Levesszük a polcról Jane Austen regényeit és bemutatjuk a hozzájuk kapcsolódó érdekességeket. Sorozatunk negyedik részében A klastrom titka című művéről mesélünk!
Jane a családját akarta megnevettetni
A fiatal, írói ambíciókat dédelgető Jane Austen még huszonnegyedik életévét sem töltötte be, amikor két nagy regénye: a Büszkeség és balítélet és az Értelem és érzelem után megírta a harmadik művét: A klastrom titka első változatát, amelynek akkor még Susan volt a címe.
Az ifjú Jane még nem sejthette, hogy ennek az alkotásának lesz a legmostohább sorsa és a kiadását meg sem fogja élni.
Akkor még a szórakoztatás járt a fejében, a mű tulajdonképpen a családja mulattatására született. Ez látszik a helyszínválasztásán is, hiszen a cselekmény nagy része Bath-ban játszódik, amelyet a szülei és testvérei is jól ismertek. Jane anyukája fiatalon élt a városban, nagybátyja és nagynénje pedig a mű születésének idején is az üdülőhelyen lakott, ahol az unokahúgok többször is meglátogatták őket. Emellett a műben Jane azokra a regényekre is utalásokat tesz, melyekről otthonában, Steventonban a szülei és a testvérei is olvastak és beszélgettek ? tudjuk meg Claire Tomalin Jane Austen élete című életrajzából. Cikkemben az életrajzi elemek leírásakor én is rá, a leghíresebb angol irodalmi biográfusra és munkájára támaszkodom.
A klastrom titka valójában szatíra, amelyben a szerző a gótikus regényekről és azok olvasásáról is véleményt nyilvánít. A gótikus regény éppen Jane fiatalkorában, 1750 és 1820 között virágzott. Az akkori olvasók középkori környezetben játszódó rémtörténeteket és kísértethistóriákat vehettek a kezükbe, melyekben elhagyatott, ódon várkastélyokba pillanthattak be. Jane művében is szerepel rejtélyes, régi épület, viharos, rémisztő éjszaka, hirtelen kialvó gyertya, nehezen nyíló, ódon láda és egy hatalmaskodó, szívtelen, félelmetes férfi. Austen megkeresi az akkori gótikus regények gyenge pontjait, és ezeket felhasználva teszi nevetségessé kortársainak műveit. Ahogy Claire Tomalin is megjegyzi: hiába telt el a műfaj fénykora óta 200 év, ma is szórakoztató Jane írása, mivel a témát olyan lényegretörően és jó érzékkel tálalja, hogy a 21. században is értjük a poénjait.
?Máris romlani érzem az erkölcseimet?
Jane Austen leveleiből látjuk, hogy az írónőnek éles nyelve volt, szeretett parodizálni, ironizálni, viccelődni. Nővérének, Cassandrának például így ír, amikor Londonba érkezik: ?Itt vagyok hát megint a tékozlásnak és bűnnek eme fészkében, és máris romlani érzem az erkölcseimet.? Máskor megjegyzi: ?Mr. Richard Harvey nősülni készül, de mivel ez nagy titok, és még csak a szomszédok fele tudja, nem szabad beszélni róla.? De viccelődik a szomszédairól is, például az egyik szomszéd lelkészről, aki nem túl szép ember. Amikor a felesége, Mrs. Hall szült ?pár héttel az ideje előtt, mert nagyon megijedt valamitől? ? Jane hozzáteszi: ?Szerintem attól, hogy óvatlanul ránézett a férjére.? Ez a stílusa A klastrom titkában is visszaköszön.
Ez az a regény, amelyben az írónő leginkább elengedi magát. Az elbeszélő ugyanolyan csípős nyelvű, mint maga Austen.
Élvezetes humora és cselekményszövése ellenére azonban a regény húsz éven át hevert kiadatlanul, és csak akkor jelent meg nyomtatásban, amikor Jane Austen már elhunyt. Pedig ez volt az első kézirat, amelyet elfogadott egy kiadó. Az írónőnek a bátyja segített: felhatalmazta ügyvédjét, hogy ajánlja fel megvételre a művet egy londoni kiadónak. Meg is vette 1803 elején Richard Crosby 10 fontért az alkotást, amelyet úgy reklámozott, mint ami már sajtó alatt van. Más azonban nem történt. Jane nem kapta vissza a kéziratot, de az olvasók sem vehették kézbe a könyvet. Pár év múlva Austen írt is Crosbynak, hogy ha a művet nem adja ki, küldje vissza, mert szeretne másik kiadót keresni. A férfi válasza azonban keresztülhúzta Jane számításait: azt üzente, az írónő visszavásárolhatja a kéziratot tíz fontért. Csakhogy a szerzőnek akkor még nem volt ennyi fölösleges pénze. Csak akkor tudta visszaszerezni művét, amikor 10 évvel később hírnevet és honoráriumot hozott számára a Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem, és megjelent A mansfieldi kastély és az Emma is. Jane akkor megvásárolta a regényt, majd 1816-ban átnézte a szöveget és megváltoztatta a főhős nevét Susanról Catherine-re. Az alkotás azonban továbbra is a polcon maradt. Csak 1818-ban, öt hónappal az írónő halála után jelent meg. Címét bátyja, Henry és nővére, Cassandra változtatta meg A klastrom titkára.
Miben hasonlít a hősnő Jane-re?
Na, de a sok előzmény után nézzük magát a szöveget! Már az első mondatok árulkodnak arról a sziporkázó, ironikus stílusról, melyről fentebb írtam. Az elbeszélő rögtön azzal kezd, hogy olyan hősnőt mutat be az olvasóknak, aki az irodalom egyetlen bevett szabálya szerint sem nevezhető hősnek. Nem okos, nem szép, nem művelt, nem gyors észjárású, nincsenek imádói, sem különleges, kirívó tulajdonságai, nem szegény és sajnálatra méltó, de nem is előkelő, gazdag.
?Senki sem gondolta volna, aki gyermekkorában valaha is látta, hogy Catherine Morland hősnőnek született. (?)
Tízgyermekes családot, ahol a gyermekek számával arányos a fejek, a karok, a lábak száma is, mindenkor szép családnak neveznek; a Morland család azonban egyébbel nemigen szolgált rá erre a jelzőre, mert általánosságban igen csúnyák voltak, s életének sok esztendején át Catherine maga is csakoly csúnya, mint a többi. (?) elméjét tekintve sem szolgált rá jobban a hősnői címre. (?) Catherine, akit a természet semminemű hősnői tulajdonsággal nem ruházott fel, tizennégy esztendős fejjel jobban kedvelte a krikettet, a baseballt, a lovaglást meg a környéken való kóborlást a könyveknél? ? mutatja be főszereplőjét a narrátor. Érdekes hasonlóságként hozza fel Claire Tomalin, hogy Jane Austen is fiús játékokban vett részt gyermekként, ami nem is csoda, hiszen több bátyjával és apja diákjaival nőtt fel.
Catherine azonban nemcsak fiús kislány, hanem átlagos is. Míg Jane tizenévesen már regényeken törte a fejét, Catherine semmiben sem kiemelkedő. Hétköznapi életét éli vidéken, ?ám ha egy ifjú hölgy hősnőnek rendeltetett, negyven környékbeli család megátalkodottsága sem állhatja az útját.? Így végül szereplőnkre is rámosolyog a szerencse, és tehetős, kedves szomszédai elhívják magukkal Bath-ba. Itt aztán felgyorsulnak az események: egymást érik a bálok, a színházi estek, Catherine két hódolót is szerez magának és két kebelbarátnőt is talál. Szíve először dobban meg férfiért, majd rég nem látott bátyja is feltűnik. És bár sok-sok olyan helyzetbe kerül, amelyekbe a gótikus regények hősei, vele végül soha semmi baj nem történik: ?sem útonállókat, sem viharokat nem terelt elébük a szerencse, a batárnak sem sikerült felborulnia, hogy így biztosítaná hősnőnknek a hőssel való megismerkedést. Útjuknak legriasztóbb eseménye az volt, midőn Mrs. Allen megijedt, hogy fél pár papucsát a fogadóban felejtette ? ez azonban szerencsére vaklármának bizonyult.?
Az írónő a lakhelyét mutatja be a regényben
Amikor Jane átírta A klastrom titkát, már nem csak látogatóként ismerte az üdülővárost. Édesapja ugyanis idős korában átadta a lelkészséget fiának, majd feleségével és két lányával: Cassandrával és Jane-nel Bath-ba költözött. Claire Tomalin részletezi, hogy Bath városa a legnevezetesebb gyógyüdülőhely volt akkoriban. A Londonból Bath-ba vezető út volt az ország legjobban karbantartott útja, és a várost mindenki elment megnézni, aki szerette volna, hogy őt is lássa mindenki ? írja a biográfus. Hozzáteszi: jöttek ide az emberek, hogy a gyógyvizet igyák és hogy igénybe vegyék a számos, ide települt orvos szolgálatait. De a legjobb szórakozások közül is lehetett válogatni. A londoni színészek és színésznők felléptek a színházban. Fedett helyeken és szabadtéren is tartottak koncerteket. Lehetett gyönyörködni tűzijátékban, és két külön bálteremben rendeztek táncmulatságokat. Lehetett nyilvánosság előtt reggelizni, voltak könyvtárak, és ott volt a többi ember: divatos ruhákban, elképesztő kalapkölteményekben, kétkerekű fogatokon.
Jane mindennek ellenére nem szeretett itt élni. Zavarta a nyüzsgés, a felszínes szórakozás, a felszínes emberek tömege és az, hogy sosem tudott félrevonulni és írni. Ez az érzése gyakran eluralkodik a regényen is. Megjegyzéseiből látszik, milyen véleménnyel van a városról: ?Catherine-t holmi csalódottságféle fogta el ? belefáradt, hogy szüntelenül tülekednie kell olyan emberek között, akiknek az egyhangú arca semmiféle érdekességgel nem szolgált?, majd ?miután elegendő ideig maradtak az ivócsarnokban, hogy felfedezzék: elviselhetetlen a tömeg, és hogy sehol egy úri arcot nem látni ? amit az egész idényben minden áldott vasárnap minden áldott lélek megállapít ?, elsiettek a Crescentre, hogy jobb társaságban friss levegőt lélegezzenek.?
Jane Austen mindig olyan helyzetekről, életközegről, problémákról írt, melyeket maga is ismert, látott, tapasztalt, és az itteni sorokból is látszik, milyen behatóan tanulmányozta a várost.
Az írást bizonyosan élvezte, nemcsak amiatt, hogy rávetíthette érzéseit a településre, melyből elege volt, hanem azért is, mert élesebben fogalmazhatott, mint a többi regényében. Az egyik szereplőt például így mutatta be: ?Mrs. Allen a nőnemű lények ama népes osztályához tartozott, akiknek társasága egyetlen érzelmet válthat ki: meglepetést azon, hogy akadt a világon férfiú, ki a hölgyet kellően kedvelte ahhoz, hogy elvette légyen feleségül.?
Borzalmas botrányba keveredett Jane ismerőse
Azoknak az olvasóknak sem kell csalódniuk, akik a humor helyett az izgalmas cselekményszövést szeretik. A főszereplő ugyanis beleszeret egy fiatal férfiba, akinek titokzatos családja elhívja őt vendégségbe egy igazi klastromba. Catherine boldogan utazik el, és már az első napokban gyanút fog: feltételezi, hogy a szeretett férfi apja megölte a feleségét. Vagy: ami még rosszabb, bezárva tartja étlen-szomjan. A kegyetlen karakterről első olvasatra már-már azt hinnénk, hogy erős túlzás, csakhogy a valóságban Jane szomszédságában sokkal durvább botrányok is előfordultak.
Az írónő szülőhelyén, a szomszédos Hurstbourne-kastélyban a Portsmouth családban éppen abban az időben zajlott egy hosszú és borzalmas botránysorozat, amikor Jane is a közelükben élt.
A harmadik grófot már gyerekként is ismerte Jane családja. Ő volt Lord Lymington, aki megörökölte a grófi címet. Ám természete furcsa volt. Zavart, hóbortos, dadogó fiatalember lett, akit testvérei hozzákényszerítettek harminckét évesen a negyvenhét éves Grace Nortonhoz. Az ok egyértelmű volt: biztosítani akarták, hogy a grófnak ne legyen gyermeke, és így a cím és a birtok az öcsre szálljon majd át. A Lordnak különös szokásai voltak. Mérhetetlenül izgatták a temetések és a mészárszékek. Szolgáival gyakran játszott el temetéseket, és rendszeresen látogatta a mészárszéket, hogy ott az állatokra ráverjen egy bottal vagy egy bárddal és közben azt mondja. ?Úgy kell neked!? Emellett élvezetet talált abban is, ha szolgáit és állatait verték, egyszer pedig, amikor kocsisa törött lábát helyretette a felcser, a gróf bement a sérült szobájába és újra eltörte a lábát. Minderről Claire Tomalin számol be, aki azt is elárulja, hogyan érte utol a büntetés őt és testvéreit is. A vagyonkezelője ugyanis ? egy bizonyos John Hanson ügyvéd (aki Lord Byron üzleti ügyeit is intézte) ? terveket szőtt. Hanson a közelbe költözött leányaival, hogy azokat megismerhesse a gróf. Majd amikor a gróf felesége meghalt, felvitte a Lordot Londonba, és gyorsan házassági szerződést készített közte és lánya: Mary-Ann Hanson között. A megállapodás tanúja pedig nem más volt, mint Byron. A gróf testvéreit természetesen nem értesítették erről a lépésről. Az esküvői szertartást gyorsan lezavarták Byron jelenlétében. Bár a jelek arra utaltak ? jegyzi meg Claire Tomalin ?, hogy Byron nem tudta, milyen összeesküvést szőtt Hanson. A kegyetlen új feleség átvette az uralmat a kastélyban, elbocsátotta a szolgákat, férjét rendszeresen megkorbácsoltatta és különböző kínzásokkal teljesen megadásra kényszerítette. Később azonban a gróf öccse lépéseket tett, hogy a házasságot érvénytelenítsék, a közös gyermekeiket pedig nyilvánítsák törvénytelennek. A Hanson családnak végül gyalázat és nyomor jutott, a gróf pedig még hosszú évekig élt kastélyában.
Claire Tomalin megfogalmazza: bár a valóság kivételesen túlszárnyalja szörnyűségben a regényt, az azért érdekes egybeesés, hogy A klastrom titkát Jane Austen pont azokban az években írta és dolgozta át, amikor a fenti botrány zajlott. Főhőse, Catherine sem menekül meg minden rossz elől. Egy éjszaka arra eszmél, hogy kiutasítják a klastromból, és egyedül kell hazajutnia. Csalódnia kell egyik legjobb barátnőjében, és egy hazugság áldozata lesz. Az írónő még a szatirikus regényben is olyan témákat és kérdéseket feszeget, amelyek mindannyiunkat érintenek: valóban őszintén közeledik felénk minden barát? Megbízhatunk azokban, akik mindig csak dicsérnek és dicsőítenek bennünket? Kit motivál érdek és miért? És nem esünk-e áldozatul sokszor a saját képzeletünknek és álmodozásunknak? Catherine bizony igen. De az olvasóknak nem kell megijedniük: a happy end itt sem marad el.
Itt a Jane Austen-könyvklub!
Elsőként az olvasók kedvencét, a Büszkeség és balítéletet vettük górcső alá, melyről ITT olvashatsz bővebben! A második cikkben az Értelem és érzelem került a középpontba, melyet ITT találsz meg! Sorozatunk harmadik részében az Emma című regény érdekességeit vettük számba, melyet ITT érsz el!
Wéber Anikó
Forrás:
Jane Austen: A klastrom titka (fordította: Borbás Mária)
Claire Tomalin: Jane Austen élete
