Lényszerűség és érzékiség a pszichés térben

Sokszínű, intermediális életmű az övé, Bóbics a klasszikus táblaképek mellett készített már kollázst, fémmunkát, hanginstallációt, az emberi sérüléseket megjelenítő rajzokat, a szoba terét átalakító fekete ragasztószalag-intervenciót, nagyító alá helyezett viasztömböt, a retrót idéző kerámiavázát és a textilkivágásokból épített origami filcreliefet is. Elsőre szerteágazónak tűnhet ez a pálya, azonban az érzékelés fogalma mentén mégis koherensnek mutatkoznak ezek az alkotások. Bóbicsot ugyanis mindig az atmoszférateremtés és a szenzualitás foglalkoztatja. Az, hogy miként tud emóciókat és érzeteket kiváltani a befogadóból. „Azt szeretném, hogy a néző úgy érezze, hogy valamilyen pszichés térben van, ahol mindenféle ingerek hatnak rá.”

Meséli, hogy a pécsi diplomázást követően kezdett kísérletezni különféle médiumokkal, matériákkal. „Ipari anyagokat kezdtem használni, valamint plexiket, különféle fóliákat, viaszból öntöttem ki szerveket. A kutatási témám is a tudomány és a művészet kapcsolatához kötődött.” A diplomamunkája még a hang és a képzőművészet kapcsolatát vizsgálta egy általa programozott hangszoftver és egy fólia segítségével, ami tulajdonképpen úgy működött, mint egy monotípia. „Ez egy interaktív mű volt, amivel aztán több fesztiválon is felléptem.”

Az egyetem befejezését követően aztán Münchenben folytatta a tanulmányait az Akademie der Bildenden Künste Münchenen, ahol Sean Scully és Gerd Winner voltak a mesterei. „Sean Scullytól a beszélgetéseink alatt lehetett rengeteget tanulni, erőt adott, és folyamatosan bátorított. Felszabadított. Amikor még csak kevesen voltunk az osztályában, akkor elég mélyen lehetett vele konzultálni a munkáinkról. Később aztán egyre többen átjöttek hozzá, például Günter Förgtől, így lettünk legalább negyvenen, akkor pedig ezek az alkalmak inkább előadásokká váltak.” Bóbics hozzáteszi azt is, hogy a Németországban töltött idő is jó hatással volt rá, „Jobban megbecsültek, és minden szabadabb volt, ami engem is magával ragadott”. 2007-ben diplomázott a müncheni akadémián, majd néhány évig még Németországban élt és alkotott az Otto Steidle Atelier műterem ösztöndíjprogramja támogatásával. Ezzel párhuzamosan kezdte el a Pécsi Egyetem Művészeti Karán a Doktori Iskolát, ahol Tolvaly Ernő, majd Somody Péter lettek a mesterei. Ebben az időszakban ingázott Pécs és München között, 2010-ben költözött vissza Magyarországra.

Scullytól a szabadság és az absztrakció, Tolvalytól az érzékiség, Somodytól a felhőtlenség és a játékosság érkezett, Bóbics képei pedig egyre inkább a szín-gesztus-struktúra hármasából épültek. Egy interjúban el is mondta, hogy „2010 óta az a koncepcióm, hogy a valóságot transzponálom át festménnyé, vagy rajzban grafikává. De a festett valóság nem felismerhető, hanem élmények, hangulatok, esetenként az épített és a természeti struktúrák képeződnek le bennem. Az engem ért hatások befolyásolják a színhasználatot vagy a mű szerkezetét is.”

A 2010-es évek elejétől kezdve a figuralitás egyre inkább az absztrakció irányába tolódott el, „belenagyítottam a petricsészékbe, azok vizualitása kezdett foglalkoztatni, ezt próbáltam festészetileg is visszaadni. Aztán sokáig izgatott a vonal struktúrateremtő ereje, születtek rácsokból építkező és visszakaparással inkább gesztusokat idéző munkák, amelyekben a struktúra és gesztus lehetséges kapcsolódásait kutattam.”

Bóbics képeinek időszakosan változik a sűrűsége is, olykor a képeket a rend és a struktúra dominálta, aztán a festmények megint egyre komplexebbé és rétegzettebbé váltak. „2020 körül nem voltam elégedett a festészetemmel, nem tudtam, hogy miként lehetne megőrizni a színek tisztaságát, éreztem, hogy kell valami kitekintés. Készítettem papírkollázsokat, amiket a falra tettem, de azokkal az volt a baj, hogy nagyon hamar tönkrementek, így olyan anyag után kutattam, ami tartósabb és merevebb, így testszerű érzeteket kelt. Ekkor bukkantam rá a filcre. Egy évig készítettem ezeket a munkákat, szerettem, hogy úgy keveredtek bennük a tiszta színek, hogy nem koszolódtak el. Annyi tapasztalatot hozott ez az időszak, ami fontos tanulási folyamat volt, hogy újra ment a festés.” Ekkor indult az Osztott képek című sorozat, amelyek világosan tagolt struktúrájú festmények voltak, sőt: a filcek áttörtsége, valamint a réseken keresztülszüremkedő fénynyalábok e művek transzparens minőségeinek előképeiként is olvashatók. 

Hozzáteszem, hogy nagyon szeretem Bóbics filcmelóinak groteszk jellegét, hogy egyszerre taktilisak, puhák, organikus érzeteket keltenek, ettől vonzóak, ugyanakkor van egyfajta lényszerűségük, árnyékot vetnek, ami pedig fenyegetettséget szül a befogadóban. Bóbics meséli, hogy a fénynek fontos szerepe van e munkák, de a festmények esetében is. Sokszor van, hogy a formák mögé fehéret vagy neonosabb árnyalatokat fúj, ami jobban definiálja a rétegeket, ugyanakkor ad egyfajta térérzetet is a képnek. „A Pécsi Galériában 2025-ben megrendezett Spektrum és kontraszt – Színek a hőmérséklet palettáján című kiállításomon rá is játszottam erre: a galéria egyik boltívébe egy nagyobb installáció került, amit különféle hőmérsékletű színekkel világítottam meg, így a filcek természetes színe is megváltozott.”

Bóbics művészetében az is nagyon izgalmas, hogy míg korábban a formák és a színek közötti párbeszédek domináltak a kompozíción, addig egy ideje újra felütötte a fejét a narratíva. „A Hajósi Művésztelepen töltött idő alatt indult el ez a sorozat. A szőlőbirtok régi présházában laktunk, és velem először fordult elő, hogy a természeti környezet inspirált, olyannyira, hogy azóta több festményen is megjelennek az ott kapott élmények, amelyek olykor konkrét motívumok formájában öltenek testet az egyes kompozíciókon. A kör és gömb alakú fújások például a szőlőszemeket idézik, de megjelent a távlati kép visszaadásának szándéka is. Izgalmas, ahogyan az egyes fragmentumok kiadnak egy történetet.” 

Bóbics egészen rendkívüli módon képes ütköztetni a különféle festészeti minőségeket is: a pasztózus, klasszikus festészeti hagyományban gyökerező gesztusok mellé a graffiti világát is megidéző fújások kerülnek, vannak részek, amelyekkel egész napokat el lehet tölteni, míg mások nyugvópontot kínálnak a szemnek, összességében azonban ezek a kompozíciók mindig élettel teli és pezsgő művek, amelyek teli vannak lendülettel és energiával. „Azt vettem észre, hogy az évszakok is nagyon befolyásolják a munkáimat: télen általában besötétülnek, több a fekete, míg a jó idővel a színeim is újra visszatérnek.”

Bár vannak kisebb rajzai, vázlatokat nem igazán készít, a kép rétegei a művel való aktív párbeszéd során alakulnak. „Általában három-négy melón dolgozom párhuzamosan, az egyik kép inspirálja a másikat, majd olykor-olykor az újabb képekből visszalépek egy régire, amikor támad egy ötletem. Kell is ez, mert olykor muszáj kikapcsolni egy-egy műből, hogy később, tisztább tekintettel ránézve lássam, hogy mit igényel még.” Meséli, hogy ha nem elégedett, akkor átfesti a képet, azonban a korábbi mű felületei mindig belejátszanak az új kompozícióba. Maszkol is, stencilezik is, így lesznek ezek a képek strukturálisan és festészetileg is nagyon gazdagok, miközben a művek mindvégig megőrzik a frissességüket. Bóbics hozzáteszi, hogy fontos a képek mérete is, hiszen a kompozíciók intenzitása, a gesztusok lendületessége csak a nagyobb vásznakon tud igazán megvalósulni. „Erre Keserü Ilona Színerő című kurzusán döbbentem rá. Ő tanított meg, hogyan lehet nagy mozdulatokkal felépíteni egy kompozíciót. Így egészen más lesz a térisége a kompozícióknak.” 

Bóbics meséli, hogy a nyáron az alkotómunkáé lesz a főszerep, megy megint a Hajósi Művésztelepre, aztán műtermezés lesz. Szeptemberben a Janus Pannonius Múzeum Múzeum Galériájában fog Varga Ritával közösen kiállítani. Néhai mesterük, Tolvaly Ernő egy, a Janus Pannonius Múzeum archívumában található műve köré rendeződik a kiállítás. Bóbics és Varga erre a fő műre reflektáló munkákat mutat be. Ezenkívül több csoportos tárlaton is láthatjuk majd a műveit, például a Vasary Képtárban júliusban, a Ludwig Múzeumban szeptemberben.

Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu