A Garten Balaton nyolcadik napján drMáriás volt a sztárvendég: tárlatot vezetett, Topor Tündével beszélgetett, majd koncertet adott.

Az alsóörsi vasútállomásról hatalmas emelkedőkön kapaszkodom fel Lovas felé. Bár ez a séta túrázásba is belecsúszhatna, nem úgy vagyok öltözve, és nem is kirándulás a cél, hanem a Garten Balaton nyolcadik napja.

Ma drMáriás a sztárvendég, vagyis kihagyhatatlan a program.

Még jóval a hivatalos események előtt érkezem, de ez volt a terv, mert a négy, szinte teljesen egymásba nőtt településen (Lovas mellett Alsóörs, Felsőörs és Csopak) több kiállítást is meg lehet tekinteni. Most ezekből is kipipálok párat.

Aztán végül annyira elpogácsázom az időt, hogy a Skurc Group Microdose című tárlata Csopakon már nem fér bele, pedig a csoport alkotóinak munkáit különösen kedvelem. Miközben a Malomvölgy utcán felfelé indulok, azzal nyugtatom magam, hogy az anyag egy részét korábban már láttam a Horizontban, így most választhatok inkább olyat, amit még korábban még nem. 

Sós Gergő Monoton monokróm című projektje szín- és hangkódokká konvertálja a Balaton domborzati formáit és kőzeteit.

A monokróm táblaképek úgy keletkeznek, hogy az alkotó kétdimenziós metszetekként kezelve addig sematizálja és redukálja a felszíni formák csipkézetét, amíg létre nem jön a műakotásként értelmezhető kép. E vizuális formanyelv aztán a drone, azaz az egy kitartott hangra épülő zene alaptézisével egészül ki.

E munkák nagyon izgalmasan hatnak a félhomályos pajtában: a búbos kemence és egy Beethoven-büszt mellett foglalnak helyet. Felkeltik bennem a tudományos érdeklődést, ám amikor bekapcsolom a művekhez kapcsolódó zenéket, inkább a meditatív jellegük erősödik fel. 

Hosszan elméláznék még, de aztán rájövök, hogy szorít az idő. Gyorsan beugrom a Maczky–Prokop Műteremházba, ahol a Lovason élő alkotópáros munkáit lehet megtekinteni.

Már a ház is katartikus. A négyszögesített homlokzat, a csipkézett falbetét, a színekben burjánzó idilli terasz messzire repít bennünket a white cube terek steril világától. A Víztükreink sem klasszikus tárlat: a festmények többsége hanyagul elrendezve, hol állványon, hol napernyő alatt várja a kíváncsi tekinteteket. A festmények és a fotók a ház szerves részeiként hatnak, mivel ahhoz hasonlóan a fénnyel, a ritmussal, a természetes és alakított táj motívumaival játszó munkák is híven tükrözik az alkotók belső világát.

Az órámra nézve rájövök, hogy nem árt sietnem, drMáriás mindjárt kezd. A Nagy Gyula Galéria belső udvara már tele van: helyiek, nyaralók és Budapestről leutazott szakmabeliek töltik meg a teret. DrMáriás vallomással kezdi: már nem szokott tárlatvezetéseket tartani, és a doktori cím is problémás.

„Mindenesetre az önök határtalan szeretete ezeken a bizonyos korlátokon áttör, és megteremti azt a közeget és harmóniát, ami egy boldog együttléthez szükséges és üdvös lehet”, teszi hozzá. Aztán békülésre szólít fel, és kéri a hallgatóságot, hogy üljön be a liftbe, ami maga a művészet, és ami képes legalább tíz centivel a föld fölé emelni bennünket. 

Mielőtt belépnénk a galériába, elmondja, hogy a Garten Balaton két szervezője, Bánki Ákos és Schneller János olyan fantasztikus tandemet alkotnak, amelyben a gondolatiság és az érzékiség erősíti egymást. Szerinte a Garten Balaton izgalma és ereje is abban áll, hogy Bánki progresszív, határokat és megalkuvást nem ismerő személyisége és Schneller higgadtabb, elméletibb karaktere olyan szépen rímel egymásra. 

A kiállításba lépve a legfiatalabb művészgeneráció munkáival találkozunk.

DrMáriás dadaista-asszociatív vezetése során random emel ki néhányat a több száz munka közül. Először Bencs Máté Red disc című festményén akad meg a szeme, amelynek különös dinamikát adnak a különféle technikák és gesztusok. Aztán néhány absztrakt munka: Czanik Mátyás négyzetekből építkező, Kaszás Konrád tekergő vonalakból alkotott, Szax Olivér geometrikus formákból álló képei következnek. Verebics Ági és Töttös Kata munkáival előkerül a női tematika, de drMáriás Mészáros László a giccset játékba hozó fotóját is kiemeli.

Ezután Lakatos Márk Gój siratófal című sorozatának érzékiségére mutat rá, majd Robitz Anikó fotóira tér ki. Robitz munkái azért érdekesek, mert az alkotó geometrikus formákat emel ki a minket körülvevő világból és az épített környezetből, a teret pedig redukálja, így a harmadik dimenziót illuzórikusan meg is szünteti.

A különterembe kerültek a bevállalósabb művek. Például Kósa Péter Az öreg kurvák jobban szopnak című fotója vagy Bakó Gergő Lost power című, gyermekrajzokat idéző munkája. Itt láthatunk drMáriástól pár kis méretű printet, amelyek nagy eredetijei a legutóbbi, Godot-beli kiállításán szerepeltek.

A tárlatvezetés után Topor Tünde művészettörténész beszélget a festővel. Először drMáriás megosztó karaktere kerül szóba.

A művész szerint nem ő megosztó, hanem a világ megosztott, amelynek pólusai között ő igyekszik kommunikációt kialakítani.

Művészi hajlamait jazz-zongorista édesanyjától eredezteti, aki az Újvidéki Rádió szerkesztőjeként operától kezdve Ladik Kati progresszív előadásaiig mindenféle koncertre elvitte a kisfiát. Így már egész fiatalon több médiumban megmerítkezett, mondja.

„Mindenből ötös voltam, egyben a legrosszabb diák. Édesanyám a szülői értekezletekről mindig sírva tért haza”, meséli. De az is kiderül, hogy már a természettudományi gimnáziumban is foglalkozott zenével. Bár próbálkozott rendes szakmát tanulni, a tizenöt hónapos katonai szolgálat letelte után úgy döntött: „Jöjjön a művészet, lesz, ami lesz.” 

A Bizottság együttes tagjaival kötött barátság inspirálta, majd a jugoszláv háború kitörése már kényszerítette arra, hogy 1991. október 2-a hajnalán átszökjön Magyarországra. Pályája nem volt zökkenőmentes, angoltanárként is működött. Aztán jött a művészet, a zene, a képzőművészet, majd az írás. A doktor jelző akkor érkezett, amikor Bada Dadával összekapcsolódtak. Mivel az orvos édesapja szerette volna, ha fia az ő útját választja, felvette a doktor jelzőt. Ám míg az édesapa gyógyszerrel gyógyított, drMáriás művészettel. 

A beszélgetés során az is kiderül, hogy miért érdemes politikusokat olajképeken megörökíteni. Szó esik drMáriás festészeti korszakairól és a kánonképzésről is. Számára két világ van: a profán szcéna és a művészet emelkedett tere. A kelet-európai közegben ez a két világ nem válaszható el egymástól. 

DrMáriás szándéka az, hogy rádöbbentse a nézőt: nem kell triviálisnak és egyszerűnek lennünk, ha ott a tenger csodálatos végtelenje, amibe bele lehet simulni. Ebbe a tengerbe simulunk bele akkor is, amikor a Tudósok koncertjét hallgatjuk, miközben a kertbe fokozatosan bekúszik az este.

Fotók: Garten Balaton/Piedl András