A KFT 2008-ban adta ki utolsó nagylemezét, A bábu visszavágot. Miért vártatok 16 évig a Még mit nem megjelenésével? És miért csak hat dal van rajta, amikor sokkal több szerzeményetek állt már készenlétben?
Egy kicsit elvette a kedvünket a lemezkészítéstől, hogy eltűnt a hagyományos értelemben vett nagylemez, ami a fénykorunkat jellemezte. Mivel egy mai zenekar már nem ír 10–12 számos albumokat, csak időnként „belelő” egy-egy dalt a digitális térbe, nálunk is szóba került az átállás az évi egy új dal megjelentetésére. Aztán mert lélekben kicsit még a régi világban tartózkodunk, mégis inkább a lemezt választottuk, igaz, már csak digitális formában. A dalokról közösen döntöttünk, átnéztük az összes új szerzeményt, és az albumon hallhatók kapták a legtöbb szavazatot. Egyébként a közönségünk egy részének is hiányoznak a kézzel fogható hanghordozók: annyian kérték, hogy a Még mit nem CD-n és vinylen is megjelenjen, hogy hamarosan teljesítjük a kívánságukat.
A lemezt indító Te vagy az, aki kell című dalban felbukkan a KFT-számokból ismert nőalakok többsége, azt sugallva, mintha ezeknek a különböző karakterű hölgyeknek egyetlen személy lett volna az ihletője. Így volna, vagy félreértettem valamit?
Nem. Ez a közös a hölgyekben. Arra szerettünk volna utalni, hogy a férfiak gyakran elképzelnek maguknak egy számukra ideális nőt, de nagyon ritkán fordul elő, hogy a valóságban is találkoznak olyannal. A szerencsésebbeket azzal a lánnyal hozza össze a sors, aki sok szempontból hasonlít az idealizált nőalakhoz. Később ezek a férfiak megnősülnek, de utána is sokszor kapják magukat azon, hogy az elképzelt nő után vágyakoznak. Ennek a képzeletük magasságában élő nőnek néhány külső és belső tulajdonságát Andrea, Elizabet, Irén és Teca is hordozza, a „fantasztikus lány” és a „lány, aki nincs” pedig már erősen emlékeztetnek rá.
A KFT-lemezeken hallható számaid mellett szólóalbumokat, musicaleket és filmzenéket is jegyzel, nem is beszélve a mások által előadott szerzeményeidről. Meg tudod mondani, pontosan hány dalt írtál összesen?
A szerzői jogvédő hivatalnál körülbelül 520–530 cím van bejelentve. Ha ezek mind megjelennének CD-n, körülbelül negyven centi magas kupacot építhetnénk belőle.
Több, kevésbé ismert zenekart is alapítottál különböző műfajokkal, illetve ezek ötvözésével kísérleteztél. Mesélnél például az Ultramarin, a Tesztoszteron és a Komoly Férfiak együttesről?
Az Ultramarint 2002-ben alapítottam rockzenészekkel és két népdalénekessel, Herczku Ágnessel és Agócs Gergellyel, mert miután több mint 10 évet töltöttem az orosz népzenét világzenei elemekkel társító Baba Yaga együttesben, lelkifurdalásom támadt, és úgy gondoltam, ez a koncepció magyar népzenével is jól működhetne.
Sok pozitív visszajelzést kaptunk, de az albumunk sajnos pont egyidőben jelent meg a hasonló stílusházasítással próbálkozó NOX együttes színre lépésével, így teljesen elkerülte a média és a közönség figyelmét. És ezzel véget is ért az Ultramarin története.
A Komoly Férfiak nevet egy idő után a Tesztoszteron Produkció váltotta fel, és egy másik, jelenleg is aktív „utcai zenekar” kapta meg. Ebben gitározom és énekelek egy nagybőgős, egy harmonikás és egy ütőhangszeres zenésztársam kíséretében. Kizárólag vidám dalaink vannak, olyan jellegűek, amelyek esetleg egy járókelőt is megállíthatnak néhány percre, és bárhol, akár egy utcasarkon is meg tudunk szólalni. Elsősorban jókedvű köztéri rendezvényekre, bornapokra, sörfesztiválokra szoktak hívni minket, de a visegrádi Királyi Palotában is felléptünk már.
Nem áll tőled távol a festészet és a prózaírás sem. Voltak kiállításaid, megírtad a KFT történetét, de regény, novelláskötet és balatoni útikönyv is megjelent már a neved alatt. Mikor kezdtél írni és festeni? Jelenleg dolgozol valamin?
Óvodáskoromtól imádok rajzolni és festeni, kamaszként karikaturista akartam lenni, amiről kétségbeesetten próbáltak lebeszélni a szüleim. Aztán ugye zenész lettem, de 10–15 évvel ezelőtt egy festőnő tanácsára belevetettem magam a festészetbe.
Az írás is régóta foglalkoztat, az első könyvem, egy esszékötet az ezredforduló környékén jelent meg, a legutóbbi is lassan tíz évvel ezelőtt. Írtam azóta egy újabbat is azokról az állatokról, amelyekkel az életem során személyesen találkoztam. Az első történet főszereplője az a légy, amelyiktől gyerekként rettentően megijedtem, és a Visegrádi-hegységben látható muflonokkal fejeződik be a kötet. Tulajdonképpen teljesen készen van, csak mindig írok hozzá újabb történeteket, amíg nem akad kiadó, hogy megjelentesse.
Egy időben blognaplót is vezettél, amit bárki olvashatott, kommentelhetett. Nem volt nagyon megterhelő úgy írni nap mint nap személyes dolgokról, hogy azt azonnal láthatta a világ?
Karinthy Ferenc háromkötetes naplóját olvasva, 2009 elején kaptam kedvet a blogíráshoz, úgy éreztem érdemes belevágni, hiszen a most hétköznapinak tűnő bejegyzések néhány év vagy évtized múlva sokkal érdekesebbek lesznek. Inspirált az is, hogy minden nap kellett írni valamit, én pedig a kihívásokat és a rendszerességet is nagyon szeretem. Többnyire arról írtam, mit csináltam aznap, milyen gondolatok foglalkoztattak, vagy reflektáltam a külvilágban zajló eseményekre.
Tisztában voltam azzal, hogy az interneten a buta és agresszív embereknek éppen olyan hangos a véleménye, mint az okosoké, mégis egy idő után elkezdtem lelkileg tönkremenni a bejegyzéseimhez érkező hozzászólásoktól, és két év után abba is hagytam a naplózást. Pontosabban, azóta is van naplóm, amibe beleírom az összes „borzalmat”, amit gondolok, de már csak saját használatra vezetem és nem olyan szorgalmasan, mint annak idején. Vannak időszakok, amikor naponta írok bele, de előfordul, hogy egy-két hónap is kimarad. Már most azon röhögök, mi lesz, amikor az örököseim a halálom után meglátják, mennyi mindent összeirkáltam, és tépelődnek, mit csináljanak vele, őrizzék-e meg kegyeletből, adassák-e ki, vagy töröljék le inkább az egészet.
Ha már Karinthy Ferenc szóba került, mesélnél valamit az író unokájával, Karinthy Verával közös Öt Karinthy és én című zenés irodalmi estedről? Hogyan találtatok egymásra, és hogyan jelenik meg a másik négy Karinthy a műsorotokban?
Úgy kezdődött, hogy írtam egy verset Kedves Karinthy Frigyes címmel, amit elküldtem Karinthy Mártonnak és Karinthy Verának, hátha érdekli őket. Vera válaszolt, azt is megírta, hogy énekel, aztán hamarosan a közös műsor gondolata is felvetődött.
Vera az apjához és a nagyapjához fűződő személyes emlékeiről mesél, illetve énekel, az elhangzó zenei betétek pedig a saját dalaim, amelyeket úgy válogattam össze, hogy zeneileg egy kicsit megidézzék Frigyes és Ferenc korát, a 20. század első felének könnyűzenéjét, szövegükben pedig kapcsolódjanak Vera történeteihez.
Félezer dal, könyvek, képek, musicalek, együttesek... Egy ilyen tekintélyes és sokszínű életmű szorgalmas alkotót feltételez. Hogyan „működik” Bornai Tibor? Mivel telik egy átlagos napja?
Minden este úgy kell lefeküdnöm aludni, hogy a „nagy tanító bácsi” lássa, ma is bejöttem az iskolába és elvégeztem a feladataimat, vagyis csináltam valamit, igazoltan voltam jelen a világon. Ez a valami lehet fűnyírás vagy a tűzifa felhasogatása is, de gyakoribb, hogy lejegyzek néhány sort egy dalszöveghez, felveszek néhány dallamötletet, befejezek egy félkész szerzeményt, vers vagy haiku jut az eszembe. Úgy érzem, feladatok nélkül egyszerűen csak kóvályognék a világban. Az átlagos napom egy szertartásos reggelivel kezdődik, aztán délelőtt fizikai munkát végzek a házban vagy a kertben, míg a délután a szellemi tevékenységeké, a zongorázásé vagy a gitározásé. Utóbbiakat a kutyáim is imádják, odajönnek mellém, lefekszenek és behunyt szemmel hallgatják a zenét.
Van még valami, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani?
Van egy bakancslistám három tétellel, amelyből eddig egy valósult meg. Két évvel ezelőtt az Erkel Vonószenekar és a Jazzation együttes szép sikerrel előadta a Zeneakadémián azokat a dalszövegeimet, amelyeket Vivaldi Négy évszakának énekelhető részeihez írtam. Most éppen a mű trióban is előadható változatán dolgozunk. Én zongorázom, és egy hegedűművésszel meg egy énekessel próbálunk, ami komoly kihívást jelent mindhármunk számára.
három jó barát, két fiú és egy lány sorsán keresztül. Már a forgatókönyvet és a történetben szereplő zenekar összes dalát is megírtam, sőt maga a film is többször elindult a megvalósulás útján, de mindannyiszor meg is rekedt útközben. A lista harmadik helyén a Website Story című musicalem áll, amit már több mint húsz éve szeretnék színpadra állítani, de egyelőre nem sikerült. Időnként kicsit elbizonytalanodom, mi van, ha egy csapnivaló művet dédelgetek, de újrahallgatva mindig megállapítom: nekem továbbra is tetszik.
A KFT-vel kapcsolatban nincsenek terveid?
A KFT együttes tagjaival éppen a „közös születésnapunk” megünneplésére készülünk, mi ugyanis „tandemugrásban érkeztünk a földre”, azaz egy éven belül születtünk és jövőre leszünk hetvenévesek. Szokásunkhoz híven valami rendhagyó megoldáson törjük a fejünket, csak még abban nem sikerült megállapodnunk, hogy egy nagy koncertet rendezzünk-e vagy inkább hetven kicsit.
