéretnek tűnt, ma már sokszor inkább egy elmúlt korszak vágyairól és vakfoltjairól beszél. Várnai mégsem nosztalgiával fordul ezekhez a motívumokhoz. Inkább azt kérdezi, mit kezdünk azokkal a jövőképekkel, amelyekben valaha hittünk. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet kiállítása különösen fontos helyzetben mutatja be a városban élő és alkotó művészt. Várnai 2017-ben egy erősen dunaújvárosi kötődésű projekttel képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén: a Peace On Earth! a múlt optimista jövővízióit ütköztette a jelen bizonytalanságaival, miközben a város emlékezetéből is dolgozott. Mostani kiállításán is ez a gondolkodás folytatódik. Asztronauták, alienek, robotok, csillagtérképek és űrhajók bukkannak fel a munkákban, de nem egyszerű sci-fi kellékekként. Inkább olyan motívumokként, amelyeken keresztül Várnai a bizonytalan jelenről, a technológiai ígéretek törékenységéről és a jövő újraértelmezésének lehetőségéről beszél. A kiállítás július 3-ig látogatható.

Liksay Csenge Gyopár: A bestia halála // Inda Galéria, Budapest

Liksay Csenge Gyopár kiállítása a női identitás, az alkotói megfelelés és az intézményes elvárások kérdései körül mozog. A személyes tapasztalatból induló munkák a természet és az állatvilág mintázatai felől keresnek nyelvet arra, hogyan alakulnak ki bennünk azok a szerepek, amelyeket sajátunknak hiszünk. A bestia halála nem közvetlenül beszél a női testről vagy az identitásról. Inkább kerülőúton közelít: állati viselkedésminták, természeti formák és allegorikus helyzetek felől. A kiállítás egyik fontos kérdése, mikor válik egy belsővé tett szabály akadállyá, és hogyan lehet leválasztani magunkról azokat az elvárásokat, amelyek sokáig láthatatlanul irányítottak. A kiállítás június 17-ig látogatható.

Barabás Zsófi: A lélegző ég alatt // Deák Erika Galéria, Budapest

Barabás Zsófi új kiállításán a festmények már nem maradnak meg a falon. A jól ismert, organikus formák kilépnek a képekből, szobrokká válnak és a galéria terében labirintusszerű, átjárható erdőt hoznak létre. A lélegző ég alatt egyszerre mutatja meg Barabás festészetének színekből, vonalakból és rétegekből építkező világát, valamint azt, hogyan tud ez a világ térben is tovább élni. Sejtszerű formák, kanyargó vonalak, vastag festékrétegek és egymásba kapaszkodó alakzatok jelennek meg a műveken, amelyek hol tájra, hol belső szervekre, hol vízrajzokra emlékeztetnek. A cím Tóth Krisztina egyik verssorából érkezik, és jól kijelöli a kiállítás hangulatát is. Barabás képei és szobrai nem történetet mesélnek, hanem olyan teret hoznak létre, amelyben a formák egymáshoz kapcsolódnak, szétválnak, majd újra összeállnak. A néző pedig közben maga is útvonalakat keres ebben a derűs, mégis sűrű vizuális közegben. A kiállítás július 31-ig látogatható.

𝓁𝓊𝓉𝓊𝓂 – Koleszár Stella & Metzing Eszter: Mocsármély álomból buktam felszínre // Vajda Lajos Stúdió, Szentendre

Koleszár Stella és Metzing Eszter közös formációja, a 𝓁𝓊𝓉𝓊𝓂 a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában mutatja be új installációját. A kiállítás a gyerekkori szocializáció, az iskolai közeg, a kirekesztés és a bántalmazás emlékei felől indul, de nem direkt módon beszél traumáról. Inkább olyan teret hoz létre, ahol a sérülés, az izoláció és a későbbi feldolgozás anyagokon keresztül válik érzékelhetővé. A cím Sylvia Plath Az üvegbura című regényéből érkezik, és pontosan érzékelteti ezt az átmeneti állapotot: mintha valaki hosszú idő után, sűrű víz alól jutna újra levegőhöz. A kiállításban az ártér világa is fontos szerepet kap. A mélyben bomlás és rothadás zajlik, a felszínen viszont már új minőségek képződnek. A vályog, homok, üveg, textil és papír egyszerre idéznek meg valami törékenyt és súlyosat. A kiállítás hanginstallációval is kiegészül, Mákó Rozi közreműködésével. A kiállítás július 19-ig látogatható.

Huminilowicz Vanda: Hisz egy gyékényen árulunk // Művház

Huminilowicz Vanda festményei előtt nem az a legfontosabb kérdés, hogy pontosan mit látunk. A munkák inkább az érzékelés felől közelítenek: nem a „mi”, hanem a „hogyan” válik fontossá. Képei nem az ábrázolásra épülnek, hanem arra, ahogyan a színek, a formák és az átmenetek egymásba folynak. Nincsenek éles határok. A formák egymásba sugároznak, a színek lassan átfolynak egymásba, mintha minden egy közös, vibráló anyagból állna össze. Az olajfesték súlya és a szinte világító színmezők egyszerre vannak jelen, ezért a képek egyszerre hatnak légiesnek és nagyon is testinek. A kiállításon a festmények mellett kerámiák és textilasszamblázsok is megjelennek. Ezek továbbviszik ugyanazt az ösztönös, érzéki gondolkodást: mintha egy belső mozgás lépne át egyik anyagból a másikba. Huminilowicz munkái nem magyaráznak, inkább megállítanak egy pillanatra, és arra kérnek, hogy a megfejtés helyett érzékeljük őket. A kiállítás június 16-ig látogatható.

Bánki Ákos: Én Te Te Én // KULT7 Galéria

Bánki Ákos kiállítása abból az ismerős helyzetből indul ki, amikor egy festmény előtt szinte azonnal megszületik az ítélet. Tetszik, vagy nem tetszik, túl sok, vagy túl kevés, komolyan vehető, vagy gyanús, erős, vagy „ezt bárki megcsinálhatná”. Az Én Te Te Én ezt a gyors reflexet teszi láthatóvá. A kiállítás nem megvédeni akarja a festészetet a kételyektől, inkább azt mutatja meg, mennyi minden sűrűsödik egy-egy elutasító mondat mögött. Ízlés, előfeltevés, tanultság, kulturális beidegződés, intézményi és piaci logika egyszerre dolgozik ilyenkor. Bánki festészete könnyen beleütközik ezekbe a reflexekbe, mert nem akar visszafogott vagy biztonságosan elegáns lenni. Vállalja a túlzást, az anyagszerűséget és a gesztus erejét. A kiállítás így arra kérdez rá, ki dönt arról, mi számít jó festészetnek, mi válik nevetségessé, mi kerül be a kánonba, és mi marad kívül rajta. A válasz nem egyetlen embernél van, hanem abban a viszonyrendszerben, amelyet kritikusok, kurátorok, gyűjtők, intézmények, a piac és a nézők együtt mozgatnak. A kiállítás június 25-ig látogatható.

Kanics Dorottya: Puha ketrec // Zsdrál Art Galéria, Balatonfüred

Kanics Dorottya munkái elsőre játékosnak, színesnek, szinte mesebelien könnyűnek tűnnek. Minél tovább nézzük őket, annál inkább előtűnnek a nyugtalanítóbb rétegek is. A Puha ketrec éppen erre a kettősségre épít: arra az állapotra, amikor valami egyszerre véd és zár körül, egyszerre hív be és tart távol. A művész nem egyetlen médiumban gondolkodik. Festmények, rajzok, cianotípiák és textilmunkák kapcsolódnak össze a térben, mintha ugyanannak a burjánzó belső világnak különböző részei lennének. Kitalált lények, élénk színek és finom, misztikus utalások alakítják ezt a közeget, amelyben a gyermeki lét egyszerre tűnik ártatlannak és vadnak. A cím pontosan jelöli ki ezt a köztes állapotot. A ketrec itt nem kemény és rideg, hanem puha, szinte vonzó. Éppen ezért válik bizonytalanná, hogy menedékről vagy bezártságról van-e szó.

KOHÓ és Materia Prima // Szolnoki Művésztelep

A Szolnoki Művésztelepen május 22-én két kiállítás is nyílt, amelyek más műfajból indulnak, mégis hasonló kérdések körül mozognak. Hogyan lesz az anyagból forma? Hogyan válik egy gondolat festménnyé, mozgóképpé vagy bronzszoborrá? És hogyan mutatható meg az alkotói folyamat, mielőtt végleges formát öltene? A Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium KOHÓ című tárlata a Grafikai Műhely és Rajzstúdió Galériában már címével is az anyaggal való közvetlen munkára utal: a hőre, az öntésre, a formálásra, arra a fizikai folyamatra, amelyben a szobor megszületik. Miklós Árpád Materia Prima című kiállítása a Kert Galériában a festészet és a mozgókép felől közelít ugyanehhez a kérdéshez. A két tárlat így jól felel egymásra: az egyik a bronz súlyos, fizikai jelenlétén keresztül, a másik a kép és a mozgás érzékenyebb átmenetein át beszél az anyag és forma kapcsolatáról. A kiállítások június 20-ig látogathatók.