Bob-Dylan-AFP.jpg

Európába jön turnézni Bob Dylan, a koncertekről kitiltotta a mobilokat

A 83 éves zenészlegenda októbertől 27 koncertet ad Európa-szerte. Az előadó a mobiltelefonok kitiltásával azt akarja elkerülni, hogy a közönség engedély nélküli felvételeket készítsen.

Bob Dylan amerikai énekes-gitáros és dalszerző, a 2016-os év irodalmi Nobel-díjasa. Legutóbb épp írói munkássága kapcsán írtunk róla. Jelenleg Észak-Amerikában turnézik, ahol legutóbbi, még 2020-ban kiadott Rough and Rowdy Ways című nagylemezét mutatja be. Ez egyébként Dylan 39. albuma, az elsőt 1962-ben készítette.

A művész most a honlapján jelentette be, hogy miután szeptember végén befejezi amerikai koncertsorozatát, pihen egy keveset, majd október elejétől Európában fog fellépni, másfél hónapon keresztül. A 27 koncertből álló sorozat nem érinti Magyarországot – kétszer zenélt már itt: 1991-ben és 2003-ban –, az első három előadás Prágában lesz. A turné során felkeresi majd Németország, Franciaország, Luxemburg, Belgium és az Egyesült Királyság néhány városát is.

A koncertlátogatóknak viszont egy dolgot tudomásul kell venniük: a műsor alatt nem használhatják a mobiltelefonjukat, azt a bejáratnál egy speciális, lezárható tokba kell helyezniük. Az előadó így akarja elkerülni, hogy a közönség engedély nélküli felvételeket készítsen a koncertről. Egyébként ez nem újdonság, Bob Dylan már a 2022-es angliai és skóciai koncertjeiről is száműzte a készülékeket.

Ez is érdekelheti

A vesszőt Beck és Grecsó rakta ki, de mi tehetjük a történet végére a pontot

Ha a világot fel lehet osztani négy égtáj szerint, akkor a szívet is. Beck Zoltán és Grecsó Krisztián szerint legalábbis bizonyosan. Lemezkritika.

Szebényi Dániel: A zene egy véresen komoly hobbi

Szebényi Dániel Artisjus- és Fonogram díjas magyar előadóval, producerrel és zeneszerzővel, a Póka Egon Művészeti Akadémia egyik oktatójával beszélgettünk nemzetközi fesztiválturnéjáról, tanításról és nemzetközi sikerekről.

Borbély Bence Regő: A trendek helyett kizárólag önmagunknak akarunk megfelelni

Borbély Bence Regő sorsszerű út során kötött ki a PEMA-n, hogy mainstream zenekarok dobosaként új, formabontó zenekart alapítson szaktársaival.

Ikonok új köntösben – vallásos motívumok a popkultúrában

A feszület nemcsak hitéleti közegben, hanem a klipek világában, divatfotókon, városi fényinstallációkban vagy Instagram-posztokban is felbukkan. A kérdés nem új: profanizáljuk-e a szentet, vagy épp ellenkezőleg – új értelmet adunk neki a hétköznapokban?