DrMáriás kibékíti a szemben álló feleket

DrMáriás elegánsan felöltözve, lila ingben érkezik a színpadra. Kezében nejlonzacskó, benne néhány dobozos sör koccan. Az öltöny párosítása az olcsó műanyag szatyorral éppoly abszurd, mint az alkotó képein testet öltő helyzetek. A kombóban megérezzük drMáriás zsenijét, amiről Para-Kovács egyszer így fogalmazott:

„DrMáriásban az a nagyszerű, hogy soha nincs szabadságon, nem játszik szerepet, élete és hétköznapjai, beszélgetései, járása, minden megnyilvánulása művészet; nem kell csinálnia semmit, csak lenni, és máris kész az alkotás.”

A színpadra lépve kipakol a zacskóból két dobozost, és az egyikre rászisszent. Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor megérezzük, milyen remek lesz a következő fél óra.

A kérdező, Rozsonits Tamás szociológus, író, zenész kinyitja a neki odakészített Drehert. A koccintást követően elmondja, hogy a Művészeti konzultáció című összművészeti album Máriás Béla 55. és a Tudósok 35. születésnapja alkalmából jelent meg.

Csak részben összegzés a célja, folytatja drMáriás. Inkább egyfajta kísérletnek tekinthető, ami megpróbálja közelebb vinni egymáshoz azokat a közéleti személyiségeket, politikusokat, alkotókat, tudósokat, akik olykor egészen eltérő álláspontokat képviselnek, és gyakran szembemennek egymással.

„A hétköznapokban megváltozott a kommunikáció; mindenki a közösségi oldalakon osztja meg a véleményét, nyilvánosan vagy rejtetten. Én megpróbáltam ezt a kommunikációt más szinten megvalósítani, létrehozni egyfajta interaktivitást a sokféle szereplő között.

Olyan embereket kértem fel, hogy mondjanak véleményt egy-egy képről, akik egyébként lehet, hogy szóba sem állnának egymással; emelkedettebb színtéren, a művészet szintjén mégis közelebb tudnak kerülni egymáshoz” – hangsúlyozza az alkotó.

A kötetnek 125 társszerzője van, akik tevékenysége igen széles spektrumú: az egykori kultuszminisztertől a punkzenészen át egészen a kínai fordítóig.

„Ez ad egyfajta reflexivitást ennek a művészetnek: kontextualizálja, miközben körvonalazza azokat a koordinátákat is, amik között ma élünk, s amik között próbáljuk értelmezni és jól érezni magunkat” – mondja drMáriás.

Majd hozzáteszi: a könyv megszólalóit kezdetben a saját családjából, barátai, ismerősei közül, valamint a művészeti színtérről válogatta össze. Ám ahogy tágult ez a kör, több olyan személy is képbe került, akikkel nem volt közvetlen kapcsolatban, de tudta, hogy ismerik a művészetét. Így vált például Schmidt Mária is a kötet szerzőjévé. DrMáriás úgy gondolja, hogy polarizált világunkban ő is fontos véleményalkotó, ahogyan a fia is, aki egészen másféle nézeteket képvisel. 

A kötet címe áthallásos, egy korszak jelenségére utal. Ugyanakkor szembe is megy vele. Célja nem politikai, hanem a különböző egyéni, szabad felfogásoknak kíván teret adni, és a sokszínűségüket felmutatni. 

DrMáriás hisz abban, hogy a művészet lehet a megbékélés, a közös nevező táptalaja.

Véleménye szerint ma sokkal nagyobb szükség van rá, mint korábban, hiszen ez az, ami ebben az átpolitizált világban képes összehangolni az ellentétes nézőpontokat, kibékíteni a szemben álló feleket. A művészet szabad, ellenáll a politikai befolyásnak, látásmódjával képes a közéleti helyzeteket is új színben feltüntetni és szigorú éleiket enyhíteni. Jó példa erre az a történet, amikor drMáriás a hozzá ellátogató öttagú kínai delegációnak megmutatta Mao Modigliani műtermében című festményét.

Az egyikük kiköpte az éppen felhajtott pálinkát, és mérgesen kirohant. Végül mégsem lett botrány.

Később, amikor drMáriás Kínába látogatott, és ezt az albumot vitte ajándékba, ezt az alkotását a biztonság kedvéért eltávolította. Ezzel végtelen csalódást okozott a delegáció tagjainak, akik mindannyian a Mao-képet keresték, mert meg akarták mutatni a kollégáiknak, barátaiknak. 

Rozsonits rámutatott: a középkorban az udvari bolond volt az, aki szabadon megmondhatta a véleményét, és éles kritikát fogalmazhatott meg még az uralkodó személyével kapcsolatban is. DrMáriás is hasonló szerepben alkot, de közben mégis tudós. Az albumhoz tartozó lemez címe, a Buta szeretnék lenni is ezt sugallja. „Aki buta szeretne lenni, az nem buta, hanem tudós: valaminek a tudója, kutatója” – értelmezi a címet drMáriás. Majd kifejti a kijelentés provokatív élét is.

Aki buta szeretne lenni, az igazodni kíván a mai világ elvárásaihoz, ahol a kommunikáció alapvetően le van butítva egy hangya intellektusához. 

A kötet unikalitását az archív és családi fotók adják. A lapokon egy életút bomlik ki, és bepillanthatunk egy délszláv családtörténetbe. Minden munkáját maga drMáriás is kommentálja, megvilágítva a festmények motívumait, kontextusát, hátterét.

Mint Keresztury Tibor fülszövegében olvashatjuk, a Művészeti konzultáció „egy szabad ember tárlata. Ezeket a képeket itt az utolsó magyar punk festette (…), a szabálytalan, független, öntörvényű alkotó szellemek örököse, akinek ebből adódóan a festés közben sohasem kell viselkednie. Fel sem merül: egyszerűen nem jut az eszébe, hogy – csak mert ez a táncrend, ezt várják el tőle – bárminemű kánonhoz alkalmazkodnia kellene.” A Művészeti konzultáció ledobja magáról az elvárásokat. A benne szereplő munkák úgy működnek a legjobban, ha előítéletektől mentesen közelítünk hozzájuk. Ha hagyjuk, hogy megnevettessenek.

A nyitóképen drMáriás dedikálja kötetét az augusztusi könyvbemutatón. Forrás: drMáriás Facebook-oldala